Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A gyerek bandázik, a ceruzákat elhagyja, a tanító nénivel nehéz találkozni. Hogyan bírd ki szülőként a szeptembert?
Eltelt egy év, hétéves kisfiam szeptemberben már másodikos lesz. Úgy tűnik, nekünk szülőknek sokkal stresszesebb az iskola, mint a gyerekeknek, akik nagyon gyorsan válnak óvodásból szemtelen kisiskolássá. Következzen néhány jótanács elsős szülőknek.
1. Vedd fel a ritmust!
Az első dolog, amit muszáj megemlítenem, bármilyen furcsán is hangzik, hogy az iskola nem óvoda. Sajnos. Ez azt jelenti, hogy délután, amikor a gyerekért megyek, már nem találkozom a délelőtti tanító nénivel, csak a napközissel, akinek nem sok rálátása van a tanuló időben történtekre.
Az iskolában már nincs mindennapi beszélgetés a gyerek előmeneteléről, nem tudom megkérdezni, hogy mennyire hasít az ötös számkörben, csak a füzetét látom, és néha összefutok a tanárnővel, aki mosolyogva elszalad mellettem a folyosón, és közli, hogy minden rendben.
Mert természetesen a gyerek szerint semmi nem történik soha, mindig minden a legnagyobb rendben van, és az ebéd leves volt meg második. Mi más?
2. Nem kell minden tanszert megvenni
Szerencsések vagyunk, a tankönyveket nem kell hazahordani minden nap, csak hétvégére adnak ki valamilyen otthon elvégzendő házi feladatot, így akkor is elég a tolltartót és egy-két füzetet hazavinni. Ezért nem kellett iskolatáskát vennünk, és ezt most második osztályban sem kell megtenni.
Tavaly ilyenkor a Toy Story 3 volt a sláger, a tolltartóra is rá van nyomtatva, ami egyébként év végére atomjaira hullott szét, de idén már nem is lenne jó, mert Star Wars őrület van a köbön, nem lehet Toy Story-s vacakkal járni. Még szerencse, hogy hallgattunk annak idején a tanerőre, és nem ruháztunk be iskolatáskába tizenezreket, mert idén biztosan nem cserélném le csak azért, mert már ciki a Buzz Lightyear.
Év elején az összes ceruzára ráírtuk a gyerek nevét, így csak egyet-egyet hagyott el belőle naponta, szemben a barátjával, akinek nem volt rajta a neve, és hetente újra kellett szinte vásárolni az összes ceruzáját. Úgyhogy állandó programmá vált a délutáni ceruzakeresés a teremben, leginkább kevés sikerrel.
Tapasztalataink szerint a tanszercsomagot nem érdemes egyben megvenni, mert abba a legolcsóbb, legrosszabb minőségű taneszközöket teszik, amiből sok használhatatlan.
3. Milyen rajzlap, milyen zsírkréta, milyen gyurma?
A rajzlap ne legyen nagyon sötét, mert akkor egy csomó színt nem lehet majd rajta látni. Zsírkrétából érdemes egy drágábba beruházni, még második osztályban is jó lesz, és lehet vele dolgozni: nem szedi fel az alatta lévő réteget, nem kell nagyon erősen rányomni a papírra, és szépen fed. Szintén vonatkozik a jó minőség a vízfestékre is. sajnos az olcsóbb festékekben alig van pigment, hiába csiszatolja benne az ecsetet a gyerek, szinte semmi nem látszik a színből a rajzlapon.
4. A gyurmából nem kell deluxe, de a radírt válaszd meg jól!
Gyurmából elég az egyszínű, legolcsóbb változat, egész évben alig használják. Minden szülő rémálma a papírpénz, amit valamilyen rejtélyes oknál fogva nem lehet kivágva kapni, csak ívre nyomtatva. Egy este simán elmegy vele az anyukának, mire körbevágja az egyforintosokat, és a rossz hír az, hogy másodikban is kérik, mire az elsős adag igencsak megfogyatkozott.
Radírból se jó választás a színes-szagos, vagy az olcsó. Ezek csak elmaszatolják, összegyűrik, vagy kiszakítják a papírt. Jó minőségű, mondjuk Rotring radírt kell venni, a legkisebbet, azt is félbe vágni, és egyszerre csak felet tenni a tolltartóba, egy hét múlva úgy is vehetjük elő a másik felét.
5. Ne bízz abban, hogy a gyerek mindenre emlékszik majd
Év elején kértek a tisztasági csomagba fogkefét és fogkrémet, de a használatukat már a gyerekekre bízták, így porosan vittük haza nyár elején őket.
Mai napig csodálkozom azon, hogy némelyik pedagógus annyira megbízik egy elsős gyerekben, hogy csak megkéri őket, hogy másnapra vigyenek be valamit, mondjuk hurkapálcát, és ezt az óhaját nem íratja be az üzenő füzetbe. Úgy látom, a kislányok hamarabb megjegyzik az ilyesmit, de a fiúk agya már hatévesen is erősen szelektál.
6. Váltócipő dilemma
Váltócipőt csak akkor érdemes a gyerekkel beküldeni, ha mindig az anyuka megy érte délután, mert ahogy elnézem, az édesapák rendszeresen hordják haza a fiaikat vászon félcipőben a térdig érő hóban is, és ezt egyikük sem találja furcsának.
7. A ceruzahegyezés művészet
Év elején az első szülőin megkért minket a tanárnő pár dologra. Például, hogy minden reggel legyenek a ceruzák kihegyezve, és a gyerek hegyezze őket. Az elvvel egyetértek, de hamar kicsavartam a fiam kezéből a hegyezőt: sorra törte vele a ceruzák hegyét, amikor pedig elektromosat vettünk, hogy ne legyen vízhólyag az ujjunkon, akkor űrhajónak képzelte, és addig berregtette, amíg lemerült benne az elem. A vízhólyag nem túlzás, egy vasárnap esti hegyezés a 20-25 darabos ceruzakészleten bizony vízhólyagot okoz.
8. Nyugodj bele: bandázni fog
Számomra komoly váltás volt, hogy az óvodából kilépve a gyerekek komolyan elkezdenek bandázni. Az aranyos, szót fogadó kisfiú hirtelen szemtelen kamasznak tűnik, aki csak az első héten megy megszeppenten be az iskolakapun, utána már a sarkon elszalad, és a csordaszellemet követve meg se hallja a rendre utasító kiáltásomat.
A gyereknek így tudsz segíteni
Korábbi posztunkban a gyerekek beilleszkedésében igyekeztünk segíteni. Fontos a rendszeresség kialakítása mellett megbeszélni vele egy pár, várható szabályt és azokat együtt megtervezni. Például hogyan közlekedjen, mennyi zsebpénzt kap, mire költheti, mennyi ideje lesz leckére, különórákra, barátokra.
Ha ez működik, akkor a gyermek biztonságban érzi magát és később önállóbban tudja végezni a feladatait, akkor is tudni fogja a dolgát, ha a szülő éppen nem elérhető. Így a szülőnek sem kell folyton kontrollálnia a gyereket, másra is marad idejük.
