Ki lehet nevetni. Tényleg nem fontos. Én mégis mindig meghatódok és meghatódtam, amikor kaptam egy sms-t, hogy megszületett a lányunk/fiunk ekkor és ekkor, ennyi és ennyi súllyal. És úgy szerettem volna én is ilyen üzenetet írni. De egy mondjuk hároméves örökbefogadott gyereknél mit pötyögjek? Hogy megszületett ekkor és ekkor? Igen! És hogy mikor egyesültünk egy családdá. Megfogadtam, hogy mindenkinek küldeni fogok egy ilyen üzenetet, ha végre megérkezik az örökbefogadott csemeténk. Aztán máshogy alakult az életünk, és a sors fintora, hogy amikor megszültem a lányomat, utána nem töltött el boldogsággal az, hogy rányomhattam a küldés gombra. Gondolom, így lett volna az örökbefogadásnál is.
Ugyancsak foglalkoztatott, hogy mi lesz a gyermekünk neve. Úgy éreztem, hogy vagy valamilyen nagyon klasszikus keresztnév jöhet számításba, mint például az Aranka, vagy olyan, amiről azt sem tudjuk, hogy fiú vagy lány, mint a Bors (fiú), a Böngér (fiú) vagy az Asma (lány). Egy örökbeadó szülő elmondta, ő azért választott különlegeset, mert szeretett volna valami nem mindennapit adni a gyermekének. A kislányának meg is őrizték a nevét az örökbefogadó szülők, igaz, csak második keresztnévnek.
Persze, ha nem tetszik, lehet változtatni. Sokat elmélkedtünk örökbefogadókkal és örökbefogadottakkal, hogy ez mennyire fair. Hiszen a genetikai állományán és a nevén kívül mást nem visz magával a kicsi a vér szerinti szülőktől. Néha csak a gének maradnak, mert az anyák nagy része, aki egy kórház inkubátorában vagy ne adj' isten az utcán hagyja a csecsemőjét, még ezt sem teszi be a tarisznyába. Van, aki ennek kifejezetten örül, hiszen még kevesebb kapocs van a gyerek és a vér szerinti szülő között. Mások szerint meg kell változtatni a nevet, ha nem tetszik. De meddig lehet ezt megtenni? Egy újszülöttnél még simán. Egy hat-hét hónapos baba azonban már kezd hallgatni a nevére. Ennek ellenére van, aki gond és zökkenőmentesen vált, például úgy, hogy a második keresztnevet teszi meg elsőnek. S olyan is akad, aki teljesen új mellett dönt.
"Teljesen véletlenül tudtam meg, hogy örökbefogadtak - mondta Ili. - Az anyám részletesen elmesélte, hogyan szült, szóba került a terhessége is, amikor én voltam várandós, és arról faggattam, hogy őt mennyire viselte meg az első három hónap, milyen érzés a szülés, mire készüljek. Egyszer az apám vágta a fejemhez egy vitában, hogy ő mindent megtett értem, nem úgy, mint a részeges anyám, és mégsem vagyok neki hálás, hogy felnevelt. Elgondolkodtam: az anyám soha nem volt részeges. Ivott persze hébe-hóba egy pohár bort vacsorához, pezsgőt, ha ünnepeltünk, de ez az alkoholizmustól távol áll. Anyámat kérdeztem, mi az igazság, ködösített. Amikor meghalt, találtam olyan papírokat, amiből kiderült, hogy örökbefogadtak. Az eredeti nevem Ilona, és nem Alexandra. Azóta az Ilonát használom, úgy érzem, sokkal jobban illik hozzám. Nem tudom megmagyarázni, de mintha megtaláltam volna a kirakós elveszett darabjait."
Másokat éppen azért szólnak meg az utcán, mert nem változtattak nevet.
"Az egyik lányomat Krisztinának, a másikat Emanuélának hívják. Amikor az emberek meghallják Emi nevét, sokszor megkérdezik, hogy ha az egyiknek ilyen szép magyaros nevet tudtunk adni, mint a Krisztina, akkor a másiknak miért nem. Most kezdjek el magyarázkodni, hogy nem is mi választottunk, hanem a szülőanyjuk? Eleinte nekünk is furcsa volt Emi neve, tanulnunk kellett, de megszerettük. De ha nem így lett volna, akkor sem módosítottunk volna rajta, főleg úgy nem, hogy Kriszti négy, Emi két és fél éves volt, amikor végre hazakerült" - mesélte Szabóné Kiss Katalin.
Vajon tényleg igez az, hogy nomen est omen?
Pornófilm is adhat ihletet
Korábban már írtunk az új nevek kérvényezéséről. Kiderült (sokadszor), hogy a bírák itthon – szerencsére? – sokkal szigorúbbak, mint Amerikában, ahol egy házaspárnak, Campbelléknek három gyereke van. A kisfiuk Adolf Hitler, a lányaik Joyce Lynn Árja Nemzet és Honszlynn Hinler. Az ő neve a náci birodalmi vezetőre, Himmlerre utal. A kicsiket nem a nevük miatt emelték ki a családból, hanem azért, mert veszélyben voltak.
Claudia Schiffer kisfiát Caspernek hívják a rajzfilm alapján, Courtney Cox kislányát pedig Cocónak. Madonna a kisfiának a híres XXX pornófilmek rendezőjével azonos nevet adott, így lett Rocco. Tommy Lee Jones színészt az irodalom ihlette meg, így lett a kislánya Victoria Kafka.
Míg azonban a sztárokkal szemben elnéző a világ, a hétköznapi emberekkel szemben nem az, így egy rosszul sikerült névadás megkeserítheti a gyermekünk életét, hiszen gúnyolhatják miatta. Ha mégis ragaszkodunk az extrém példákhoz, adjunk egy hagyományosabbat is, hogy nagyobb korában választhasson a fiunk vagy lányunk!.