Felvételt nyert, szuper, de mi lesz vele ezután? És velem? Így készítsd fel gyereked (és önmagad) az ovira!
Kettőt csengetnek. Ki lehet más, mint a postás – őrület, hogy képesek valóban kettőt csöngetni, éppen most, mikor jobban várod, mint a messiást. Aláírod, feleségeddel remegve tépitek fel a borítékot, és minden egyéb szót átugorva meglátjátok a kiemelt részt a határozatban: felvételt nyert! Népünnepély, pezsgőbontás, látod Anyu, megmondtam, hívjad anyádat, nem kell ideköltöznie, ezt megúsztuk!
Másnap, a nagy ünneplés után viszont jönnek a kérdések: hogyan lesz a beszoktatás? Mit kell tennem, hogy minden simán menjen? Mi lesz az én kicsikémmel nélkülem, és főleg, mi lesz velem nélküle?
Indul tehát a tréning
Először főleg magunknak. El kell szakadni attól, akivel egész nap együtt vagyunk, olvasunk neki, bábozunk, vagy mosogatás közben a direkt kiöntött narancslevet takarítjuk a padlóról, boldogan. Kemény dolog ez, olyan kicsit, mint anno, amikor a nagy szerelmünk elutazott Taliándörögdre a nagymamához két hétre, és mi otthon maradtunk Anyukával és Tóbiás kutyával Nélküle. Ilyenkor talán segít, ha arra gondolunk, hogy nem maradhat gyermekünk élete végéig a szoknyánk mellett, valakinek szocializálódnia is kell a családban, ha már apának nem sikerült. Vannak azonban olyan anyukák, akik alig várják már, hogy visszakapják korábbi életüket, hisz volt egy induló, vagy félbeszakadt karrierjük, kapnak egy esélyt az újrakezdésre.
És a többiek?
Tartottam egy kis közvélemény-kutatást az ismerőseimnél. Megkérdeztem őket, milyen praktikákkal próbálkoztak, amikor oviba vagy bölcsibe adták gyereküket. A következő felvetések érkeztek:
M. (35): „Praktika 1: sakkozd ki, hogy felvegyék egyáltalán a gyereked valahová. Praktika 2: imádkozz, hogy az egyetlen helyen, ahová talán felveszik, normális óvónője legyen. Később persze rájössz, hogy nem is az óvónő a lényeg, hanem az az 1-2 hülye szülő, akinek a hülye gyerekei húzzák majd a gyereked haját. Praktika 3: Adj reggel egy tépőzáras csukát a lábára, fújd ki az orrát, mielőtt odaadod az óvónőnek a szokásos igazolást, és integess!”
N. (30): „A lényeg, hogy te bízz a helyben és a személyekben! Ja, és soha ne húzd el a búcsúzkodást, mert annál tovább sír a gyerek (rendszeres volt eleinte, hogy amint becsuktam az ajtót, és nem látta a sziluettemet, abba is maradt az addigi ordítás). Amikor mész érte, legyél nagyon lelkes, meséltesd. És az első hetekben készülj ordas nagy, bosszúálló hisztikre a hazaérkezések után.”
Á. (32): „Bölcsi kezdése előtt kb. két hónapig minden éjjel sírtam, hogy ó jajj, az én kislányomat a bölcsi majd totál kikészíti, ki fogja majd őt ott szeretni, ki fog vele foglalkozni? Aztán elkezdte a bölcsit, és soha többet nem sírtam e miatt :)”
M. (35): „Az első gyereknek még ki kell bírnia, hogy az összes rokona, azok barátai és üzletfelei egy hónapon át nyaggatják azzal, hogy 'na, milyen az óvoda?' Hál' isten a gyerekeknek birkatürelmük van. Hogy valamelyest kíméljem a lányomat, én már inkább nem kérdeztem tőle semmit, vagyis én voltam a hülye apuka, akit nem érdekel az ovi poklából hazatért lánya. Szerencsére a második és a harmadik gyerek már nem olyan érdekes, szóval őket nem kérdezgették annyit, így hamarabb el is mondták az élményeiket.”
Szülői marketing
Ha tehát sikerült magunkat részlegesen megnyugtatni, hogy minden rendben lesz a gyerekünkkel az oviban, indulhat az a marketingtevékenység, amely szülői cselekedeteinkre oly jellemző, mint amikor nagyokat hümmögünk spenótevés közben, hogy micsoda mennyei kaját is eszünk.
Akciótervünket, hasonlóan mondjuk a bilizés/wc-re szoktatáshoz, minden második órában elejtett félmondatunkkal indíthatjuk, amely a nagylányok/nagyfiúk csodálatos közösségéről szól. Az egész napos játék etapokról és a szórakozásról. Amikor elmegyünk egy ovi mellett, ne átalljunk nézelődni egy sort, és magyarázni, hogy milyen szuper helyek is azok (nem csoda, hogy ilyen nehéz bekerülni, ugye). Persze nem kell túlzásba vinni, nehogy a visszájára forduljon a dolog. Gyermekirodalmunk is gazdagon felszerelt e tekintetben Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok-jától a Bogyó és Babócáig.
A beszoktatási időszak is akkor lehet sikeres, ha képesek vagyunk némi érzelmi lazaságra, pl. lehetőleg csak akkor kezdünk el hangosan zokogni, amikor már az oviból jövet az utcán vagyunk.
Aztán, amikor úgy tűnik, a kicsi tényleg jól elvan, elfordulhat, hogy a beszoktatási időszak után lesznek a gyerekkel nehéz napjaink, mert rádöbben, hogy ez most már mindig így lesz.
Az amúgy sem könnyű dolgunkat szokás szerint nem könnyíti meg a hivatalos gépezet: vannak olyan óvodák, ahol júniusban van a beszoktatási időszak, tehát, ha a gyereknek véletlenül sikerült beszoknia júniusban, szeptemberben valószínűleg kezdhetjük az egészet elölről.
Hogyan készülj?
Egyáltalán nem mindegy az sem, hogy milyen közösségbe csöppen gyermekünk. Valószínűleg lesznek olyan srácok, akik agresszívek, bántják a többieket. Az ilyen szituációkban is komoly szerephez jutnak az óvónénik, és leginkább a szülők. Az ő feladatuk közös erővel megregulázni a deviánsabb gyereket. Sok esetben persze hiába próbálkozik a pedagógus megértetni a szülővel, hogy a kisfia neveletlen. Viszont olyan példa is akad, hogy a bántalmazó gyerek helyett a bántalmazottat rakják át más csoportba.
Ha ezzel sikerült jól megijeszteni minden szülőt, aki oviba adja a gyerekét, elárulom, a célom egyáltalán nem ez volt! Az ovi fontos indulópont lesz az iskolához, és a barátok megtalálásához, akikkel minden akadály sokkal könnyebben leküzdhető. Eljön majd az a nap is, amikor a gyerkőc még traktorozna egy kicsit, és azért bőg, hogy máskor később jöjjön érte az anyukája.
