Vigyázz a gyerekre! – Indul a kullancsszezon

A jó idő beköszöntével egyre többet lehetünk a szabadban – ahol viszont van néhány veszély, amelyre érdemes odafigyelni. Tudnivalók a kullancsok által terjesztett Lyme-kórról.

A Lyme-kór, mint bizonyos kullancsfajok által terjesztett betegség nem túl régen került be a köztudatba. A kórkép csak olyan kullancsok csípésével terjed, amelyek maguk is fertőzöttek az ún. Borrelia burgdorferi nevű baktériummal. Ez a kórokozó felelős a Lyme-kór tüneteinek kialakulásáért.

Magyarországon 2007-ben 165-en betegedtek meg kullancscsípés következtében, amely 65 százalékos emelkedés egy év alatt, ráadásul a magyarországi fertőzött területek nagysága egyetlen év alatt 10 százalékkal nőtt. A kullancsirtás, vagyis a permetezés ma már nem engedélyezett, ugyanis az Európai Unió szerint ugyanis az emberekre is káros lehet az eddig használt permetezőszer. Új módszer egyelőre nincs, pedig két év alatt megsokszorozódott a kullancsveszélyes területek száma Európában.

Lyme-kór – milyen tünetekre figyelj?

Nem jár tehát minden kullancscsípés fertőzéssel, de ha kialakul a kór, akkor az egyik legjellemzőbb – bár nem minden esetben megfigyelhető – tünet a bőrön, legtöbbször a csípés helyén, ritkábban elszórtan több helyen kialakuló kokárdaszerű bőrelváltozás, az ún. erythema migrans.

Nevéből az következne, hogy a kialakuló folt 'vándorol'. Ez azonban nem jellemző. Viszont az idő elteltével növekszik, és idővel akár több 10 centiméteressé is válhat. Ez a jellegzetes bőrelváltozás egyes esetekben már a csípést követő napon megfigyelhető, máskor hónapok is eltelhetnek megjelenéséig. Jellemzően nem fáj és nem viszket, ezért nem ritkán családtag vagy barát veszi észre a háton, térdhajlatban, vagy egyéb, a fertőzött személy számára nem szembetűnő helyen növekvő foltot. A folt legalább egy hétig, de egyes esetekben akár hónapokig vagy egy évig is látható. Előbb-utóbb kezelés nélkül is nyomtalanul gyógyul, de eltűnése nem jelenti azt, hogy a kórokozó is kiürült a szervezetből!

A csípést követő napokban – a bőrelváltozással párhuzamosan, vagy még azt megelőzően - influenzaszerű tüneteket észlelhet a beteg. A láz ritka, inkább csak hőemelkedés, enyhe izomfájdalom, levertség, nyirokcsomóduzzanat, torokfájás jellemző. Ha ebben a szakaszban nem történik meg a diagnózis felálltása és nem kezdődik el a kezelés, akkor a testben szétszóródó baktériumok további tüneteket okoznak. Elsősorban izom- és ízületi fájdalom, az ízületek – leggyakrabban a térd – duzzanata jellemző.

Ha kezeletlen marad a kezdeti időszak, további tünetek jelentkezhetnek

A betegség következő szakaszában – mely sokszor hónapokig vagy évekig tartó tünetmentes időszak után kezdődik – szívizomgyulladás, szívritmuszavar, arcidegbénulás alakulhat ki. Ez utóbbi, bár első látásra ijesztő, de kezelés hatására gyorsan és maradványtünet nélkül rendeződő panasz. Idősebb nőknél bőrsorvadás is felléphet.

Ilyenkor a végtagok feszítő oldalán livid színűvé (szederjessé) válik és elvékonyodik a bőr. Idővel a bőrterület alatti idegek, csontok, ízületek is megbetegszenek, és ez már többnyire csillapíthatatlan fájdalommal jár. Viszonylag gyakori a szemmozgató idegek károsodása, de kialakulhatnak egyéb ideggyulladások is, melyek végtagzsibbadásokat vagy éppen izomgyengeséget okozhatnak. A legrosszabb lehetséges kimenetel a bénulás. Ez azonban csak ritkán, a fertőzött kullancscsípések alig néhány százalékában következik be.

Mit tegyünk, ha már bennünk van a kullancs?

Bár a betegség gyógyítható, a hangsúly mégis a megelőzésen kell legyen. Fontos hogy kiránduláshoz, természetjáráshoz, esetleg erdőben végzett munkához úgy öltözzünk, hogy minél kevesebb bőrfelületet hagyjunk szabadon. Kirándulás után alaposan vizsgáljuk át magunkat és gyermekünket. A kullancsok különösen kedvelik a testhajlatokat, ezért ezekre a testtájakra figyelmet kell fordítanunk.

 Kullancstérkép Magyarországról
Kullancstérkép Magyarországról
Forrás

A megelőzéssel kapcsolatban fontos tudni azt is, hogy míg egy másik, szintén kullancsok által terjesztett betegség, az agyvelőgyulladás ellen van védőoltás, a Lyme-kór ellen még nincs!

Folynak kutatások ebbe az irányba is, de a Lyme-kór kialakulását megkadályozó vakcina egyelőre nincs forgalomban.

Ha minden óvintézkedés ellenére mégis kullancsra bukkanunk, akkor a legfontosabb a mielőbbi eltávolítás. Léteznek ma már speciális kullancs-csipeszek, de körömmel, vagy egy egyszerű szemöldökcsipesszel is eltávolíthatóak a rovarok.

Fontos tudnunk, hogy a Lyme-kórt okozó baktériumok a kullancsok potrohában, a testnedveikben vannak. Így az a fontos, hogy a kullancs eltávolításakor ne szorítsuk meg a potrohát, mert azzal a bőrünkbe préseljük a betegséget okozó baktériumokat. Szintén nem szabad olajjal, krémmel bekenni a kullancsot, abban a reményben, hogy megfullad és magától kijön. Ilyenkor ugyanis szintén arra késztetjük a rovart, hogy a belénk jutassa a kórokozókat.

Ha a kullancs eltávoltása közben a feje esetleg beleszakad a bőrbe, nem szabad megijedni. Ez már nagyobb bajt nem okoz. Pár nap múlva magától le fog lökődni a bőrről.

A Lyme-kór diagnosztikája és terápiája

A diagnózis felállításának alapjai a klinikai tünetek, a kullancscsípés ténye, az esetleges bőrelváltozás, valamint néhány speciális vizsgálat. Ez utóbbiak során vérből, szövetekből kimutatható maga a kórokozó illetve a baktérium ellen termelt speciális antitest. Ezek jelenléte biztossá teszi a Lyme-kór diagnózisát. Ha a kórkép kialakulása a fentiek alapján bizonyossá vált, a beteget azonnal kezelni kell. A terápia nagy dózisban adott antibiotikummal történik.

A jól megválasztott, megfelelő adagban és kellő ideig adott antibiotikumokkal a fertőzés tökéletesen gyógyítható.

(WEBBeteg - Debreczeni Anikó)

Oszd meg másokkal is!
Mustra