A szülésznő-hiány évente több mint egymillió életbe kerül

Olvasási idő kb. 3 perc

Szülésznőnek lenni egy fejlődő országban nem leányálom: rosszul fizetett, rengeteg munkával jár, és sokszor kell messzi veszélyes vidékekre utazni.

Rengeteg anya és gyermeke hal meg a világon szakképzett segítség nélküli szülések miatt. Pedig csak kevés és könnyen elsajátítható ismeret kellene ahhoz, hogy ez az arány látványosan javuljon. Vannak már biztató példák, de több körülmény is akadályozza a helyzet javulását.

Több mint egymillió újszülött és anya hal meg minden évben a fejlődő országokban egyébként könnyen megelőzhető komplikációk miatt. Ennek legfőbb oka a krónikus szülésznő-hiány. Ez áll a Save The Children múlt pénteki, legújabb jelentésében – idézi a Reuters írását az MSNBC.

Segítség nélkül

A világ legelmaradottabb országaiban a nők fele úgy szül, hogy semmilyen szakképzett segítségre nem számíthat– szemben a nagy-britanniai egy százalékos aránnyal –, kétmillió anyának pedig ezeket a legijesztőbb napokat teljesen egyedül kell átvészelnie.

Pedig nem volna szabad, hogy ez olyan nagy dolog legyen: "Aki csak annyit tud, hogyan kell egy újszülöttet szárazra törölni és úgy megdörgölni a baba hátát, hogy meginduljon a légzése, az tudja, mi az élet és a halál" – nyilatkozta a Save The Children egyik vezetője, Justin Forsyth, hozzátéve: "Egy nőnek sem kéne segítség nélkül szülnie."

Évente nyolcmillió gyermek nem éri meg az ötéves kort, de tíz százalékuk még életük első napját sem.

Nem sok kéne ahhoz, hogy jobb legyen

Pár tudnivaló elég lenne ahhoz, hogy a csecsemőhalandóság harmadával csökkenjen a legrosszabb mutatókkal bíró 68 országban. Ezek olyanok, mint hogy a csecsemőket tartsák melegen és mindig legyenek megetetve.

A történelem is azt mutatja, hogy az ilyen halálesetek elkerülhetők. Nagy-Britanniában az 1930-as években indult szülésznő-program tizenöt év alatt nyolcvan százalékkal csökkentette a szülésbe belehalt anyák számát.

Afganisztáni eredmények

Néhány fejlődő ország azért küzd, hogy támogatást kapjon, néhány pedig már kapott is segítséget hasonló program indításához.

Afganisztánban, ahol az egyik legmagasabb a szülési kockázat, 2006 és 2009 között 6-ról 19 százalékra emelkedett az olyan vidéki szülések aránya, ahol képzett szakember asszisztált – állítja a Save The Children. Ez idő alatt körülbelül 2400 szülésznőt képeztek ki és további 3-400 végez évente. Ez akkor is jó eredmény, ha az ország még sokáig nem éri el azt az arányt, ami a WHO ajánlásában szerepel: 175 várandós anyára egy szülésznő.

A legfőbb akadályok

A jelentés azonban arra is figyelmeztet, hogy a hiány rendezésére többre van szükség mint vonatkozó iskolák pénzelésére. A szülésznői hivatás sok helyen nem túl vonzó. Annak ellenére, hogy mindenhol nagy szükség van a munkájukra, alulfizetettek és túldolgoztatják őket. Az is előfordul, hogy távoli, akár veszélyes vidékekre kell utazniuk dolgozni.

A gondokat növeli, hogy a fejlett országok elszipkázzák a lehetséges munkaerőt. Akár szándékosan toboroznak maguknak szülésznőket a fejlődő országokból, akár nem, azok a nők, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk, ott maradnak szakképzett segítség nélkül.

"Arra kérjük a gazdag és a szegény országok kormányait, hogy az egészségügyi dolgozók sorsát a legfontosabb feladataik közé sorolják" – nyilatkozta Forsyth. "Enélkül ugyanis anyák és gyermekeik halnak meg továbbra is – szükségtelenül" – tette hozzá.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.