Mindenki úgy fut neki a gyereknevelésnek, hogy ő majd tökéletes szülő lesz. Hogy ő majd egyszerre lesz a gyerek bölcs okítója, akire hallgat, és legjobb barátja, akivel mindent megbeszélhet. Aztán ahogy halad az idő, realizáljuk a helyzetet, és magunkkal megbékélve egyre inkább már csak jó szülők szeretnénk lenni. De hogy az milyen - nos, arról most írt nekünk pszichológusunk, Bujdosó Karolina.
Egy többkötetes regény sem tudná tartalmazni pontos, minden élethelyzetre kiterjedő leírását annak, milyen egy igazán jó szülő. Ugyanakkor az alapelvek röviden is megfogalmazhatók. Természetesen az ördög a részletekben rejlik: hiába véstük alaposan a fejünkbe, mit kell tudnunk ahhoz, hogy remek szülők legyünk, a megvalósítás sikeressége úgyis ezer apróságon múlik. Magunkat nem tudjuk meghaladni (illetve csak lépésenként, sok munkával), a saját személyiségünk szabta határokkal számolni kell. Ugyanakkor jó hír, amit legszívesebben minden szülő szívébe írnék: nem kell tökéletesnek lenni! Először is nincs tökéletesség. A robot szinten kiszámítható szülő nem elég emberi, a mindig kedves szülőből hiányzik a szenvedély, a családjáért élő-haló anya vagy apa mártírságával ronthatja el a gyermekek életét. Tehát az erények végletekig vivése elviselhetetlen szülőt produkálna. A lélektan tökéletes szülő helyett „elég jó” anyáról beszél, mi pedig beszéljünk elég jó apákról is, akiket a régi kutatások méltatlanul hanyagoltak el. Ez a kifejezés is jelzi, hogy egy bizonyos minimum teljesítése szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez, de ez nem egyenlő a tökéletességgel. A lényeg: legyünk önmagunk, legyünk őszinték, és közben azért igyekezzünk néhány alapelvet szem előtt tartani.
Azt hinné az egyszeri pszichológus, hogy mindenki könyökén jön már ki a következetesség, mint betartandó szempont, aztán újra és újra kiderül, nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ahhoz, hogy a gyermek biztonságban érezze magát, ugyanakkor tiszteletben tartsa a kiszabott korlátokat, szükséges a szülő részéről a kiszámíthatóság, és annak alapja, a következetesség. Ha ugyanaz a cselekedet egyszer szabad, másszor tilos, a gyermek nem tudja, mihez igazodjon. Ha valamit megtiltok, mégsem jár semmilyen következménye a szabály áthágása, nem lehet egy rossz szavam sem, ha a gyermek legközelebb is figyelmen kívül hagyja a tiltást. Természetesen bizonyos szintű rugalmasságot megenged ez az elv is, például lehet egy büntetést (már ha alkalmazunk ilyet, ami megér egy külön misét) elengedni, de akkor értse a gyermek, hogy ez miért történt kivételesen így, és az ok lehetőleg ne a mi hangulatunk legyen. Kinek jó, kinek rossz hír, de nagyban személyiségfüggő, mennyire sikerül tartanunk magunkat ahhoz az elhatározáshoz, következetesen fogunk viselkedni. Aki hajlamos arra, hogy elragadják a hangulatai, és az irányítsa cselekedeteit, annak nehezebb dolga lesz.
Az érzékenység vagy szenzitivitás legalább ennyire lényeges tulajdonság, és a következetességhez hasonlóan jelentős előnyt élveznek, akiknek eleve ilyen a személyiségük. Érzékenység alatt sok mindent érthetünk, ebben a témában azt jelenti, hogy a szülő kellő pontossággal veszi a gyermektől származó jeleket, impulzusokat. Egészen hétköznapi szóval: érti a gyermekét. Az érzékenység egy csecsemővel kapcsolatban például az, hogy anya és apa megtanulja, melyik sírás milyen jelentést hordoz, és annak megfelelően reagál rá (innentől már az előbb tárgyalt kiszámíthatóság is megvalósul). Később is fontos, hogy a szülő és gyermek képes legyen egymásra hangolódni – persze, egyre inkább kölcsönös folyamatról van szó. De a szülő felelőssége akkor is nagyobb: például nem szabad a kamasz lázadását rosszindulatként vagy szeretetlenségként értelmeznie, mert azzal súlyosan elmélyítheti az amúgy is megnövekedett távolságot.
Mind közül talán az érzelmi elérhetőség a legfontosabb. Ez alapozza meg a bizalomra épülő és őszinte kapcsolatot, és a család légkörét. Érzelmileg elérhetőnek lenni azt jelenti, hogy a szülő nyitott a gyermek felől jövő közeledésre, és adekvátan reagál rá. Beleférnek ebbe a kapcsolatba a kellemetlen, negatív érzelmek is. Kimutathatja a szülő, ha dühös vagy szomorú, a lényeg, hogy őszintén tegye, és legyen feloldása ezeknek az időszakoknak. A gyermeknek fontos, hogy követhesse, mi zajlik anyában, apában, és lássa, hogy az ő érzelmeit is értik, illetve a kapcsolat, kölcsönös egymásra hatás is működik közöttük. Azaz lehessen megbeszélni a problémákat, együtt megélni az örömöket. Jó, ha tudnak bocsánatot kérni, nem csak úgy abbahagyják a vitát.
És persze könnyebb, ha szokás a testi érintés a családban, mert néha egy ölelés a legjobb módja a feszültségek feloldásának.
