Gombóc Artúr jut eszembe, aki mindenféle csokoládét szeret. Neki teljesen mindegy, jöhet a tej-, ét-, mogyorós, ostyás, rizses, töltött vagy töltetlen csokoládé. Így vagyok én a sulikkal. Kevés kivételtől eltekintve mindegyiknek látom az előnyeit.
Lelki szemeimmel előre tekintek, tudom, nincs messze az idő, amikor középiskolát választunk. A jó középiskola belépője pedig a jó általános iskola. Mostmár aztán nem vádolhatom magam azzal, hogy nem vagyok egy tudatos anyuka. A középiskola lehet 4, 6 vagy 8 osztályos, és ha például az utóbbiba szeretne majd a gyerek járni, akkor az első osztállyal már a gimit, sőt, elgondolni is rettenetes, egyenesen a továbbtanulást befolyásoljuk.
Vannak aztán a tagozatos sulik. Egyik jobbnak tűnik, mint a másik. Egyes tanítók úgy vélik, hogy szinte születésünkkor megmutatkozik a gyermekeink tehetsége, nem korai tehát, ha eldöntjük, milyen tagozatra járjon a mi kis elsősünk. Az angol a legtutibb szak, ez Magyarországon még mindig jó befektetésnek tűnik. Csak reménykedem, hogy a választott sulinkban nem félévente cserélődnek majd az angoltanárok. A sporttagozat is jól hangzik, főként egy olyan energikus srácnak, mint a mienk, de félő, hogy a napi edzések mellett sosem tanul meg írni és olvasni. A zenei tagozat is jól hangzik, ha nem is lesz zeneművész a gyerekből, de a fegyelmet és a figyelmet játékosan tanulhatja.
Vagy nézzünk inkább egy alapítványi iskolát? A tandíjért cserébe kiváló lehetőségeket nyújtanak, igaz, nem kevés pénzért, és a legtöbb ilyen sulihoz a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban órákig tart eljutni a lakásunktól.
A sulikeresgélés hónapokig tartó bizonytalanságából kezd elegem lenni, új szempontokat fogalmaztam meg, mérlegeltem, és magamban összegyűjtöttem a TOP 5 sulikeresési tippet, ami megkönnyíti a választásunkat:
1. Legyen az iskola pár percre az otthonunktól! Ha van ilyen, akkor egészen 7.00-ig alhat a fiam, és még reggelizésre is lesz időnk. Nem beszélve arról, amikor majd elfelejtjük, hogy ünneplőben kellett volna menni, és 10 perc alatt hazarohanhatok a fehér ingért.
2. Járjon egy osztályba a legjobb ovis barátjával! Állítólag nincs fontosabb az érzelmi biztonságnál. Milyen jó is lesz az, amikor Dávid fiam és barátja, Misike egy padban ülhetnek. Egymást erősítik, az biztos.
3. Tágas tornaterem és iskolaudvar. Ha oktatási miniszter lennék (ami nem valószínű), akkor rendelettel minimalizálnám a kötelező tornaórák és rohangálásra szánt idő számát. Ez a mostaninak legalább a háromszorosa lenne. Hogy is lehet egy 7 éves gyereket arra kötelezni, hogy délelőtt 4x45 percet üljön fegyelmezetten a padok között? Kedves szülőtársak, érdemes kipróbálni.
4. Angoltanulás elsőtől. Nem várok csodát, tudom, hogy sajnos nem az általános iskolában tanul meg középfokon a gyerek angolul. (Huh, de milyen sokba fog kerülni a különóra...) Egyébként meg miért is nem elég 8 év tanulás egy nyelv elsajátításához??? A kérdésem álnaiv, tudom, tudjuk a választ. Azért, mert nem jól tanítják! De én reménykedem, mert most azt játszom, hogy én vagyok a sulievő Gombóc Artúr.
5. Kedves tanító néni. A tanító néniknek látatlanban is bizalmat szavazok, az agresszorok kimentek már a divatból, nem jó gyerekcsalogatók ebben a fejkvótás iskolafinanszírozási rendszerben.
Minden más szempont háttérbe szorult. Nem érdekel innentől, hogy hagyományosan vagy szóképekben tanul majd olvasni a fiam, hogy németet és oroszt is lehet tanulni az iskolában, hogy a drámaszakörrel szerepelhet a nemzeti ünnepeinken. Szerencsére van a szomszéd utcában egy iskola, tágas a tornaterem, szép az épület, a tanító néni szőke, kék szemű és kedves. A fiammal többször arra sétálunk, ilyenkor elmondom neki, hogy ide fog járni. Szuper hír, hogy néhány barátjával együtt kezdik a tanévet. Ez lesz a legjobb... - de ő ezt még nem tudja. Egyelőre azt hiszi, azért jár majd suliba, hogy a természetről sok-sok érdekességet tanuljon. Megnyugodtam. Nem is értem, miért aggódtam eddig.
