Se a gyerek, se a fa ne essen áldozatul

Még aludnék, de a nappaliból hatezer decibeles gyerekhang jelzi: az éjjel angyalka járt nálunk. Kitámolygok, és mintha még sose láttam volna, én is megcsodálom a fenyőfát. Picinyem teljes izgalmi állapotban: hiszen tudja, most együtt díszítjük fel a karácsonyfát.

fadiszites gyerekkel

Alig tudom rávenni, hogy a megszokott módon indítsuk be a napot. Pizsamában, mezítláb áll a csodás fa előtt, és azt kérdi, hogyan és mikor jöhetett be vajon az angyalka. Már esne neki a hatalmas papírdoboznak, amiben a díszek vannak. Nálunk a kéményen át érkezik a fát cipelő angyalka, mondom, és ebben kiegyezünk. Ördöngős furfangossággal elcsábítom őt a mai nap főszereplőjének közeléből. A hamarosan pompázatos fényben és csillogásban díszelgő karácsonyfa az egyetlen, aminek emlegetése ma varázserővel bír. Gyere öltözni, hogy minél előbb díszíthessünk, gyere reggelizni, fogat mosni, vedd fel a papucsodat. Mindjárt kezdünk. Fenyőillat járja be a lakást, és változtatja ünnepivé a hangulatunkat.

Három éves apróságomra gondolva az első ami eszembe jut, hogy mindenhez ugrik, fogja, villámgyors és meggondolatlan. Hiszen mindent tud. Viszont, mivel én már hetekkel ezelőtt tudtam, hogy idén első ízben kettecskén öltöztetjük fel a fát, olyan újdonságokat szereztem be, amik állják a sarat. Azaz nem törékenyek. A karácsonyfadíszek másik csapata házi készítésű. A színes papírok, szalagok, sztaniol, dió, toboz mind alkalmasak a csicsás megoldásokra, de nem okoznak fejtörést. Mézeskalácsból, szalmából és fából készült, filccel díszített figurák várakoznak az aprócska kezekre, amelyek majd a felteszik a kiválasztott helyekre őket. A törékeny gömböket magamhoz veszem, viszont van egy nagy csomó csillogó, ezüstre, fehérre és kékre festett műanyag gömböcske, azokat megkapja a gyermek. És még a szaloncukrokat is, amelyeknek természetesen csak egy része jut fel a fára.

A karácsonyfa nálunk nem túl nagy, viszont gyökeres és dézsában van, mert az ünnep végének egyik hőstette, hogy apa a fagyott földet felásva elülteti a kertbe. Díszítés előtt kicsinyem színes csomagolópapír-darabot vág, én pedig bevonom vele a dézsa oldalát. A fenyőt olyan helyre állítjuk, egy kisasztal tetejére, ami nincs útban, mert a karácsonnyal járó vendégek gyereksereget is biztosítanak. Jobb a békesség, a hancúr hevében se gyerek, se fa ne essen áldozatul.

A kicsinyem díszeivel kezdünk, egyenként megbeszélve, mi mit ábrázol vagy jelképez. Szépen haladunk, körbejárva a fát, amikor pedig olyan magasságokba érkezünk, amit ő már nem ér el, utasításainak megfelelő helyre én teszem fel a figurákat. Nem mindegy ám, a lovacska mellett angyalka lóg-e, vagy valami más. Aztán jöhetnek a megcsapolásban megfogyatkozott szaloncukrok, végül a nekem maradt néhány törékenyebb gömb és az égősor. Természetesen be kell kapcsolni, hogy megnézzük, működik-e. Nézem a villódzó fényeket a kicsi szemében. Mikor mindezzel végeztünk, jöhet a csúcsdísz. - Én akarom! - kiált manócska, és megbeszéljük, ha már nagy lesz, ő teszi fel a fa tetejére. - Majd, ha olyan nagy leszek, mint te? – kérdezi. – Nagyobb leszel, válaszolom. - Akkora nagy, mint apa? - Akkora - mondom és arra gondolok, akkor már nem fogod ennyire várni az angyalkát, aki meghozza a fenyőfát. Nem ágaskodsz, hogy elérd a következő ágacskát és feltedd azt a mézeskalács-szívet, amit előző nap együtt sütöttünk. De a kisfiad vagy kislányod ugyanezt fogja csinálni, és közben talán eszedbe jut a mai nap.

Blogmustra