Az éjszakai szoptatás a gyerek fogába kerülhet

Olvasási idő kb. 3 perc

Az éjszaka megszoptatott, már fogakkal rendelkező kicsi szájában a tejmaradék bomlani kezd. A tejfog zománca speciális: az íny harmadában lévő születési vonalnál kevésbé fedi a zománc a fogat, ezért itt a leggyengébb.Ha itt kezd szuvasodni, letörik a fog.

Mindennapos az olyan látvány, hogy egy kicsi szájából vagy az ujja vagy a cumi lóg, esetleg egész nap a cumisüveg. Ezek egy bizonyos életkoron túl már ártalmasak a fogak fejlődése szempontjából. Pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy a tejfogak elromoljanak, hiszen valóban kiesnek, de nem mindegy, milyen állapotban.

Fotó: Jan Hoffmann

Dr. Alberth Márta, a DEOEC (debreceni klinika) Gyermekfogászati és Fogszabályozási Tanszék vezetője szerint egy ideig nem probléma, ha cumival vagy ujját szopva alszik el gyerekünk. A legjobb az lenne, ha ezek a szokások lassan elmaradnának addigra, amikor megindul az első fogak kibújása.

A fogzás (a tejfogak előbújása) általában 4 hónapos kortól 2,5-3 éves korig tart. A gyerekek egy része meg sem érzi ezt az időszakot, míg sajnos többségüket megviseli. A kicsi széklete meglazulhat a fogzás időszaka alatt és a különböző fertőzéseket a csecsemők ilyenkor hajlamosabbak elkapni. Hőemelkedés is felléphet, de a láz már fertőzésről tanúskodik.

Ha mégis cumizik a kicsi, arra kell törekedni, hogy lehetőleg gyógycumikat, fogászatilag tesztelt cumikat vásároljon a szülő. Ezek úgy vannak kialakítva, hogy kevesebb kárt tegyenek a kialakuló fogsorban. A legjobb lenne azonban ezeket is elhagyni fogzáskor. Az ujjszopással is az a gond, mint a cumival: az ujj a kibújó fogacskákat kitámasztja, és előrenyomja. Ebből alakul ki a pókharapás (a felső fogsor középső fogai előreállnak). A tapasztalat szerint ez lányoknál gyakoribb.

Fogápolás - Az első lépések

Ahogy megjelenik az első fog, a fogápolást is el kell kezdeni. Itt persze még nem a hagyományos fogmosásra kell gondolni, azonban drogériákban kapható, ujjra húzható gumisörtés kis eszközzel a szülő megtisztogathatja a kicsi fogait, fogkrém nélkül.

A doktornő ajánlja az ízesített bébikendőket is, amelyek xilitet tartalmaznak. A xilitet fogvédő hatása miatt használják, ugyanis ennek jelenlétében a baktériumok nem tudnak savas környezetet teremteni. Valójában már a terhes anyáknál el kell kezdeni a védelmet, hiszen a kis csírák már ilyenkor is ott ülnek az íny mélyén.

Régen még élt a szemlélet, hogy a kismamákkal fluort szedettek, de ez megdőlt, ma már nem adnak. Az azonban biztos, hogy a leendő anyukának azt is fontos elmondani, hogyan vigyázzon a kicsi fogára. Korán hozzá kell szoktatni a csemetét ahhoz, hogy fogkefével turkálnak a szájában, és már 1-2 foggal érdemes fogorvoshoz menni. Így a gyerek megszokja a környezetet, fájdalmat sem okoznak neki, mert még nincs probléma.

Az anyák fertőzik meg a gyereket a fogszuvasodással?

Az anyukák nagy része nem is tudja: gyakran ő maga fertőzi meg a gyereket a fogszuvasodással. Ezt a betegséget ugyanis baktérium okozza. Az újszülött steril szájüreggel jön a világra. Általában az anyától kapja a kicsi a baktériumot: a szülő a gyerek kanalából kóstolva ellenőrzi az étel hőmérsékletét, aztán a kicsi veszi szájba. Így cserél gazdát a fogszuvasodás baktériuma. (Arról már nem is beszélve, aki a gyerek cumiját úgy tisztogatja le, hogy megszopogatja.) A megelőzés fontos része, hogy a kismamát is kezeltesse a rossz fogait, időnként levetesse a fogköveket, s így már sokkal kevésbé lesz fertőző a szájflórája.

Akinek foga van, meg kell tanítani rágni

Mikor milyen fogak megjelenésével számolhatunk?

4-6 hónap: 2 alsó középső metszőfog; 7-10 hónap: 2 felső középső metszőfog; 10-12 hónap: 2 felső oldalsó metszőfog; 12-14 hónap: 2 alsó oldalsó metszőfog; 14-16 hónap: 4 első tejőrlőfog; 20-30 hónap: 4 szemfog; 36 hónap: 4 második tejőrlőfog.

Sok anya hosszasan szoptat, ezzel azonban – fogászati szempontból – károkat is okoz. Hiszen az éjszaka megszoptatott, már fogakkal rendelkező kicsi szájában a tejmaradék bomlani kezd. A nyáltermelés is kevesebb ilyenkor, így annak a tisztító szerepe sem érvényesül. Akinek már foga van, meg kell tanítani rágni, rostban dús táplálékkal, mert ez már önmagában is tisztítja a fogat. Maga a rágás jelez ilyenkor az izmoknak, ez alakítja ki a helyes érintkezést a két fogsor között. Nem helyes, ha a gyerek hosszasan folyékony táplálékot kap. A tejfog zománca egyébként is speciális: az íny harmadában egy mikroszkópikus születési vonal húzódik. Itt kevésbé fedi a zománc a fogat, ezért itt a leggyengébb.

Ha itt indul meg a szuvasodás, az hirtelen körbeszalad, és letörik a fog. Emiatt látni annyi kisgyereket, akiknek fekete csonkban végződnek a fogai. El kell érni azt, hogy minden étkezés után az anya tisztítsa meg a gyerek fogát. A doktornő szerint jó módszer, hogy elkezdünk egy mesét, amit csak fogmosáskor folytatunk. Így a kicsi már nagyon fogja várni, hogy megmoshassa a fogát.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.