Szülési komplikációk - Nem mindegy, hogy büntető- vagy műhibaper

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Míg a hivatásos bábák ellen büntető-, a kórházi orvosok ellen polgári peres eljárás indul.

Folytatjuk a délutáni témát: arra keressük a választ, hogy miért is képeznek bábákat, ha tevékenységük illegális? Nem lehetséges-e, hogy a biztonságos szülés legfőbb akadályát a magyar jogalkotás jelenti?

The Midwife's Book (London)

Intézményen és rendszeren kívül

Ahogyan arról már rovatunkban beszámoltunk, 2010. október 5-én a rendőrség őrizetbe vette dr. Geréb Ágnest. A bába jelen volt egy szülésnél az Alma utcai Születésházban, amelynél komplikációk léptek fel, és mentőt kellett hívni. Eredetileg a várandós kismama szülésének kísérését dr. Geréb Ágnes nem vállalta, mert a várandósság előzményei miatt az otthonszülést nem tartotta biztonságosnak. Az édesanya azonban úgy érkezett meg a Születésházba, hogy a vajúdás előrehaladott állapotban volt. A baba megszületésére rohamosan került sor. A segítségnyújtás megkezdésével egyidejűleg a jelenlévő bábák azonnal értesítették a mentőket. A mentők a hívás után kb. 20 perccel érkeztek meg a helyszínre. Őket követték a rendőrök.

A további történetet már ismerjük. 72 órás őrizet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésbűncselekmény gyanúja miatt, 30 napos előzetes letartóztatás bűnismétlés gyanúja miatt. A gyanusított kéz- és lábbilincsben jelenik meg egy korábban indult büntetőeljárásban a bíróság előtt.

Most képzeljük el a kecskeméti kórházban dolgozó Dr. X. Y. szülész-nőgyógyász szakorvost, amint a rendőrség a szülés levezetését követő órákban őrizetbe veszi, majd néhány nap múlva bilincsbe verve kíséri a büntető bíróság színe elé.

Mielőtt megmosolyognánk ezt az abszurd képsort, vegyük figyelembe, hogy a Geréb Ágnes – és további öt bába – ellen folyó büntetőeljárások közül kettő olyan, a szülés során mindennaposnak mondható ügyben indult, amikor a szülés után az átlagosnál nagyobb vérveszteség történt. Mindkét ügyben a szülő nő a babával együtt pár órával a szülés után egészségesen elhagyta a kórházat.

Orvosok, bábák, kuruzslók

Dr. Geréb Ágnes ügyében a korábbi vádak mellé felvették a “kuruzslás” vádját is, mivel a gyanú szerint a bába – a 2007-ben a bíróság által kimondott eltiltás ellenére – szülés-nőgyógyász orvosi tevékenységet végzett. A Születésház Egyesület jogászának álláspontja szerint azonban az otthonszülés kísérése nem orvosi feladat.

Mi lenne tehát a szülésznő vagy a bába feladata egy szülés levezetése során?

Nemzetközi tapasztalatokra alapozva a független bábák kidolgozták az intézményen kívüli szülés protokollját, mely keretrendszer garantálná az élettani (komplikációmentes) szülések levezetésének biztonságát. A szabályok szerint a bába kompetenciája odáig terjed, hogy felismeri egy esetleges komplikáció fellépését, majd meghozza a döntést az orvosi konzultációról és/vagy az anya kórházba szállításáról. E modell az orvos kompetenciáját onnan számítja, ahol a bábáé véget ér.

Miközben a magyarországi bábák jól képzettek, az állam nem teremt megfelelő körülményeket az otthonszüléshez: a bábák nem kapnak az államtól a munkájuk végzéséhez szükséges szakmakódot, ha részt vesznek egy otthonszülésnél, az illetékes hatóság megbüntet(het)i őket.

Jól illusztrálja az otthonszülést végzők csapdahelyzetét az ÁNTSZ-szel folytatott küzdelmük is. A bábák egészségügyi tevékenységet végeznek, ami engedélyköteles, az engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak kellene kiadnia. Az otthonszülésben segítő szakemberek az elmúlt 22 év során többször is folyamodtak ilyen engedélyért, ám az ÁNTSZ ezt visszautasította. Mivel a politika nem ismeri el a bábaságot, mint szakmát, nincsen szakmakódja sem – enélkül az ÁNTSZ nem adhat engedélyt. Az engedély nélkül végzett tevékenységért viszont eljárást indítanak ellenük.

Számos tanulmány igazolja, hogy a szaksegítséggel kísért, tervezett otthonszülés ugyanolyan biztonságos, mint a kórházi szülés. A magyar szabályozás azonban nem teszi lehetővé a szaksegítség igénybevételét, ezzel kvázi megtiltja az anyáknak azon joguk gyakorlását, hogy megválasszák hol, kivel, és milyen körülmények között szeretnék világrahozni babájukat. Amíg a döntéshozók adósak a jogszabályi keret kidolgozásával, asszisztálnak azokhoz a tragédiákhoz, amelyek pontosan e szabályozatlanság miatt következnek be.

2010. november 8-án, dr. Geréb Ágnes letartóztatásának 30. napján, hétfőn este fáklyás felvonulást szervez a Szülők a Szabad Szülésért Egyesület. (További információk itt.)

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

veb
veb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.