30 napja ül Geréb Ágnes előzetes letartóztatásban, és ezidő alatt két felkavaró hír is megjelent a hírportálokon – kórházi szülésekkel kapcsolatban. Hol tart most az intézményen kívüli szülés szabályozásának kérdése? Valóban kettős mércét alkalmaz a magyar igazságszolgáltatás?
A szüléssel-születéssel kapcsolatban ugyan vannak félelmeink, de a túlélést magától értetődő tényként kezeljük. Bár lelkünk mélyén tudjuk, hogy a születés része a halál is, az elmúlt száz évben az egészségügyben (a szociális- és gazdasági feltételekben, az életminőségben, stb.) bekövetkezett pozitív változásoknak köszönhetően ritkán kell szembesülnünk ezzel az alapvetéssel. A közelmúlt történéseinek fényében azonban el kell gondolkodnunk azon, hogy “remek” statisztikáink ellenére mégis nem túl gyakoriak-e a kórházi tragédiákról szóló híradások?
Orvosi műhibaperek anyagait olvastam, ami – így terhesen és a szülésre készülődve – finoman szólva, nem egy leányálom. Ami igazán felháborít a perekhez kapcsolódó kórházi esetleírásokban, az a szülő nő és családja által érzékelt végtelen kiszolgáltatottság, az orvosoknak, szakmabelieknek való alárendeltség, megalázottság érzése, valamint a szakorvosok véleményében és az igazságügyi szakértők jelentéseiben rejlő cinizmus. Az egyik jelentésben ez áll:
Rendőrségi kirendelés alapján a kirendelt igazságügyi szakértő és szakkonzulense az anya halálának okát „legnagyobb valószínűséggel az epilepsia szerű görcsroham, ill. az általa kiváltott agyi oxigénhiány”-ban jelölte meg,de azt is rögzíti, hogy a görcsroham okát a rendelkezésre álló adatokból nem lehet egyértelműen meghatározni; azonban a kirendelésben megfogalmazott kérdésekre azt válaszolja, hogy orvosszakmai szabályszegés nem igazolható, orvosszakmailag az oxitocyn és a Seduxen alkalmazása indokolt volt, és a beteg adott időpontban bekövetkezett halála semmilyen korábban elvégzett orvosi beavatkozással nem lett volna elkerülhető... (A boncolást végző szakértő korábbanaz agyhalálhoz vezető lehetséges okként felvetette az oxitocyn szívritmuszavart okozó mellékhatását, az e gyógyszerre való túlérzékenységet, valamint a görcs ellen adott Seduxen légzésleállást okozó mellékhatását.)
Kettős mérce
Amikor egy kórházi szülés során halálozás történik, többféle vizsgálat indul. Egyrészt egy belső vizsgálat, amely során a helyben dolgozó szakorvosok szakmailag véleményezik az esetet. Emellett indul egy közigazgatási eljárás is, melybe a rendőrség független szakértőt is bevonhat. Ezek az eljárások szinte kivétel nélkül azzal zárulnak, hogy a halálozás vonatkozásában a kórházi orvosokat nem terheli felelősség, mivel a szakmai protokollok alapján végezték munkájukat. Amennyiben az érintettek kártérítési eljárást (műhibapert) indítanak, és a polgári bíróság megállapítja az orvos felelősségét, a kártérítést a kórháznak kell megfizetnie.
“A gyermek 2008. április 23-án 9 óra 45 perckor született császármetsztés útján, 2 héttel a szülés várható időpontja előtt. A szülést követő egy óra elteltével a szülőknek a főorvos adott tájékoztatást, hogy gyermekükkel valami gond van, a gyermek sokat sír, nehezen kap levegőt, majd fél órával később közölték hogy másik kórházba kell vinni a gyermeket megfigyelésre. A mentő aznap délután 2 óra körül érkezett és kb. fél óra várakozás után indulhatott el a kórházba. Az első vizsgálatot követően tájékoztatták a szülőket, hogy a gyermekük már nagyon rossz állapotba került hozzájuk, estére állapota folyamatosan romlott, majd másnap reggel tájékoztatták őket, hogy a gyermekük elhalálozott. ...”
Általános véleményként fogalmazódik meg, hogy azért bízzuk magunkat orvosra, azért megyünk kórházba, hogy biztonságban legyünk, ha bármi baj van, kéznél legyen a segítség. A gond az, hogy a segítség leggyakrabban emberi döntéseken – és olykor tévedéseken –, nem pedig a műtő felszereltségén, vagy a mentő gyorsaságán múlik. Egy tanulmány szerint az a folyamat, amíg a kórházban egy normál (élettani) szülést átminősítenek – felállítják a diagnózist, meghozzák a döntést a szükséges beavatkozásról, feláll a műtő – átlagosan 30 percet vesz igénybe. Nem beszélve arról, hogy az adott intézmény leterheltsége még növelheti ezt az időt, mivel a műtők általában nem állnak üresen.
A kórházi eseteknél, amennyiben hibázott az orvos/kórház, célszerű lenne a Harvardi Egyetem gyakorlatát követni, azaz elismerni-beismerni-bocsánatot kérni, ez esetben mindenki számára könnyebb lenne feldolgozni a tragédiát. A felelősségre vonás csak ezután kezdődhetne.
(Folytatjuk)
