Nem úgy van az, anyuka!
Másfél éves volt a kisfiam, amikor visszahívtak dolgozni. Nem gondolkoztam sokat, kellett a pénz. Fogalmam sem volt a kerületi bölcsődei ellátásról, így felhívtam az önkormányzatot hónap közepén, hogy következő hónap elején szeretném megkezdeni a gyerek beszoktatását, de előbb végignézném a bölcsődéket. A vonal másik végén csak annyit mondtak, hogy nem úgy megy az, anyuka! Így öt év távlatából már én is csak nevetni tudok naiv önmagamon, de akkor még nem gondoltam sem a féléves várólistákra, sem a zsúfolt bölcsődékre, amelyeknek a kapujában angyali kislányok anyukái őrjöngve ordítanak a gyerekkel, ha pocsolyába lép.
Raboljuk egymás idejét
Végigolvastam legalább száz fórumot, mindenkit meghallgattam a játszótéren, majd elkezdtem alapítványi bölcsődék után kutatni a neten. Először is azt vettem észre, hogy rettenetesen szemérmesek. Sehol nem írják ki az árat. Bocsánat: az alapítványi hozzájárulást. Legfeljebb, ha megemlítik egy fél mondatban. Nem baj, gondoltam, van nekem telefonom, felhívom őket. Telefonon se árulják el, mindenképp menjek be, nézzem meg, beszélgessünk. Persze, én is szeretném megismerni a gondozónőt, megnézni a csoportszobát, elbeszélgetni a többi szülővel, vagy látni, hogy mit adnak ebédre, de csak feleslegesen raboljuk egymás idejét, ha kiderül, hogy a bölcsi kétszer annyiba kerül, mint a család összbevétele havonta.
Főállású anya vagy dolgozó nő?
Az ötödik helyen már nem szemérmeskedtek, végre kimondták az árat. Annyi volt, mint a gyed és a családi pótlék összesen. Húh! Mi legyen? Ha otthon maradok, nem kell a bölcsiért egy havi fizetést kifizetnem, de egy év múlva már valószínűleg más fog a helyemen ülni az irodában. Nincs mese, kell a pénz! De ha elkezdjük a bölcsődét, akkor már nincs visszaút, újra dolgozó nő leszek, évi huszonöt nap szabadsággal. Mi lesz, ha beteg a gyerek? Mindenféle rémtörténetet hallottam, és rettegni kezdtem. A szomszéd gyereke például az első félévben négy hónapot volt beteg összesen, a szegény nő főnöke őrjöngött, a stressz addig fokozódott, míg a már szobatiszta kislány újra elkezdett bepisilni, anyukája meg marcangolta magát, hogy rossz anya.
Kell a pénz, ez van
Egyik péntek délután, miután leadtam a gyereket a nagymamának, a férjemmel kinyitottunk egy üveg bort. Minden félelmemet feltártam, azt szerettem volna, ha ő dönt helyettem, én ugyanis nem akartam a felelősséget vállalni ebben a patthelyzetben. A vége az lett, hogy a finom bor hatására ellazultunk annyira, hogy megszületett a döntés: hétfőtől elkezdjük a beszoktatást a bölcsibe. Igen, drága lesz, igen, talán még korai, de kell a pénz. Ez van.
Jó döntés volt
A beszoktatás hamar ment, a gyerek szerette a bölcsit és a bölcsisnénit, a bölcsisnéni szerette a gyereket. Ideje is volt rá, nem is kellett külön pénz dekorációra meg állatkertre, ahogy azt más anyukáktól hallottam, akik az önkormányzati bölcsit választották. Két évig jártunk oda. Minden héten kedden felhívott az igazgatónő, elmesélte a terveiket a következő hétre, majd tizenöt-húsz percben beszélgettem a gondozónővel a gyerekről. Mit eszik, mit nem eszik, hogyan fejlődik, vannak-e kérdéseim, szeretnék-e valamit máshogy. Ezért nagyon hálás voltam, négykor ugyanis, amikor munka után a gyerekért mentünk, erre nem jutott volna idő, hiszen tíz másik gyerek is volt a csoportban. Rengeteget tanult ott a fiam, olyan dalocskákat, és mondókákat is, amit én soha nem tanítottam volna meg neki, mert nem ismertem.
Szerettem, hogy tudom, mi történik a fiammal
Voltak ételek, amit soha, semmilyen körülmények között meg nem kóstolt volna a gyerek, ezek helyett mindig főztek neki valami mást. Volt egy saját kis konyhakertjük, ahol valóban termett eper és paradicsom is, de sok-sok fűszernövény is. Innen minden nap tettek valamit az asztalra. Mai napig az ott tanultakra építkezik a környezetvédelemmel kapcsolatos szemlélete. Péntekenként rengeteg fénykép töltötte meg az email fiókomat, sőt rövid videókon is megnézhettem, mi történik napközben. Szerettem, hogy tudom, mi történik egyszem fiammal, aki elmesélni még nem nagyon tudta a napját. A lelkiismeretfurdalásom teljesen elmúlt, úgy érzem, jó döntést hoztunk akkor.
Azt gondolom, hogy a pénzemmel megvásároltam a valódi figyelmet és a gondoskodást a gyereknek. Nem szeretetet írok, hanem figyelmet...
Makka
