A mi, szülők felelőssége az, hogy olvas-e majd a gyerekünk. Az óvoda, iskola, könyvtárak segíthetnek, de az alapok otthonról jönnek.
Olvasni jó (iwiw-es alkalmazás szerint: menő is): magunknak, egymásnak, (a) gyereknek. Ahogy elnézem a könyvesboltok forgalmát: olvasni gyerekeknek jó igazán, legalábbis a gyerekkönyveknél mindig lelkesen válogatnak páran.
De tényleg olvasunk a gyerekeknek? Eleget, jót, jól? Régi alapigazság, hogy olvasó ember abból lesz, aki gyerekként eleget találkozott a könyvvel, olvasással, netalán olvastak is neki.
Amennyiben objektív képet szeretnénk gyerekeink olvasástudásáról, segíthet pár mérés. Sajnos nem nagyon volt olyan PISA jelentés (Programme for International Student Assessment - Nemzetközi Program a Tanulói Tudás Feltérképezésére: 15 évesek körében 3 évente végzett felmérés: a matematika, a szövegértés és a természettudományok alkalmazása van a célkeresztben, hazánk 2000-től vesz részt benne), amiben az élmezőnyben szerepeltünk volna. A finnek például évek óta az élvonalban vannak, amiben igazán csak az az érdekes, hogy az oktatási rendszerükből sok mindent „tőlünk” kölcsönöztek, többek között a matematika-oktatásuk módszereit, aztán most a mi matematika tanáraink járnak hozzájuk tanulni.
Szokás megnyugodni a PIRLS-vizsgálat eredményein (Progress in International Reading Literacy Study - Nemzetközi Szövegértés-vizsgálat: 9-10 éves tanulók olvasásképességének vizsgálata, az iskolai és otthoni tanítási-tanulási szokások feltérképezése), mivel az 2006-ban is kihozta, hogy a magyar szülők igenis sokat foglalkoznak a gyerekeikkel és a gyerekek teljesítményét igen-igen meghatározzák otthoni erőforrásaik. Tehát megnyugodhatunk, hogy ugyan átlagosan (a kilencedik osztályban) nem tudunk olvasni, de jó családok okos (negyedikes) gyerekei igen.
Nemrég olvastam, hogy dán iskolás gyerekek átlagosan évi 80 könyvet olvasnak el. Ha nagyon gonosz akarok lenni, ez akkor is jó eredmény, innen nézve, ahol most vagyunk, ha azt a 80 könyvet csak átlapozzák és ebben az iskolai tankönyveik is benne vannak (nincsenek); mivel nálunk 2005-ben a lakosság 40 százaléka mondta, hogy évi minimum egy könyvet elolvas. 1968-ban 60 százalék volt az eredmény.
Pedig olyan ígéretesen indul: ha könyvesboltban járok, egy helyen biztosan vannak: a gyerekrészlegnél. Az óvodában azok is találkoznak mesekönyvvel, mesével, mondókával, akik addig nem. És aztán az iskolában lassan elhal az érdeklődés. Hol a hiba? Az olvasás tanításánál? A kötelező olvasmányoknál? Az évek óta nulla forintot kapó iskolai könyvtáraknál? Nem. Otthon.
Nyilván nem attól lesz rossz szövegértése egy gyereknek, ha csak napi 1 mesét hall; ha anya/apa néha elcsalja a szokásos fejezetet. Viszont attól már lehet, ha érthetetlen olvasmányokon kell átrágnia magát a gyereknek, ha (képileg, szövegszinten) igénytelen gyerekkönyvekkel találkozik, ha az olvasás a porlepte 100 évesek (emlékezzünk, egy gyereknek mindenki az, aki már érettségizett és/vagy csókolommal kell köszönni neki) sportja.
A szülők felelőssége az, hogy olvas-e majd a gyerekük. Az óvoda, iskola, könyvtárak segíthetnek, de az alapok otthonról jönnek. És akkor sem vallunk kudarcot, ha a gyerekünk soha nem olvas Dosztojevszkijt – viszont gond nélkül megtalálja a neki szükséges szakirodalmat és meg is érti. És hogy vége-e Gutenberg-gyerekgalaxisának? Véletlenül sem. Mesét utáló gyerek nemigen van, a mi felelősségünk, hogy megutáltatjuk-e velük a könyvet.
Mit olvassunk? - linkek bemelegítésnek:
Mit olvasson a gyerek? (korosztályonkénti könyvajánlás 2 éves kortól a 14 év felettiekig)
Milyen könyvet olvassak a gyermekemnek?
Mesebirodalom (Mintha Gombóc Artúr csokijai mesévé változtak volna. van kicsi, nagy, akarom mondani rövid, hosszú mesék és meseversek, azaz verses mesék)
Vérkönyvtáros
