Hűtőben négy napig sem romlik meg az anyatej

Olvasási idő kb. 2 perc

Az anyatej a hűtőszekrényben akár 4 napig is eltartható anelkül, hogy baktériumok szaporodnának el benne, vagy tápértéke bármilyen szinten romlana.

Az anyatej a hűtőszekrényben akár 4 napig is eltartható anelkül, hogy baktériumok szaporodnának el benne, vagy tápértéke bármilyen szinten romlana, jelentette be a Reuters hírügynökség egy a Pediatrics nevű szaklap januári számában megjelent cikket idézve.

Az anyák nagyon sok egymásnak ellentmondó tanácsot kapnak azügyben, hogy mennyi ideig áll el a lefejt anyatej a hűtőszekrényben.  Bár az eddig is ismeretes volt, hogy a baktériumok nem veszélyeztetik a tej minőségét akár 5-8 napig sem, az eddigi kutatások nem vizsgálták meg, mi történik a tápanyagokkal a tejben. A legfrissebb eredmény a témában ezt a hiány pótolta be.

Az egyesült államokbeli North Shore Egyetem kórházában Dr. Richard J. Schanler és Dr. Meredith Slutzah vezetésével 36 anya tejét vizsgálták napokon keresztül a koraszülött intenzív osztályon. Az anyák a tejet megközelítőleg egy hónappal gyermekük születése után fejték le pumpával, és azt a kórház hűtőszekrényében 39 Fahrenheiten, azaz 3,9 Celsiuson tárolták. A kutatók a tejet 24, 48, 72 és 96 órával később analizálták. Ezalatt az idő alatt semmilyen érdemleges változást nem találtak a tej összetételében, beleértve a baktériumszintet, a savtartalmat, az anya immunrendszeri fehérjéit, a hasznos zsírsavakat és egyéb fehérjéket.

A kutatók azt a konklúziót vonták le, hogy az anyatej 96 órán át is biztonságosan tárolható a hűtőszekrényben, minősége nem változik. Bár a kutatást egy kórházi osztályon végezték, az eredmények az anyatej otthoni tárolásában is segítenek. A kismamák általában azt a tanácsot kapják, hogy legjobb a lefejt tejet pár napon belül felhasználni, bár úgy tűnik, hosszabb idejük van erre, mint azt eddig hitték. A kutatást megelőzően a North Shore Egyetem kórházában a koraszülött intenzív osztályon az anyatejet csak 48 órán át engedték tárolni, utána kidobatták azt. Többek között ez inspirálta a helyi tudósokat a hosszabb megfigyelésre.

Az otthoni tárolás ügyében a szakemberek azt tanácsolják, hogy az anyatejet a hűtőszekrényben minimum 4 Celsiuson, vagy az alatt tároljuk, a polc leghátuljánál, az ajtótól távol. A tárolóedény lehetőleg legyen üvegből, vagy BPA (bisphenol A)-mentes műanyagból és minden edényt dátummal kell megjelölni.

Dr. Schanler, a többnapos hűtős tárolás támogatása mellett az anyatej fagyasztása ellen is nyilatkozott. A fagyasztás során ugyanis egyes tápanyagok károsodnak, és a bakteriális fertőzések ellen védő sejtek elpusztulnak, ezért valamivel gyengébb minőségű, mint a friss, vagy hűtőszekrényben tárolt tejek.

Másutt

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.