Dánia spermaparadicsommá vált

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy-Britanniában szinte teljesen kiürültek a spermabankok.

Míg Európa számos országában szigorítják a spermaadományozás körülményeit, addig Dániában egyre liberálisabban kezelik a kérdést, így az utóbbi években Dánia vált az európai szingli nők paradicsomává. A spermaadományozás anonim módon történik, és Dániának sikerült a világ legnagyobb spermabankját kiépíteni, sőt, mintegy 30 országba exportálnak is spermát. Jelszavuk: „gratulálunk, kisviking született.”

Nők százai zarándokolnak számos országból minden évben Dániába, hiszen például Nagy-Britanniában szinte teljesen kiürültek a spermabankok, mióta egy törvény értelmében többé nem adományozhatnak névtelenül spermát a férfiak, és pénzt sem kaphatnak érte. Így a tipikus spermadonorok, a kevés pénzű, egyetemista férfiak eltűntek.

Ráadásul nemrégiben az új törvény lehetővé teszi a spermadonortól született gyerekeknek, hogy felkeressék és megismerjék ugyanazon donortól született féltestvéreiket, írja a BBC. Dániának hatalmas hasznot hoz az egyedülálló nők mesterséges megtermékenyítése, hiszen Európában egyre több helyen tiltják meg a névtelen spermadonációt, így a legtöbb országban többéves várólisták vannak.

A spermadonor intézményét ugyanis egyre inkább a nyílt örökbefogadáshoz kívánják hasonlatossá tenni - ez leginkább a gyermek érdekeit védheti, hiszen így van esélye, hogy megismerhesse az apját, míg a spermadonor anonimitása soha, semmilyen körülmények között nem fedhető fel. Ez pedig számos pszichológus szerint probléma lehet a gyermek lelki fejlődése szempontjából, pedig úgy tűnik, a legtöbb férfinak csak névtelenül van kedve spermát adományozni. Nálunk a sperma adományozása egyelőre anonim, az adományozók költségtérítést is kapnak, - természetesen csak miután átestek a széles körű orvosi és pszichológiai vizsgálaton. Egy donortól mindössze három gyermek születhet, ami nagy eséllyel kizárja annak lehetőségét, hogy az egy spermadonortól született gyerekek esetleg találkozzanak, és családot alapítsanak.

Itthon azok az egyedülálló nők vállalhatnak mesterséges megtermékenyítés útján gyermeket, akiknél bizonyított, hogy természetes úton nem lehet gyerekük. Tehát hiába találnának hozzá férfit, nem foganhatnának meg. A teljesen egészséges, szingli nő azonban nem jogosult mesterséges megtermékenyítésre, - amire a párkapcsolatban élő meddő nőknek öt, a társadalombiztosítás által finanszírozott lehetősége van.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.