Szülői tekintély hiányában elkényeztetett generációt nevelünk, melynek sokrétű társadalmi következményein kívül akár egészségügyi kihatásai is lehetnek
Szülői tekintély hiányában elkényeztetett generációt nevelünk, melynek sokrétű társadalmi következményein kívül akár egészségügyi kihatásai is lehetnek - állítja Aric Sigman amerikai pszichológus, aki ezzel kapcsolatos gondolatait „Spoilt Generation” című könyvében is megfogalmazta.
Sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak nincs többé tekintélyük a mai gyerekek előtt, akik ráadásul hozzászoktak ahhoz, hogy minden kívánságuk azonnal teljesül, ennek káros következményei pedig máris megmutatkoznak az élet minden területén, a jövő pedig szinte beláthatatlan - mondja Aric Sigman amerikai pszichológus, aki évtizedek óta él az Egyesült Királyságban, így megállapításait is a szigetországban szerzett tapasztalatai alapján fogalmazta meg.
A mostani helyzet alapvető gyökerének azt látja, hogy maguk a szülők sem tudnak különbséget tenni jó értelemben vett szülői tekintély és a rossz értelemben vett tekintélyelvű nevelés között, melynek nyomán elmosódnak - vagy soha ki sem alakulnak - a szabályok által egyértelműen kijelölt határok a gyerekek életében. A jelenség nem osztályfüggő, hiszen a jómódúak körében ugyanúgy kimutatható, mint a társadalmi vagy anyagi szempontból lecsúszott rétegeknél - állítja Sigman. Ennek káros hatásai már korán érvényesülnek, hiszen már a kisiskolások, sőt az óvodások között is megmutatkoznak: egyre általánosabb az agresszió, a felnőttek tekintélyének semmibe vétele.
Igen sötét képet fest a pszichológus az idősebb gyerekekről is, amikor az utcai erőszak és a fiatalkorú bűnözés elharapózására figyelmeztet. Emellett közvetlen egészségi hatásokat is kapcsolatba hoz a túlságosan szabadelvű neveléssel, amikor az elhízást a szükségletek azonnali kielégítésének vágyával állítja párhuzamba (a két tényező összefüggését egyébként már számos korábbi vizsgálat is bizonyította). Ezen kívül kétségtelen párhuzam vonható a felnőttek által gyakorolt kontroll elutasítása és a fiatalkori alkohol- és kábítószer-fogyasztás, valamint az antiszociális magatartásformák között is. Ez utóbbival kapcsolatban Sigman úgy látja, hogy mostanában indokolatlanul gyakran dobálóznak a figyelemhiány/hiperaktivitás szindróma diagnózisával, mivel valójában csupán arról van szó, hogy az e címkével illetett gyerekek jelentős része szülői nevelési elvek hiányában soha nem tanulta meg, hol van a határ a szabad és nem szabad, a társadalmival elfogadható és elfogadhatatlan között.
A megoldás? A pedagógusokat sem a társadalom, sem a közvélemény nem becsüli kellőképpen, ráadásul egy esetleges atrocitás esetén sem kapnak kellő védelmet sem a közösségtől, sem a jogalkotóktól és -érvényesítőktől, ezért Sigman meggyőződése, hogy mind a mindennapi életben, mind jogi és politikai vonatkozásban alapelvnek kellene nyilvánítani, hogy „a felnőtt - legyen az szülő vagy pedagógus - mindig jobban tudja, ezért mindaddig igaza van, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik”.
