Minden akkor kezdődött, amikor tízévesen együtt nevettem az osztálytársaimmal, akik mesélték, hogy Lukács Georgina hogyan hisztizett a kasszánál rágógumiért, amikor az koton volt. Halvány lila fingom nem volt arról, mi lehet az a koton, de fetrengtem a röhögéstől, mert ők is fetrengtek. Aztán meg sokáig azt hittem a zsebhokira, hogy az egy sport, és meg is írtam a levelezőtársamnak, hogy kedvenc színem: kék, hobbim: zsebhoki. Sokáig nem is értettem, miért nem válaszolt többé. Az első menstruációm még azelőtt megjött, hogy anyám figyelmeztetett volna, hogy miként válnak nagylánnyá a kislányok, arról a sokkhatásról meg ne is beszéljünk, ami akkor ért, amikor barátnőm tizenhárom évesen egy képekkel teli pornókazetta tokját nyomta kezembe.
Szóval ezek után eldöntöttem, hogy én nem csinálok lúzert a gyerekeimből, a tudatlanságuk miatt nem teszem ki őket csúfolódásnak, nem hagyom, hogy náluk mindössze egy-két évvel idősebb kölykök világosítsák fel (félre) őket. És még mielőtt cica keresőszóval széttárt lábú bukszákat dobna ki nekik a Google, szintén én leszek az, aki a szex anatómiájába beavatja őket.
Elkerülhetetlen volt a meleg-téma is, és nem titok, hogy minálunk már a hatéves Rozi is tisztában van a mássággal, jó előre elkerülvén, hogy mondjuk az iskolában ezzel, mint negatív fogalommal találkozzon, és a későbbiekben ennek hatására kizösítse, hátrányosan különböztesse meg a homoszexuálisokat. Természetes, hogy nem egyből a szexualitásra helyeztük a hangsúlyt, egyszerűen csak azonos értékű érzelmi kapcsolatnak lett bemutatva két meleg kapcsolata, mint egy hetero páré. Nem igaz, hogy a meleg-témáról nehezebb beszélni egy gyerekkel. Egy gyereknek még semmi sem természetes, illetve minden az, és csak a felnőttek tudatlansága, prüdériája és intoleranciája teszi kényessé az egész kérdést.
Nagy-Britanniában már segítség is akad a témában a „Nincsenek kívülállók” oktatási program keretén belül, melynek célja a másság iránti tolerancia erősítése. Már a 4-11 éves korosztály olyan meséket olvashat, amikben melegek a főszereplők. Például a Király és király történetét a Spiegel nemzetközi kiadásában, amiben hiába a szebbnél szebb királylányok sora, a királyfinak egyik sem jön be. Végül egy másik királyfiba lesz szerelmes, összeházasodnak és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Mint a valós életben. (De hogy a másik nem se maradjon ki a sorból, a Hamupipőkének is van hasonló változata.)
A hogyan csinálják témát egyébként még nem erőltettem, de előbb vagy utóbb tuti felmerül bennük ez a kérdés is, és biztos vagyok benne, hogy ha a fütyi-punci kapcsolatától nem maradtak vissza a fejlődésben, nem fog nekik bezavarni két punci esete sem.
