Hamarosan tovább bonyolódik a Százholdas Pagony lakóinak élete.
Egy már-már klasszikusnak számító regény folytatását megírni mindig bátor vállalkozás. Hamarosan nemcsak az derül ki, hogy ez hogyan sikerült, hanem tovább bonyolódik a Százholdas Pagony lakóinak élete is.
Több mint nyolc évtized telt el azóta, hogy az olvasók a könyv utolsó lapjain elbúcsúzhattak Micimackótól, Róbert Gidától és barátaitól. Az azóta bőven nyugdíjas korú medvebocs hamarosan új kötetben tér vissza tíz vadonatúj történettel. A most készülő könyv azonban abban különbözik a korábban már megjelent számtalan adaptációtól és filmfeldolgozástól, hogy ez az első próbálkozás Alexander Milne eredeti művének folytatására. Ennek megfelelően a szereplők pontosan ugyanazok, mint 1925-ben, az egyetlen újdonság az író személye: David Benedictus a bátor író, aki vállalkozott arra, hogy Milne nyomdokaiba lép.
Az elképzelés kétségkívül izgalmas, az eredményre még egy kicsit várnunk kell. Addig is nézzünk néhány érdekességet, hogyan született meg a csekély értelmű medvebocs és barátainak meséje, és mi minden történt velük a valóságban azóta.
Alan Alexander Milne egy esti meséből merítette az ötletet a könyv megírásához, és a történet hamarosan meg is jelent a London Evening News hasábjain, majd könyv formájában is. A Százholdas Pagonyt benépesítő állatsereglethez az író kisfiának játékdoboza nyújtott ihletet, melyben megtalálható volt Kanga és Tigris pontos mása csakúgy, a farkát mindig elhagyó Fülesé. Micimackó - eredeti nevén Winnie-the-Pooh - családfája kissé bonyolultabb, hiszen a játékmackó egy igazi állatkerti medvének köszönheti a nevét, aki korábban a kanadai Királyi Winnipeg Gyalogezred kabalaállataként „szolgált” az első világháborúban. Nem világos, hogy Róbert Gida figurájának mennyi köze van hús-vér emberekhez, de tény, hogy Karinthy Frigyes fordítása előtt még Cristopher Robinnak hívták - pontosan úgy, mint Milne kisfiát.
Hosszú utat tettek meg azóta a szereplők, számtalan történethez és filmhez nyújtottak ihletet. Milne művét több mint ötven nyelvre fordították le, a kiváló magyar fordítást Karinthy Frigyes készítette 1936-ban. Érdekességként megemlítjük, hogy az oroszok Petachok néven ismerik Malackát és Oslikként Fülest.
Nem kevésbé izgalmas a valóság sem: az író 1956-ban bekövetkezett halála után fia, Christopher Robin még 1996-ig élt Micimackó „árnyékában”. Az ő nyomdokaiba lánya, Claire lépett, akik központi idegrendszeri bénulással jött a világra, ezért 2001-ben megalapította a Claire Milne Alapítványt, melynek célja a cerebrális bénulásban szenvedő és más fogyatékkal élő emberek támogatása.
Milne irodalmi ügynökének özvegye, Sherley Slesinger Lasswell hosszú pereskedést folytatott a Disney céggel arra hivatkozva, hogy a megfilmesítésre vonatkozó szerződés kapcsán becsapták, de a per végül a filmvállalat győzelmével zárult.
Pillanatnyilag itt tartunk. A Micimackó-sztori következő fejezete az eredeti Milne-mű folytatása „Return to the Hundred Acre Wood” (Visszatérés a Százholdas Pagonyba) címmel, melynek világpremierje október 5-én lesz, és amitől a könyv brit kiadója azt várja, hogy a könyvek világában ez lesz „az év eseménye”. Mi pedig addig is elgondolkodhatunk azon, lehet-e, kell-e, egyáltalán szabad-e továbbírni egy klasszikust.
