Előző posztunkban a négyéves Vera édesanyja számolt be, hogy lánya hogyan ismerkedik az idegen nyelvvel. Most arról mesél, gyermeke hogyan köt barátságot idegen nyelven beszélő társaival és hogyan kommunikál velük.
Voltunk két napot Genfben (francia-Svájc) és ez alatt a rövid idő alatt is sok minden történt idegen nyelv ügyben, például Verus boldogan bonjour-ozott és salut-zött, ami nem meglepő; azt a taktikát választotta ugyanis, hogy ha köszönnek neki - számára érthetetlen szóval -, akkor ugyanazt válaszolja vissza. Abból nagy baj nem lehet. A vonaton megismerkedtünk egy sráccal és a családjával, a srác svájci-magyar, de Mexikóban született és japán felesége van (vonzzuk a multikulturálisokat...). Érdekes, hogyan „csíptük fel” őket.
Verus azért ismerkedik, mert unatkozik. A „régi” ovi a genfi kirándulásunk idején még nem kezdődött el és mivel a május vége messze volt már, a lányom egyre türelmetlenebben vadászott gyerekekre. Ha meglátott egy hasonló korút 10 méteres körzetben, azonnal megkérdezte, hogy megismerkedhet-e vele. Válaszunk mindig az igen volt, imádom, hogy a lányom ilyen szociális, de persze nem minden gyerek ilyen, sokszor volt, hogy negatív visszajelzéseket kapott a kiszemelt „áldozatoktól”.
A vonaton nagyon kevés gyerek volt éppen, de Verus talált egyet, Lilikát, a svájci-magyar-japán kislányt.
Bátran odament hozzájuk (pár üléssel előttünk ültek, nem is láttam oda, Lilika anyja mesélte később, hogy is volt) és azt mondta a kislánynak: „What's your name?” Lilika kétéves, az anyukája válaszolt helyette és nyilván azonnal megkérdezték Verus nevét is, aki magyaroknak végigmondja az egészet, külföldieknek csak annyit mond: Vera.
Az apukának mégis szöget ütött a fejébe, hátha magyar ez a gyerek, de beszélgetést nem tudott kezdeményezni (összesen 5-6 mondatot tud magyarul.) Szóval elkezdődött a metakommunikáció, angolul próbálkoztak a lányommal, aki mosolygott és csacsogott (bingolul), dédelgette a kislányt és néha vissza-visszajárt hozzám ezt-azt kérni (cukorka, rajzeszközök). Mikor a szülők kellőképpen összezavarodtak, az anyuka odajött hozzám Lilikával és megkérdezte, nem próbáljuk-e ki a vonat játszó-kocsiját. MÁV-hoz szokott magyar lelkemnek felüdítő élmény volt ez a hely, a vonat végébe tették és pont olyan volt, mint egy játszótér. Csúszda, mászóka, készségfejlesztő játékok. Itt mindenki elmondta, honnan jött és mi az anyanyelve, kihez milyen nyelven szól a családban. A magyar gyökerekkel (is) rendelkező srácról kiderült, hogy öt nyelven beszél és nagyon biztatóan nyilatkozott Verus nyelvi érzékéről és kommunikációs készségéről, szerinte 3 hónap Kalifornia csodákat fog tenni. Szerintem is.
Itthon aztán végre elkezdődött az óvoda a szokásos környezetben, - úgy döntöttünk, muszáj, hogy Verus elkezdje (folytassa) itthon is - és a lányom pótolta a gyerek-hiányt. Rájött, hogy az emberek sok nyelven beszélnek és arra is, hogy az a legjobb, ha egy idegen nyelvűvel a saját nyelvén értekezünk. Kitalált magának egy nyelvet, arra az esetre, ha magyarul nem reagálnék azonnal arra, amit éppen szeretne. Verus idegen nyelve nagyon érdekes, kiejtés szerint leginkább a francia és a cseh keverékére hasonlít (elnézést minden franciától és csehtől) és egyelőre csak néhány mondatból áll. A „vegyél fel, mert fáj a lábam” az ő nyelvén „spahnyi”, a „fejezd be a netezést”-re is van egy szava (sajnos nem tudom hitelesen visszaadni), de van a „puszilkodjunk az ágyon”-ra és a „játssz velem”-re is kifejezés. A legmegdöbbentőbb, hogy nem felejti el ezeket és azonos szituációra ugyanazt a szót alkalmazza. A számára legfontosabb fogalmakat fordítja át erre az új nyelvre és elvárja, hogy azonnal megértsem. Viszonylag könnyű, a szituációból ki lehet következtetni, mit mond, de ha kétségeim lennének, segít és (f)ordít.
Ötletem sincs egyelőre, mihez kezdjek ezzel az új helyzettel, gyanítom, hogy 1-2 hét preeschool és maradunk az angolnál meg a magyarnál, de alakulhat máshogy is. Büszke vagyok az én okos nagylányomra, mert látom, kezdi érteni a lényeget. Itt is van az ideje, 18-án indulunk!
