Milyen cumit dugjunk a szájába?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyszerű cumi nincs, mindegyik más és más. De melyiket vegyük meg, a sok különböző mintájú, márkájú, színű, formájú és anyagú közül?

Amíg nincs gyereked, el sem tudod képzelni, hogy lesz egyszer olyan pillanat, amikor majd egy kétcentis kis bigyó fog kihúzni a kakiból, s hoz megnyugvást akkor, amikor már úgy érzed, hogy átcsaptak a hullámok feletted. Ez a kis valami pedig nem más, mint a cumi, ami legalább annyira megosztja a szülői társadalmat, mint a szoptatás, vagy a "sírni hagyjuk-e" kérdés. Mert amikor már van gyereked, az eddigi elveidet azzal a lendülettel dobod a kukába, amelyikkel betolod a két hete üvöltő gyerek szájába a cumit. Ha szerencséd van, akkor rákap, mint boci a tőgyre, ha nem rázogathatod továbbra is, mint a rumbatököt az égiekhez imádkozva, hogy legyen valami, ami végre nyugalmat hoz.

Az első gyereknél a világmindenség összes cumiját kipróbáltam, mert a csöpp száj úgy kiköpte mindegyiket, mint a nyíl, így landolt több tucat mintájú, formájú, alakú és márkájú cumi a sarokban. Egyik sem nyerte el a kisasszony tetszését, maradt az ujja, pedig nem kevés energiát és kisebb vagyont fektettem bele a cumikollekcióba, mely piacán olyan széles és színes a választék, mint égen a csillag. Ennek a változatos világnak az mond ellent, hogy a gyerekek többsége ha egy cumit megszeret, nem ereszti többé. Éppen ezért a szülőknek érdemes feltankolni a kiválasztottból, ha nem akarnak ámokfutást rendezni, ha szorul a hurok, azaz nyoma vész a kis bigyónak. Mit csináljon azonban az, aki még nem látott közelről cumit, de szeretne mégis venni? Ha már a döntés megszületett, mégis milyet vegyen?

Avent

A témába belemerülve hamar tapasztalhatjuk, hogy a cumi elnevezés csak egy gyűjtőfogalom, ugyanis olyan, hogy sima cumi, nincs. Nem mindegy tehát, hogy milyet teszünk a kosarunkba, számos különbség van cumi és cumi között, ráadásul nem csak az árukban. Az egyik ilyen választási szempont az, hogy mekkora gyereknek vesszük, ugyanis minden korosztálynak más méretű cumi dukál. Az első korosztály a 0-3 és 0-6 hónapos korig, majd a 6-18 hónapig, vagy 6-36 hónapig használható. Minden korosztály számára vásárolhatunk játszó-, nyugtató- vagy altatócumit, latex (sárga gumi), vagy szilikon anyagból. A legtöbben azt mondják, hogy nincs lényegi különbség az altató- és játszócumik között, esetleg annyi, hogy az előbbinek nincs fogója, hogy ne zavarja a kicsit alvás közben. Azok a cumik ugyanis, amelyek rendelkeznek fogantyúval, éjszaka úgy csörögnek, hogy a szomszéd is meghallja a kolompolást, ami néha azért nem baj, mert legalább megtaláljuk a kiságyban. A keresésben az is hasznos lehet, ha olyat választunk, ami világít a sötétben.

NUK

A cumi anyagát illetően a legtöbben a szilikonra szavaznak, az egészen pici babáknak tényleg jobban is ajánlják. A latex viszont szakértők szerint, amennyiben nem allergiás az anyagára a gyerek, jobb a fogacskáknak, mert puhább és nem nyomja össze a fogakat, így nagyobb gyerekeknek célszerű ilyet választani.

A fogak állapotára gondoltak a gyártók is, így született a meg a fogszabályozós cumi, ami összeharapható és szimmetrikus, figyelembe véve a gyerek ínyének és fogainak természetes fejlődését, s megelőzi a nyitott harapást. Nem mindegy tehát az sem, hogy milyen alakja van a cuminak, a legideálisabb a még szopó babáknál az, mely a mellbimbó formájára hasonlít. A cumi szellőzése is fontos, hogy hogyan lehet eltávolítani a belsejéből a bekerült folyadékot és a levegőt, a (legtöbb cumi levegőztető rendszerrel készül),

A legismertebb márkák közül a legtöbben az Avent cumijaira esküsznek, melyek szilikonból készülnek, légáteresztőek és szimmetrikusan tervezettek. Egy kétdarabos szett ára 1600 forintba kerül, s három méretben kapható, mindenféle színben és figurával (nálunk a békás és oroszlános volt a kedvenc). Sokan kedvelik a NUK cumikat is, melyek szilikonos (500 forint) és latex (400 forint) anyagból is készülnek, klasszikus formával, többféle színben és mintával. Vásárolhatunk belőle igazán lányos és fiús darabot, valamint visszafogottabb és vidámabb stílust is választhatunk (650 forintért). Szintén a klasszikus formát idézik a Bambino cumik latexből és szilikonból (250-350 forint között), valamint a Canpol cumik, melyből extra változatként lázmérős cumit is kaphatunk ( 2200 forint).

MAM

A MAM cumik pillangó formával rendelkeznek, nincs fogantyújuk és az orrnak némileg nagyobb helyet hagynak. Ezek a cumik szilikonból készülnek, átlátszó pillangó résszel és különböző mintájú és színű középső résszel (600-900 forint között). Szintén sokak által kedvelt a Chicco csepp formájú, szilikon vagy latex cumija (2 db 1700 forintért). A Chicco speciális lázmérős cumit is gyárt, a kijelző elöl, középen helyezkedik el és 2200 forintba kerül. A kevésbé ismert márkák közül az egyik legkedveltebb a Tommee Tippee elnevezésű cumi, mely érdekes formájával, redőzött, szájpadlást masszírozó véggel kapható (2 db 1400 forintért), igazán designos stílusban.

Bár sokak szerint a cumi az ördög találmánya, sok szülő adott hálát már azért a nyugalomért, amit előidéz. Bármilyen formájút és anyagút választunk, félévente minimum le kell cserélni, a köztes időben pedig rendszeresen tisztítsuk és fertőtlenítsük őket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.