Otthon szülés - nem sok remény van arra, hogy közelednek egymáshoz az egymással szöges ellentétben álló vélemények.
Otthon szülés - amiről mindenki mást gondol, és ahol a frontvonalak megmerevedtek, ezért nem sok remény van arra, hogy közelednek egymáshoz az egymással szöges ellentétben álló vélemények.
Pedig van egy pont, ahol a párhuzamosok mégiscsak találkoznak, és ahol ráadásul különösen fontos lenne, hogy a szereplők nemcsak pontosan ismerjék, értsék és elfogadják egymást, hanem igazi profi együttműködésben dolgozzanak. Ez pedig az otthon kezdődött, de valamilyen nem várt ok miatt kórházban végződő szülés - ahol baj van, méghozzá nagy baj.
Egy felmérés szerint viszont az összedolgozás nemigen megy, és még ennél is aggasztóbb, hogy a nézetkülönbségek kihatnak az ellátás minőségére és eredményességére is. A dolog azért nem működik, mert mindenki utálja a helyzetet. Mindenekelőtt utálja az édesanya, akinek szépen elképzelt szülésterve fenekestül felborult, ráadásul azt látja, hogy egy vadidegen szülészorvos vette át a dolgok irányítását, akit ő éppen hogy tudatosan szeretett volna kihagyni a történetből. Nem kell persze az orvost sem irigyelni, számára sem optimális a helyzet, ezért szíve szerint ő is inkább kimaradna az egészből.
Van ugye a szakmai kollégium állásfoglalása, mely szerint a kórházon kívül bárhol lezajlott szülés nem tekinthető biztonságosnak. Aztán ott van a szakmai, erkölcsi és kártérítési felelősség, ami attól a pillanattól őt terheli, hogy a mentőautó fékezett a kórház előtt. Félelme egyáltalán nem is alaptalan, hiszen két életről kell döntenie, azzal a nem mellékes tudattal, hogy kártérítési perekre szakosodott ügyvédek hada lesi, hol hibázik (éppen a szülész-nőgyógyászok ellen indítják a legtöbb kártérítési pert). Ilyen körülmények között egy soha nem látott anyáról és gyermekéről másodpercek alatt kell meghoznia az egyetlen helyes döntést, ráadásul úgy, hogy a bábától kapott dokumentáció - ha van egyáltalán - sokszor a legalapvetőbb információkat sem tartalmazza.
És utálja az egészet a bába is, aki azt érzi - mert gyakran éreztetik is vele -, hogy nem fogadják el egyenrangú partnernek, ez pedig egyrészt frusztrációt szül benne, másrészt óhatatlanul sündisznóállásba kényszeríti, pedig ezek egyike sem a gyümölcsöző és eredményes együttműködés irányában hat. Aztán ott van persze a legfontosabb szereplő, a még meg sem született baba, aki egyelőre még semmit nem utál, de az is biztos, hogy bár minden szereplő a legjobbat akarja neki, a pattanásig feszült helyzet mégsem az ő érdekeit szolgálja.
Aki most azt hiszi, hogy az itthoni helyzetről beszélek, az nagyot téved. A fentiek ugyanis mind az Oregon State University közelmúltban lefolytatott vizsgálatából származnak, így értelemszerűen nem is a magyarországi, hanem a - sokak szerint a miénknél jóval szabadabb elvű, megengedőbb és felvilágosultabb - amerikai helyzetet tükrözik. A kutatást Melissa Cheyney antropológus és biológus professzor, nem mellesleg gyakorló bába vezette. A vizsgálat eredetileg annak tisztázására indult, hogy az Egyesült Államokban regisztrált - és az iparilag fejlett országokban igen magasnak számító - 6,3 ezrelékes csecsemőhalandóság magyarázható-e azzal, hogy az utóbbi években egyre népszerűbb az otthon szülés (ami azért még így is csak az összes szülés egy százalékát teszi ki).
Az eredmények ugyan megcáfolni látszanak, hogy a kórházon kívüli szüléseknek bármilyen szerepük lenne a csecsemőhalandóságban, de változatlanul érvényben van az amerikai szülész-nőgyógyászok szakmai testületének (ACOG) 2008-as állásfoglalása, mely az 1975 óta érvényes véleményt tükrözi. Eszerint tökéletesen zavartalan terhességet követően, teljesen váratlanul is bekövetkezhet komplikáció a szülés során, amikor életek múlhatnak néhány percen, és az otthon szülés éppen a gyors segítség lehetőségétől fosztja meg az anyát és gyermekét. A szakmai állásfoglalás szerint „magát a szülés eseményét és élményét helyezi a gyermek legelemibb érdekei és jogai elé az, aki az otthon szülést választja".
A kórházi orvosok tehát továbbra is kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a szülés egyetlen biztonságos helyszíne a kórház vagy a kórházi háttérrel rendelkező szülőotthon. Az otthon szülés és a csecsemőhalandóság közötti kapcsolatot cáfoló, az otthon szülés biztonságos voltát igazoló felmérésekkel szemben rendszerint azt hozzák fel érvként, hogy azok nem elégítik ki a tudományos kutatásokkal kapcsolatos követelményeket. Úgy tűnik, hogy ebben lehet némi igazság, mivel a mostani felmérés kapcsán maga Cheyney is kiemeli, hogy az Egyesült Államok államainak többségében nem sok gondot fordítanak az otthon szüléssel kapcsolatos statisztikák pontos vezetésére. Mára valamelyest javult a helyzet, de egészen 2008-ig nem sok hivatalos adat áll rendelkezésre arról, hogy valójában hány szülés zajlott tervezetten kórházon kívül, így pedig valóban nehéz lenne levonni bármilyen egzakt következtetést.
A helyzet tehát minden téren, minden résztvevő részéről gyors változtatást sürget. Cheyney szerint az álláspontok csak akkor közeledhetnek egymáshoz, ha a bábák és a kórházi orvosok végre kölcsönösen nyitnak egymás felé: alaposan megismerik egymás protokollját, az orvosok egyenrangú partnerként fogadják el a bábákat a szülő nő ellátásában, a bábák és az anyák pedig nem tekintenek úgy a szülészorvosra, mint aki - holmi önös érdekektől vezérelve - készakarva az anya és a gyermek ellenében dolgozik. Ehhez pedig mi kell? Párbeszéd, párbeszéd és újra csak párbeszéd.
(Esetleg gyerekeknek készült könyv, amely az otthon szülés témáját dolgozza fel számukra is érthetően?)
