Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amíg a gyerek pici, három dolgot felejthetsz el körülötte, amit ha tartósan csinálsz, rád száll a GYIVI.
Amíg a gyerek pici, három dolgot felejthetsz el körülötte, amit ha tartósan csinálsz, rád száll a GYIVI. Először is elfelejtheted megetetni, ami jó családokban is előfordul azért néha, mert megcsúszott a nap, a büdös kölke meg nem veszi észre és nem szól, hogy éhes, te meg csak este tízkor ülsz föl az ágyban döbbenten, hogy a gyerek meg nem evett. Aztán kihagyhatsz néhány pelenkacserét, ami nem csak azért gáz, mert tartósan büdös lesz körülötte, hanem mert csóri gyerek fenekén is meglátszik a hanyagság. Jártodban-keltedben pedig otthon felejthetsz nélkülözhetetlen kiegészítőket, cumisüvegtől kezdve alvótakaróig és állatkáig, melyek hiányának észlelésekor mindenképpen kitör a palotaforradalom. Így rohangálunk fejvesztve vissza a lakásba minimum ötször, akár több kerületet is átszelve, valamint kutatunk a megfelelő hasonmás akármiért a helyi boltokban. Száz szónak is egy a vége, mindent képesek vagyunk otthon felejteni, elhagyni, talán csak a gyereket nem.
Szülővé válásunk nélkülözhetetlen állomásai ezek a hosszú évek múlva is emlegetett elfelejtős dolgok, s csak reménykedhetünk abban, hogy ahogy haladunk az időben, egyre rutinosabban és pontosabban kezeljük a napi dolgainkat. Aztán persze rájövünk majd, hogy nem.
Nálunk az egyik örök klasszikus történet, amikor egy tíz napos, távoli nyaralásra elfelejtettünk pelenkát vinni, konkrétan egy darabot sem tettem be, pedig felkészültem egy óriási túlélőcsomaggal. Sajnos határon túl ért az első sokk. A hosszú úton aztán volt minden (csak a benzinkútnál pelenka nem), végül egy nejlonzacskó plusz textilpelenka kombinációval landoltunk a szálláshelyre, hogy majd jól megvesszük a helyi márkát, vagy bármit. Mire lejárt a nyaralás, addigra sikerült csak eltalálni, hogy melyikből nem folyik ki, melytől nem lesz pöttyös, és melyik nem vág ösvényt a hasba. Kiváló volt.
Lányomnak egy, azaz egy fajta cumi jött be, s ezekből hiába voltunk bespájzolva, nagy volt a fluktuáció, lévén ez egy teljesen átlátszó, színtelen darab volt. Egyszer kirándulni mentünk az őszi erdőbe haverokkal, én meg balga mód, csak egy darabot tettem el. Így turkáltunk kétségbeesve a térdig érő humusz-falevél masszában cirka három órát tizenöten, s hiába feküdtünk a röhögéstől, azért mindenki átérezte a dolog súlyosságát. Ez után minimum három darab cumi volt az utazóadagunk.
Egy gyógyszerész barátunk erősen alkoholos állapotban szokta mesélni jó nagy hévvel, hogy az éjszakai-hétvégi ügyelet jelentős forgalmát a tápszerek adják. „A kolbász és a sör bezzeg be van spájzolva, de a gyerek kajája csak utoljára jut az eszükbe!” S bár van a rosszallásban némi igazság, azért sajnos meg tudom érteni a „még 10 kanál biztos kijön, majd hétfőn” tartalmú gondolatokat.
Aztán, ahogy nő a gyerek, azt vesszük észre, hogy cseppet sem lett jobb a helyzet. Az óvodai gyümölcsnapok például nem egyszer dobtak ki hajnalban az ágyból, hogy azonnal piacra kell mennem. De volt olyan is, amikor a pironkodó óvó néni szólt (miért csak szerdán?!), hogy ezen a héten mi látjuk el gyümölccsel a cica csoport 25 fejlődő szervezetét és két napja vitamin nélkül tengődnek, hála nekem.
Hasonlóan kínos tud lenni, amikor valamilyen kikerülhetetlen gondozói névnapba szaladunk bele, ilyenkor szoktunk indulás előtt őrült fénnyel a szemükben vadászni a lakásban, hogy mit lehet beáldozni (kis dísz, rajz, stb). Ha szerencsénk van, éppen tavasz van, és a kert megoldja virággal a dolgot. De ebben a korosztályban jön elő az ünneplő gyerek után hurcolása, az éjszakai szorgalmik vizenyős szemmel való elkészítése, a szülinapi bulikra való utolsó pillanatban megérkezés, mert egy órája jutott az eszünkbe és még ajándék is kellett, szóval a sor végtelen. Töredelmesen bevallom, hogy egyszer a gyereket is ott felejtettem a suliban, mert eltévesztettem a napot, szerencsésre rám telefonált egy barátnőm egy órán elül, ez mondjuk tényleg gáz volt.
Aztán, ha ránk hasonlít a gyerek, akkor űzi tovább a fenti sportot, én például nem egyszer hagytam otthon az egész iskolatáskámat. Sőt, egyszer elfelejtettem beadni a megírt dolgozatomat, simán elcsomagoltam, pedig jól sikerült. A nővéremet azért nem tudtam überelni, ő ugyanis elment az állatorvoshoz kutya nélkül, még a sort is kiállta… S hogy mi okozza ezeket a felejtős dolgokat, a fáradtság, vagy az összetett problémamegoldás képességének hiánya, ki tudja. Azért a Cavintont talán még nem kell magunknál hordanunk…
