Először rendeznek Down-világnapot Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc

Down-szindrómás és ép gyerekek játszanak együtt március 21-én a budapesti Vígszínházban a Down-világnap alkalmából, amelyet először rendeznek meg Magyarországon; a kézműves foglalkozások, arcfestés, bohócok, játszóház és zsonglőrök mellett színészek és énekesek szórakoztatják majd a kis vendégeket.

Down-szindrómás és ép gyerekek játszanak együtt március 21-én a budapesti Vígszínházban a Down-világnap alkalmából, amelyet először rendeznek meg Magyarországon; a kézműves foglalkozások, arcfestés, bohócok, játszóház és zsonglőrök mellett színészek és énekesek szórakoztatják majd a kis vendégeket. A közönséget Gryllus Vilmos, Szalóki Ági, Palya Bea és a Makám Együttes mulattatja; felcsendül néhány jól ismert dallam a Vígszínház gyerekeknek szóló előadásaiból, többek között fellép Igó Éva, Tornyi Ildikó, Csőre Gábor, Fesztbaum Béla, Lajos András és Sarádi Zsolt, írja az MTI.

A Down Dada sarokban az érintett szülők beszélgethetnek, míg csemetéik kézműves foglalkozásokon és arcfestésen vesznek részt, bohócok és zsonglőrök ügyességében gyönyörködhetnek, s a játszóházban múlatják az időt. Ha jó idő lesz, a Vígszínház előtt nagy festés és rajzolás kezdődik, s aki a legügyesebben lefesti a Vígszínházat, jegyeket nyerhet a Vígszínház előadására. A kézműves foglalkozásoknál a Vígszínház társulatának tagjai: Eszenyi Enikő, Börcsök Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera, Borbiczki Ferenc és a műsorban fellépő művészek is segítenek. A tájékoztatás szerint Hegyi Barbara, Csőre Gábor és Lajos András gyermekeikkel együtt vesznek részt a színes programokon.

A játszónapon a Down-szindrómás gyermekek képeket festenek majd, amelyeket kortárs festők egészítenek ki, fejeznek be. Az így elkészült alkotásokat áprilisban elárverezik, ezzel segítve anyagilag egy Korai Fejlesztő Központ létrehozását Észak-kelet Magyarországon. A központ megalakításával a beteg kicsiket nem kell majd Budapestre hordani, helyben is megkaphatják a szükséges fejlesztést; korai fejlesztő központ a keleti országrészben eddig nem létezett, s ez jelentősen megnehezítette az ott élő családok dolgát, számol be az MTI.

A Down-világnapon tartott rendezvénnyel a Down Egyesület célja felhívni a társadalom figyelmét a Down-szindrómás gyerekek korai fejlesztésének szükségességére, a beteg gyermekek társadalomba való beilleszkedésének lehetőségére, s a családban nevelés fontosságára.

Hazánkban a tavalyi évben született 97.613 gyermekből hozzávetőleg minden 600. újszülött Down-szindrómás. Magyarországon 10.000 Down-kóros ember él, de az általános társadalmi ismerethiány miatt a Down-babák közül minden harmadik újszülöttről lemondanak a szülei, így ezen gyermekek többsége állami gondozásban nő fel.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.