Az emberi faj fennmaradásának alapfeltétele, hogy veleszületett igény él bennünk a gyerekszülés iránt. Nem mindenki rendelkezik azonban az ehhez szükséges minimális feltételekkel, a társadalom egy része mégis természetesnek veszi, hogy olyan körülmények közé születnek gyerekek számolatlanul, ahol talán még állatot sem kellene tartani. 
Mert szeretjük a nagycsaládot, s ehhez mindenkinek alapvető joga van. De joggal lehet a gyerekeket lehetetlen körülmények között nevelni, s a szükségleteiket csupán minimálisan kielégíteni?
Egy négytagú család létminimumának az összege 192.186 forint volt 2007-ben, s minden negyedik család él ez alatt. Mélyszegénységben (konkrétan éhezve) kétszázezer gyerek él, s kétszer ennyi rejtett szegénységben (látszatra jól élő családok). Nem javít a helyzeten az sem, hogy valószínűleg jövőre a minimálbér (69.000 forint) a létminimum alá kerül, így nem kell segélyen sem „élni” ahhoz, hogy valaki több mint nehéz helyzetbe kerüljön. A gazdasági válságnak köszönhetően nagyobb lesz a munkanélküliség, ami tovább növeli a létbizonytalanságot, valamint azoknak a számát, akik havi néhány ezer forintnyi szociális juttatásból próbálják kihozni azt, amit lehet.
Persze a szociális támogatás sok mindenben javíthatja a családok körülményeit, s nagy feladat hárul a védőnőkre és pedagógusokra is. Nehéz helyzetbe pedig nem csak önhibájából kerülhet az ember, gyerekvállalás után is „csődbe mehet” a család.
Míg egy átlagos gyerekből az óvodai, iskolai étkezés általában fintorgást vált ki, addig sok gyerek életében létfontossággal bírhat, normális, tartalmas ételhez ugyanis csak így juthat. Amellett, hogy a családok egy részének nem okoz gondot – egyelőre - hetente telepakolni olyan dolgokkal a bevásárlókosarukat, aminek a 60 százaléka gyakorlatilag felesleges, addig sok szülő elszomorító és megdöbbentő trükkökkel próbálja fenntartani a családját. Így kerülhet kutyaeledelnek szánt „húsból” felvágott a gyerekek tányérjára, így járhatnak béleletlen és lyukas cipőben mínusz 10 fokban is és így öltözhetnek mások által kidobott, rongyokból varrt ruhákba, sokszor fűtés nélkül.
Magyarország hivatalosan szociálisan felzárkóztat, miközben 18000 gyerek éhezik naponta, nem kell tehát Afrikáig menni ezért. Adakozó kedvünk az adóbevallás időszakára és karácsonyra korlátozódik, a hátralévő időben pedig Fókusz-forgatócsoportokra, nagylelkű szomszédokra, ismerősökre, szociális munkásokra vannak a hátrányos körülmények között élők szorulva. S a kérdés itt nem az, hogy jut-e nyalóka és kinder-meglepetés, hanem a jut-e kenyér és plusz 19 fok.
Akaratlanul is felmerül bennünk a kérdés ilyenkor, hogy ki ezért a hibás, mert hát az ember akkor nyugodt, ha felelőst talál. Az állam? A globalizáció? A jóisten? Vagy aki hátat fordít az időben és okosan bevethető fogamzásgátlásnak? Elvárható a társadalmi jóindulat és összefogás akkor is, amikor egy réteg folyamatosan árral szemben megy, magával rántva azokat is, akik nem tehetnek semmit a saját sorsukért? Mégis, miféle ideológia, amivel mindennek létjogosultságot adunk? Gyereksorsok. Mert szeretik őket, csak hát az meg nem elég…
