Hová menjünk a gyerekkel nyaralni? A Balatonra, vagy Horvátországba? Egyáltalán elgondolkodtunk már azon, hogy miért állítjuk egymással szembe ezt a két lehetőséget? Míg mondjuk a németeket megértjük, hogy miért mennek az Adriára, addig a magyarok érvrendszere kissé összetettebb.
Hová menjünk a gyerekkel nyaralni? A Balatonra, vagy Horvátországba? Egyáltalán elgondolkodtunk már azon, hogy miért állítjuk egymással szembe ezt a két lehetőséget? Míg mondjuk a németeket megértjük, hogy miért mennek az Adriára, addig a magyarok érvrendszere kissé összetettebb.
Kisgyerekkel persze sok szempontot figyelembe kell venni, s az igény szintek is eltérőek lehetnek éppen úgy, mint a pénztárca vastagsága a zsebünkben.
Idézet a játszótérről:
- Lefoglaltuk a szállást Horvátba.
- De jó nektek, idén nem megyünk. Csak a Balatonra megyünk egy hétvégére, nem is várom.
- Á, oda nem megyünk mi sem, tavaly voltunk, de rossz volt az idő. Nem lehet kiszámolni, hogy mikor futunk bele rossz időbe, aztán csak nézzük a hullámokat esőkabátban.
Nos, több dolog kavargott a fenti párbeszédet hallgatva a fejemben. Először is, azt gondolom, hogy ez a pár mondat konzumidióta csúsztatás. Nem vagyunk ugyan mediterrán ország, de a rossz idő nyilván a horvátok fejére is rászakadhat. Az elmúlt három évben kétszer fáztam végig a Borától szétfútt adriai partot, ami épp oly idegesítő, mint Almádiban.
Azért, hogy magunkba szívhassuk a tenger illatát, néha megéri a 6-8 órás autózás, a kérdés csak az, hogy a gyerek hogy kultiválja ezt. A Balaton viszont az ország legtávolabbi pontjáról is 4 óra alatt elérhető, de a fővárostól már egy óra alatt a vízben lehetünk. Míg nálunk a vízben nem látjuk a bokánkat sem, addig a tenger szépsége, s a hely szelleme versenyez a lángolt kolbász illatával, s egy teljes tálca hosszúlépés Edericsen olcsóbb mint egy mojito Rovinjban.
Aztán, ha a szállásra gondolunk, a Balaton oldalán rögvest megjelenik egy kép, ahogy mindenre elszánt nénik és bácsik vetik a német autók elé magukat, Zimmer frei táblákkal. A jó hír az, hogy egyre kevesebb ilyen alakot tudnánk elütni az út szélén, a rossz viszont az, hogy a szállások minősége nem sokkal jobb, mint a régi, megszokott, szocreál időkben. Annak is örülhetünk, hogy amíg régen a magyarokat a szállásadók bottal piszkálták odébb, ma már örülnek, ha hazafinak adhatják ki a házukat. Az is igaz viszont, hogy a Balaton olyan nehezen infrastruktúrálódik, hogy néhány rosszidős nap után kedve lenne az embernek akár gyalog is átlépni a határon.
Az sem mindegy, hogy mennyi pénzünk van nyaralni. Horvátországban egy négytagú család apartmanos elhelyezése átlagosan 20 ezer forint naponta minden egyéb ellátás nélkül. A Balatonnál akár már 10 ezer forintból is megvan a négyfős család szállása, s hallal, fagyival, olykor egy kis programmal, 70 ezer forintból szűken megvagyunk, míg a horvát nyaralás autópályával, benzinnek és kinti alternatív étkezéssel 150 ezer forint alatt nehezen kikalkulálható.
Szerencsére a magyarok 76 százaléka belföldi utat (is) választ magának, hogy forogjon a gazdaság kereke, s ebből 42,7 százalék a Balatonon üdül. Így vagy úgy, a döntésben legtöbbször nagy adag presztízs is van. S míg Budapest Prága mögé szorul a turizmusban, addig talán a Balaton egy tenger mögé. Ébresztő, Balatonpart! Fejlesszük, invesztáljunk, különben lemaradunk!
