Hűséges olvasónk, Dexter, egyik szoptatós-altatós posztunkhoz hozzáfűzte a Poronty legviccesebb hozzászólását ever and ever. Miszerint mióta Csipetke megvan, ő is cici nélkül kénytelen elaludni. No igen. Ez lenne itt a kérdés, illetve a téma: hogyan is történik az elszakadás a (jelen esetben anya)melltől? Van olyan gyerek, akinek gond nélkül, egyszerűen, van, aki kisbabaként se lelkesedik túlságosan a témáért, van, aki még három évesen is éjt-nappallá téve csak azon lógna. Más a gyerekek szopási igénye, de másképp viszonyulnak az anyák is a szoptatáshoz. Van, aki gond nélkül szoptat sokáig, de van, akit hamar elkezd zavarni a közeli kontaktus, a folytonos készenlét, vagy éppen fájdalmat, kellemetlenséget okoz neki a nagyobb gyerek szoptatása. Elválasztás, elválasztódás: magától, vagy kisebb-nagyobb nyomás hatására végülis mindenki elszakad egyszer. Hogy mikor és hogyan, arra összeszedtünk bár forgatókönyvet. Várjuk az olvasói tapasztalatokat!
- Hagyományos: valamikor az ötödik-hatodik hónap táján elkezdünk pépes ételeket adni a gyereknek, méghozzá először általában a délelőtti szoptatás helyett. Ugyanis ebben a forgatókönyvben természetesen fix hat vagy hét szoptatás van, éjszakai már nincs. Fokozatosan, heti-kétheti ciklusokban haladva kiváltjuk a szoptatásokat kajával, és nyolc-kilenc hónaposan elválasztódik a gyerek. Akkor működik, ha a baba tényleg csak a kaja miatt szopik, és nem ragaszkodik különösebben a cicihez, vagy az anyja következetesen nem ad neki, csak amikor a terv szerint jónak látja.
- Igény szerinti: valamikor hathónapos kor után, de ha később, az se baj, ha kezd kevés lenni a tej (bár elvileg ugye az mindig alkalmazkodik a gyerek igényéhez), elkezdünk szoptatás után egy-egy kanálka gyümölcslevet adni a gyereknek, lassan ismertetjük az ízeket, ha akar szopik helyette, ha akar eszik. Valamikor két éves kora körül állítólag a gyerek ráun a szopásra, vagy már csak reggel és este kéri, esetleg éjszaka, és szép lassan elválasztódik. Három éves koráig. Vagy később. De az se baj. Valamikor biztos, és a szoptatás mindenkinek csak jó lehet (vagy nem), kivéve a gonosz társadalmat, aki ferdén néz a hosszan szoptatókra. (Ez sajnos sokszor igaz. Csak az elválasztás szempontjából lényegtelen.)
- Ismerek gyerekeket, akik ilyenek: imádja már hathónaposan a Sinlac pépet, héthónaposan megőrül a gyümölcspépekért, és amikor egyévesen megeszi élete első csokitortáját, akkor anyjára mered, hogy komolyan gondolta-e, hogy eddig azon a vizes-cukros lén próbálta tartani. Egy és másfél éves kora között magától elfelejti a cicit, hiába volt igény szerinti, a mamája kicsit búslakodik, de aztán belenyugszik, hogy a gyereke felnőtt.
- Éjszakai evők: nappal van elég látnivaló, enni eszik, bár nem olyan sokat, éjjel viszont rákapcsol, három óránként ébred, szopik, cicivel alszik. Ha egyszer leszoktatják az éjszakázásról, akkor már nappal sem érdekli a cici, elválasztja magát.
- Intellektuális: anyának egyszer csak elege lesz a szoptatásból, vagy hiretelen betegség miatt nem szoptathat tovább. Leül szembe bölcsen néző kis porontyával, elmagyarázza, hogy anya már nem, másnaptól nincs cici, gyermek bólint, és másnaptól nem is kell neki.
- Lassú tempó: szép lassan, egy-egy időintervallumot cicitlenítünk. Kinek mi a kényelmesebb: csak éjszaka, vagy először délelőtt, esetleg délután, vacsora előtt már nem, délutáni alváshoz már nem, és így elmaradoznak a szopások lassan. Minden alkalom kis háború, kis csata. Elhúzódó jellege miatt elég megterhelő, de talán kevésbé drasztikus, bár ki tudja.
- Népi: anyának kicsit elege van már a szoptatásból, teje sincs, csak cumizik a gyerek, dolgozni is vissza kell menni. Egyik nap bekeni cserszömörcével vagy tetszőleges borzasztó ízűvel a mellbimbót, esetleg letapasztja, hogy a cici beteg, és nincs több szoptatás. Gyerek kicsit/nagyon sír, majd belenyugszik.
- Védőnő ajánlata: a gyerek nagyon ragaszkodik a szoptatáshoz, anyját konzekvensen cicivel köszönti, éjszaka felkel, nappal többször reklamál, enni nem eszik. Megoldás: hagyjuk egy hétre a nagyszülőknél, utazzunk el nyaralni a férjünkkel, és mire visszajövünk, el van felejtve a cici. Lesz sírás, hányás, földhöz verés, de el kell határozni. Kérdés, miért is ne köszöntené egy hét után is cicivel az anyját.
- Nincs kiút: egyszerűen egyik napról a másikra elhatározzuk, és nincs többet cici. Ugyanaz az eredmény (érthető módon), mint az előbb: kétségbeesés, esetleg trauma (főként anyai oldalról), valószínűleg a dackorszak korai tüneteivel kombinálva, csak mindezt nem anyánk nyakába varrjuk, hanem mi magunk csináljuk végig, vélhetően bármily elhatározottak vagyunk. és bármennyire nem akarunk már szoptatni, vérző szívvel. Kérdés, hogy a gyereknek vagy az anyának nagyobb-e a trauma. Ez esetben ismert kifogás, hogy egy egy/másfél/kétévessel már másképp is lehet bizalmasan együtt lenni, rituálézni stb. Persze. Az van, hogy a gyerekek nagyon is szeretnek anyjuk hasán feküdni, éneklést hallgatni, nyakba bújni, meg szopni is. Én is nagyon szeretem a lekváros kenyeret is meg a mozarella salátát is. De ha lekváros kenyérhez van kedvem, nem a mozarellát veszem ki a hűtőből. A gyerek is ilyen, tudja, mikor mit akar. Nehéz mozarella helyett lekvárral kiszúrni a szemét.
Nálatok hogy működött az elválasztás/elválasztódás?
