Nos, miután kibogoztuk az óvodaválasztás gordiuszi csomóját, újabb nehézségek elé állunk.
Nos, miután kibogoztuk az óvodaválasztás gordiuszi csomóját, újabb nehézségek elé állunk. Sok helyen ugyanis annyira jó fejek, mint például nálunk, hogy választhatunk, milyen csoportba kerüljön a gyerek. A saját korosztályával ugorja az akadályokat, vagy vegyes csoportba járjon a hasonszőrű kis terroristákkal? Ugye milyen zaklatott érzés, ha túl sok az opció? Ráadásul annyiféle véleménnyel, indokkal, meggyőződéssel találkoztam, mint égen a csillag. A sokszor emlegetett közoktatási törvény ebben a kérdésben annyit sem segít mint erdőtűzön a vízipisztoly, s megjegyzem, a gyakorlatban kevés harcos anyát ismerek, aki eme remek olvasmányt lapozgatva döngetné az óvoda kapuját.
A vegyes és klasszikus csoport körülbelül olyan, mintha a széna vagy szalma közül kéne választani. Az óvónők jelentős része esküszik a vegyes csoportokra, a Waldorf ovik például csak azzal működnek. Legfőbb indokuk a korai intézményes szocializáció, ami a klasszikus csoportokban az azonos korosztályok miatt nem tanulható, a különböző korú gyerekek pedig később találkoznak idősebb, vagy fiatalabb gyerekekkel való interakcióval.
Akinek több gyereke van, nyilván most a kanalába dől, hiszen a testvérekkel otthon alapból szocializálódik a gyerek, s a csavar a kérdésben pont ott van, hogy a gyakorlatban azok a szülők (vagyis inkább gyerekek) szeretik a vegyes csoportot, akik amúgy is hozzá vannak szokva a különböző korúakhoz. Mert akinek van tesója, az tudja, hogy viselkedjen egy nagyobb, vagy kisebb gyerekkel. Nem kiszúrás akkor, ha a gyereket az oviban is olyan körülmények közé íratjuk, mint otthon?
Nyilván sok pedagógus hazabeszél akkor, amikor a vegyes csoportot támogatja, hiszen a nagyobb gyerekek már sokmindenben tudnak segíteni az óvó néniknek, s így valamennyivel könnyebb dolguk lehet egy-egy újabb eresztésnél. Viszont mégiscsak jót tesz a gyerek személyiségének a tolerancia, még ha nem is annyira egyszerű, mint ahogy mi gondoljuk.
Sok múlik a gyerek személyiségén is. Sok szakember nem ajánlja a visszahúzódó, félénk gyerekeknek, mert könnyen előfordulhat, hogy jóval kisebb az esélye az érvényesülésre egy olyan csoportban, ahol nagyok is vannak, mint a saját korosztályában. Befolyásolja a gyerek helyzetét az is, hogy az adott vegyes csoportban a saját korosztályából hányan képviseltetik magukat, milyen a nemek eloszlása.
Személyes félelmem most, hogy hamarosan döntenem kell, hogy az óvó néni nem tudja a különböző korú gyerekek között az idejét jól beosztani. Hiszen más az érdeklődése a különböző korosztályoknak, amíg a kicsi sok mesét szeret hallgatni, a középsős már inkább kézműveskedne, a nagyokkal pedig már komoly iskolára készítő feladatokat is kell végezni. Nem szakad szét az óvó néni?
Még a szakértők is egyetértenek abban, hogy a nagyobb gyerekeknek válik be a legkevésbé a vegyes csoport. Előfordul, hogy még villát sem kapnak a nagyok, mert a picik ugye még nem használhatják, nem tudnak a fejlettségüknek megfelelően foglalkozni a pedagógusok a gyerekekkel, mert mindig ül egy síró kisgyerek az óvó néni ölében. Ráadásul könnyen abba a csapdába eshet a csoport, hogy évről évre ugyanazokat a dolgokat játsszák el, tanulják, hiszen mindig jönnek az újak.
Nagy segítség lehet azonban a vegyes csoport a testvérek számára, akiknek így lehetőségük van arra, hogy egy csoportba kerüljenek, a kisebbnek könnyebb lehet a beilleszkedés. Egy nyitott, szociálisan érzékeny gyereknek pedig jót tesz, ha nagyobbakkal játszhat, hihetetlen húzó erő lehet, akárcsak a családokban a nagyobb testvér, a csoportban a nagyobb gyerek.
Kavarognak a fejemben az érvek, ellenérvek, s végképp nem tudom, hogyan döntsek, mivel az ovinknak két épülete van. A sulival szemközti ovi vegyes csoportját válasszam (nagytesó és a kényelem esete), vagy a messzebb lévő, normál csoportot. Azt hiszem, még bármerre billenhet a mérleg nyelve, sőt, a legjobb lenne, ha valaki eldöntené helyettem.
