Hogy lehet öt gyereket szülni, szoptatni, nevelni zsinórban? Biztos csodás, de nem táncol-e minden nap a fekete téboly szélén a szülő? Van mindemellett saját külön élete, munkája, ereje? Ezeket és sok minden mást kérdeztem az én öt fiút szült pécsi Angéla barátnőmtől egy tavaszi délutánon, a kertjükben ülve. Válaszolt.
Katica: Hány évesek a fiaid?
Angéla: Timót 12, Boldizsár 11, Matyi 9, Kolos 7, Tóni 4.
K: Négyet öt éven belül szültél. Mindig is ennyi gyereket akartál?
A: Ajándéknak élem meg. De nem gondoltam volna magamról, hogy ennyien lesznek. Kettőt normálisan szültem, a középső Matyi ugyan felkötötte magát a köldökzsinórra, akkor császár lett, de aztán a két legkisebbet megint meg tudtam szülni.
K: Akkor te belejöttél a szülésbe…
A: Csak az ötödik gyerekemet szültem úgy, ahogy szerintem szülni kell.
K: Miért, hogy kell szülni? És a négy sima szülésnél volt fájdalomcsillapítás?
A: Nem, mert az apukámnak olyan betegsége van, hogy nem kaphat érzéstelenítést, és lehet, hogy örököltem tőle. Tudod miért tudtam gyönyörűen megszülni az ötödiket? Mert akkor végre elhatároztam, hogy az én gyerekem, az én életem. Rájöttem, hogy fel lehet szállni a fájásokra, és önfeledten bele lehet feledkezni. És az orvos végig partnerem volt, mert látta, hogy meg tudom csinálni… Utána ujjáéledtem, fizikailag és lelkileg is. Az előzőeknél mintha megöltek volna. Minden szülésem más volt, mindegyiket másnál szültem. Az első katasztrófa volt, a negyedik is, a második jó volt, a harmadik császár volt. Az ötödiknél nagyon jó jelenléte volt az orvosnak, jó férfi jelenléte volt, tudta, hogy a nő szül. És mindegyik apás szülés volt.
K: Akartál volna otthonszülést?
A: Akartam volna, de itt, Pécsett nem nagyon lehetséges. Meg pénzünk se lett volna megfizetni. Akkor még nem voltak dúlák… Nagyon harcos voltam a szüléseimnél! De amitől igazán ki voltam borulva, az a fogamzásgátló tabletta, amit a terhességek között szedtem. Konkrétan megőrültem tőle, elvesztettem az összes teremtő erőmet és a libidómat. Nem is értem hogy bírják ki más nők enélkül az energia nélkül, ami az életünk hajtóereje, hogy tudnak így élni. Az orvosnak mondtam, hogy megbolondulok a tablettától, és persze hülyének nézett. Megkérdeztem a barátnőimet és mindenki így érezte magát tőle. Aztán a kolléganőm nyitotta fel a szememet, hogy nem vagyok hülye, hisz persze hogy ugyanarról a tőről fakad a hormon és az alkotóerő! Egy egész társadalom női fele van így megnyomorítva, és nem is tudnak róla. Miért nem írják rá, hogy mit veszítesz el vele? Tudnunk kellene. Szerintem ez skandalum.
K: Az első négy szülésed miért nem tudtad „megcsinálni” ahogy te akartad?
A: Előtte nem sikerült betöltenem ezt a szerepet, hogy „ez vagyok én, így akarom.” Nem vállaltam magam. És agresszívan bántak velem a kórházban. Nem véletlen, hogy a csecsemős osztályon úgy néznek ki az anyák, mint akik össze van verne. Pedig úgy kéne érezniük magukat, mint aki újjászülettek. Szerintem ezt csak a nők 5 százaléka éli meg. Az újszülött osztályokon kifacsart, kifosztott nők vánszorognak. Nem élték át a dolgot, nem az ő sztorijuk. Az első szülésem olyan rettenetes volt, hogy éveken át csak erről beszéltem. Bár most azért átfordult az ellenkezőjébe, hogy túl harcos anyák verik a dobokat nagy öntudattal...
K: Volt szülés utáni depressziód, mélypontod?
A: Nem, sőt. Meg én különben is mániás típus vagyok, vagy pörgök, vagy lehalok az eseményhiánytól. Nekem ez nem a gyerekkel függ össze.
K: Te alapban így élsz?
A: Aha. (Nevetés.) A tíz év terhességtől, szüléstől, szoptatástól állt be a normális szintre az energiám. Nagyon erős volt.
K: Nem volt olyan, hogy vissza akartad már kapni a testedet?
A: Nem, én beteltem ezzel. Persze a negyedik, ötödik gyereknél már szinte mindegy volt, van-e valaki mellemen, vagy nincs, olyan régóta csináltam. De nem mentem bele tönkre! Iszonyú erős lettem és bátor, és biztos vagyok benne, hogy ez annak köszönhetem, hogy ennyi gyerekem van.
K: Akarsz még több babát?
A: Nem.
K: Hogy vagy az alvással? Hány éve nem alszol a gyerekek miatt?
A: Megszoktam. (Nevet.) Eltelt kilenc év hogy nem aludtam át egyetlen éjszakát sem. Húzós volt persze. Ki lehet bírni. Megtanultam öt perc alatt elaludni. Meg aludtam délután az aktuális gyerekkel, egy héten egyszer, kétszer. Meg a napi hat órát tartom, az fontos. Azt utálom, mikor annyira fáradt vagyok, hogy ordibálok.
K: Van valami nevelési elv, irányzat, amely mentén éltek a gyerekeitekkel?
A: Ridegtartás. (Nevetünk.) Liberalizmus van. A fiaim el tudják magukat látni, főznek, mosogatnak, boltba mennek, fürdenek. Nagyon önállóak. De az én szavammal működik a család, és nem mindig finoman fejezem ki magam. De van önállóságuk, szabadságuk, és nem félnek az élettől. A harmadiktól már persze magától működik a dolog. Szeretem hogy ebben a nyájban élnek. (Közben Kolos felmászott egy nagyon magas fa legtetejére. Angéla rászól:) Koloskám, másszál vissza, mert az már szar hely, ahol vagy!
Kolos: Anya…
Angéla: Mondom. Nem akarom ezt nézni. Lefele! Tudom, hogy radikálisan más dolog nagycsaládban élni, mit kiscsaládban… Ne csináld Kolos, ne csináld, mert rosszul vagyok ettől! (Kolos nem mászott le, ugyanis.) Látod? Meg kell tanulnom egy bíznom ebben a helyzetben, nem az én félelmeim által működtetni. Egy dolgom van, hogy bízzak ebben a helyzetben és benne, hogy meg tudja oldani. Számtalanszor kell ezt csinálnom, és megoldják. Sokkal kevesebb energiába kerül nevelni ezt az öt fiút, mint nevelni neked a két gyerekedet. Persze, már túl vagyok a nehezén, azon a stádiumon, hogy egyszerre hármat pelenkáztam. Most is csak egy napig nem törődtem a lakással, és nézd meg mi van.
K: Mennyire vagy cselédje ennek a hat pasinak?
A: A fiaimmal sokkal könnyebb, mint a férjemmel. Az első palacsintát úgy csinálták, hogy jöttünk haza, és már palacsintasütésben voltam, de annyira ordított az ötöske, a Tóni, hogy le kellett üljek megszoptatni. És mire megetettem, kisütötte a többi négy a palacsintát. Annyit csináltuk már együtt, hogy megtanulták. Nem játszom a gyerekkel, hanem élek vele. Megtanulták a határokat. Hogy hogyan bánunk egymással, meg az emberekkel.
K: Rendrakás?
A: Na azt keményen kell csinálni. Minden áldott este nyolckor takarodó van. Én csak nagyon ritka esetben takarítok a fiúknál. És tudják, hogy amit ők dobnak le a földre az ő territóriumukban, azt nekik kell helyre rakni. Ehhez muszáj tartanom magamat, mert nem óhajtok áldozattá és rabszolgává válni. Tudják, hogy ha a saját területüket feltakarítják, nem piszkálom őket, és sokkal jobban fogunk együtt élni.
K: És a többi helyiség? Azokat te egyedül takarítod vagy a férjeddel?
A: A férjem tíz éve nem rak keresztbe egy szalmaszálat sem, és konkrétan csak kávét tud főzni. (Nevetünk.) Őt nem tudom megváltoztatni. Ez bántó, mert én ugyanúgy dolgozom, mint ő. Ezt az előttünk lévő generáció sarának tudom be, akik úgy éltek, hogy csak és kizárólag a nő dolga a rendrakás, a vacsorafőzés stb. Remélem a fiaink nem így állnak majd a dologhoz.
K: Neked nagy szabadságigényed volt már a gyerekek előtt is. Amikor egymás után szültél hármat ez a szabadságfaktor jelentősen lecsökkent, legalábbis egy hosszabb időre. Ez nehéz volt?
A: Én utána nyertem el a szabadságomat. Nem voltam 25 amikor az elsőt szültem. Ez más, mint amikor valaki harmincvalahány évesen szül. És tömbbe történt az egész, nem húzódott szét. Persze voltak rituális kiállásaim, amikor hazajött az apjuk, és szükségem volt saját időre. De nem volt traumatikus. Most, a kiskoruk után szabadságnyerést élek át.
K: Kire tudtad bízni őket, amikor el akartál menni valahova?
A: Senkire. Nincsenek itt a nagymamák, babysitterre nem telt persze. Anyám jött egy idő után. De ez máig probléma. Most már egyedül lehet a fiúkat hagyni. Ők szabadságért szabadságot, bizalomért bizalmat adnak. Mondják, hogy menj Anya nyugodtan, majd hazajövünk az iskolából, elmegyünk a boltba. Ez fontos: ne legyen lelkiismeret-furdalásod saját magad miatt, hogy olyan vagy, amilyen vagy, hogy néha el kell menned dolgozni, vagy felnőttek közé.
K: Van különbség, ahogy szereted őket?
A: Abszolút. Az öt gyerekemnek öt anyja van. Mindegyiket másért szeretem. Persze az ötöske, a Tóni, a legkisebb gyerek most líbling, esedezem a kegyeiért. Az a csávó, aki megszólal, hogy „Szerelem vagyok Anya, szerelem”… Hát hogyne csinálna velem amit akar. (Nevetünk.)
K: Karácsony, húsvét klasszikusan zajlik?
A: Nem vagyok hajlandó rágörcsölni. Együtt csináljuk. Soha nem mondom a gyerekeimnek, hogy Jézuska meg Nyúl, meg meglepetésvadászat. Nem gondolom hogy szegényebb lenne a gyerekkoruk ettől, mint ahogy például attól sem szegényebbek, hogy nincs tévénk. Nem vagyok hajlandó magamat tönkretenni, hogy egy óráig úgy nézzünk ki, mintha mi nem mi lennénk, hanem valaki egészen más. Rendet rakunk, vacsorázunk, ajándékozunk, de nem öltözünk ki.
K: Neked a barátaid a gyerekeid.
A: Ők jó fejnek tartanak engem, amin csodálkozom is, mert annyira azért nem vagyok jó fej. Egyszer ki voltam borulva, és kérdezte a nagyobbik, hogy mi van. Mondtam, hogy nem fogom elmondani, erre ő: ne hülyéskedj, a gyereked vagyok. És elmeséltem neki egy csomó mindent. Kilógók a szülők közül az iskolában, volt is ebből bajom magammal, de azt mondták a fiúk, hogy anya teljesen normális vagy. Tanulom tőlük a magam elfogadását.
K: Vasárnapi ebéd minden héten együtt?
A: Gyorskezű nő vagyok, és vasárnap délben ebéd van az asztalon. Tíztől délig mindent összedobok. Ma például volt leves, paprikás csirke, sült csirke, nokedli, sült hús, krumplipüré, saláta. Süti most nem volt. A férjem azt mondja hülye vagyok, hogy mindenkinek megcsinálom a kedvencét, de egyszer van vasárnap egy héten. Mindennap főzök valamit, az leteszi a pontot. Egyszerűbb, mint hogy ő eszik egy zsömlét, ő is egyet külön, stb.
K: Anyósék, anyádék mit szóltak ennyi gyerekhez?
A: Hát, az anyósék kétségbe voltak esve. Nem hitték el, hogy ennyire tudunk bízni egymásban. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy gyerektől se kellett megválnom, hogy minden gyereket megtarthattam, amelyik jött. Ez nagyon hozzájárult ahhoz, hogy feltartott kézzel bírjak lenni a világban. Hálás vagyok az Istennek, hogy ilyen teher nincs rajtam. És az első babám el is ment magától. Az első gyerekvesztés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ötnek tudjak örülni.
K: Mit teszel meg magadért, a testedért?
A: A hasam úgy nézett ki a szülések után, hogy idáig lógott. (Mutatja. Most egyáltalán nem lóg a hasa, nem is nagy.) Mindennap dolgozom azon, hogy úgy nézzek ki, mint egy nő. Minden reggel hasizomgyakorlatokat végzek. Most már – két év után- van látszatja is. Ennél többet nem tudok tenni, de ezt mindennap megteszem. Jó az, ha az ember naponta összeszedi magát.
K: Van egyéb, saját, privát időd?
A: Néhány havonta két meló között van pár órám, amikor egyedül megyek az utcán. Ilyenkor megállok: hogy hoppá, na most van az, amikor egyedül vagyok, tessék élvezni. (Nevetünk.) Minden este olvasok könyvet, és soha nem olvasok újságot. A tévéről azt éreztem, hogy megöl minket. Na, hálistennek elromlott, és fél év kellett, hogy azt mondják a fiúk, na most már tudják hogy miért jó hogy nincs tévénk. Utáltam, hogy ahelyett hogy élnénk, bámuljuk azt a szart. Számítógépen lehet filmet nézni, azt szoktunk együtt, akkor egy kupacban heverünk a kisszobába.
K: Hogy dolgozol?
A: Négy órát dolgozom naponta, egyik héten délelőtt, másikon délután. Két állandó munkám van Pesten, a Pszichoterápiás Intézetben három éve, meg most tanítok Kistarcsán cigányasszonyokat retextilezni. Elmegyek vasárnap este, és visszajövök csütörtök este, közben lekeverem ezt a két munkát, meg mást is. Ezt havonta egyszer. Meg a többi nap itt dolgozom a retextil műhelyben. Ennek van nyitott műhely része, meg csoportterápiás textilezés krónikus betegeknek.
K: Várjál, elölről. Eredetileg esztéta vagy, és ezt te találtad ki, ezt a retextilt mindeközben. Ez háztartási és ipari textilhulladék újrafeldolgozását jelenti. Bútorokat, enteriőröket, hintákat csináltok. Védett név és technológia. www.retextil.hu
A: Igen. Mindeközben. És be is tölti az életemet, és ha nem lett volna ennyi gyerekem, ez nem is lett volna. Nagyon fontos tudás adott nekem, boldog vagyok, hogy ezt visszaadhatom a világnak. Az életfonalak összefüggéseiről szól.
K: Ahh. (Megilletődve.) Hogy találtad ki ezt az egészet?
A: Kő volt a folyosón, és nem volt pénzünk még használt szőnyegre sem. A bazárban vettünk olcsón egy szövőállványt, gondoltam, ha tudok varrni meg kötni, akkor biztos tudok szőni is. És az éjszakai ébrenléteimben, pörgésemben minden nap megszőttem egy szőnyeget. És egy ponton ki jött egy tágabb rendszer a textilből, amiben a teremtett világ nagy szabályai benne vannak.
K: Döbbenet, hogy a saját kreativitásodat így ki tudod élni…
A: Én nem a saját kreativitásomat élem meg! Teremtő erőt viszek a világba, azáltal, hogy az embereket teremtő helyzetbe hozom, hogy terápiásan csinálják a retextilt. Ez felhoz valamit az emberiség alaptörvényeiből, szabályszerűségek amiket muszáj megcsinálni. Baromi nagy hajtóerő. És ezt a gyerekeimtől kaptam, velük szálltam fel erre az energiavonatra. Nekem kinyílás az öt gyerek. Világra való lettem. Baromira fontos volt amikor rájöttem, hogy mekkora erőt és bátorságot kap az ember attól hogy megszüli, megeteti a gyerekeit, hogy mindennap felkel, hogy mindennap megcsinálja a dolgát. A legjobb, szerintem.
Kökényszemű Katica
Szeretettel ajánlom a cikket Gulya Angyalka Krisztina emlékének.
