Az első előadást Fodor Gábor mentálhigiénés szakember tartotta. Mint három gyermek apja, rengeteg személyes példával illusztrálta, hogy milyen konfliktushelyzetekbe kerülhet az apa, és mik azok a szerepelvárások, amiknek ideális esetben megfelel. Röviden összefoglalva: a jó apa a jó önértékelés alapja. Úgy kell szabályokat alkotnia, tekintélyt sugároznia, hogy ne basáskodjon, ne törje meg a gyereket, hanem értékelje, mint önálló személyiséget, a határokkal biztonságot is adjon neki: apa mindent tud és mindig lehet rá számítani. Ha ez sikerül, akkor a gyerek megtanulja, hogyan viszonyuljon a hatalomhoz, hogyan érvényesítse konstruktívan az érdekeit. Ha azonban nem veszik figyelembe a gyermek igényeit, akkor nem tartja magát értékesnek, és érdekei destruktívan fogja megpróbálni érvényesíteni (harag, dühöngés, szorongás formájában).
Míg az anya a teljes odaadást és elfogadást jelenti, az apa – természetesen az anyával együttműködve – némi erélyt jelent. Mint az előadó elmondta, ez a klasszikus családmodell – ma már sokszor eltolódnak a szerepek, ezért inkább domináns szülőről és elfogadó szülőről lehet beszélni. (Ez nem jelenti azt, hogy az apa ne fogadná el a gyermeket – természetesen elfogadja, csak másképp kommunikálja ezt. De nagyon fontos, hogy az ő feltétlen szeretetét is érezze a gyerek, ezt ki is kell mondani, akár a legnagyobb konfliktus kellős közepén is. Ez adja a biztonságérzetet.) Az egyedülálló szülők egyik legnehezebb feladata, hogy két szerepet kell egy személyben megadniuk a gyereknek. Ebben nagy segítségükre lehetnek a támogató nagyszülők.
Az apaszerep másik nagy kockázata (a hatalmaskodás mellett), hogy a fiú és lánytestvérek közt különbséget tesz. Nem csak az a hagyományos veszély áll fenn, hogy a lányt értéktelennek tartja, hanem az is, hogy míg a kislánya bármikor le tudja venni a lábáról, addig a fiával szigorúbb, aki ezt szeretetlenségnek értelmezheti. Különösen nagy próba, amikor az imádott kislány felnő, és tizenegy-két évesen már nem lehet úgy dédelgetni, mint a hajdani kisbabát. Ilyenkor meg kell találni a módját, hogy ne forduljon ellenséges érzésekbe, dühbe vagy féltékenységbe (vagy incesztusba) a lány szexualitásához való apai viszony.
Az apaszerepről és a szülőkhöz való viszonyról nemsokára részletesebben is írunk. Hiszen a szüleink meghatározzák, hogy mi milyen szülők vagyunk, hogyan kommunikálunk a gyermekeinkkel. Ha valamelyik olvasónk szeretné megosztani velünk, hogy hogyan látja a szüleivel való kapcsolatát a gyerekeivel való kapcsolatának fényében-árnyékában, írja meg nekünk!
