A szerzőhármas egyszerre szól, mint gyakorló szülő és a téma prominens kutatója. Nem adnak tanácsokat, hogy mit hogyan csináljunk/ne csináljunk a gyerekkel, csak érdekes kísérletekkel és személyes példákkal illusztrálva leírják, hogy hogyan is gondolkodik a kisbaba a kognitív pszichológia álláspontja szerint: mi tetszik neki, mire figyel, mit gondol a fölé hajló gügyögő arcot, az előtte izgő-mozgó játékot látva.A könyv három részre tagolódik, az elsőben a gyermeknek az emberekhez, a másodikban a tárgyakhoz, a harmadikban a nyelvhez való viszonyát vizsgálja – mindannyit hasonlóképpen: valami van a gyerek fejében, valamit gondol a világról, és amit észlel, az abba illeszkedik bele, egymáshoz csiszolódik a tapasztalat és az elmélet. Ez azt is jelenti, hogy nem lehet örökre elrontani valamit: az újabb tapasztalatok átalakíthatják a meglévő elméleteit.
Számtalan hétköznapi kérdésre kapunk tudományos magyarázatot: miért sír, ha kimegyek a szobából, és mikorra tanulja meg végre, hogy vissza fogok jönni (tárgyállandóság), miért gagyarásznak egyes gyerekek mondatnak tűnő hosszabb dallamos egységekben, és miért mondanak mások csak szavakat, tud-e hazudni egy kétéves, és mikortól tudja a gyerek, hogy „a spenót rossz, a ropi jó” csak vélemény és nem valóság?
Aki tanult fejlődéslélektant valamikor, annak azért, mert ez sokkal modernebbül, érdekesebben és összefüggőben mutatja be a kisgyerek fejlődését, mint például Atkinson, aki nem, az azért, mert öröm más szempontból is rácsodálkozni a kisgyerekek és szüleik néha vicces, néha furcsa, de valójában teljesen természetes viselkedésére.
A. Gopnik, A. N. Meltzoff, P. K. Kuhl: Bölcsek a bölcsőben
1950 Ft
Typotex, 2001.
