Anya, ne hagyj itt!

Eljött a 3-4 éves csemeték mamáinak rettegve várt időszaka, a szeptemberi ovis beszoktatás. Hogyan vészelik át a családok a könnyes, hisztis időszakot? Gyakran az anyukák nehezebben dolgozzák fel az elválást, mint gyermekeik.

Emlékszem, tavaly az óvoda kerítésénél figyeltem, ahogy kislányom a takaróját szorongatva, elhagyatva sírdogál az udvaron. Sosem felejtem el azt az érzést. A hazautat végigzokogtam és szívtelen, kegyetlen anyának tartottam magam. A kezdeti nehézségek ellenére lányom már a második héttől rajongva várta a reggeleket és noszogatta apukáját, hogy induljanak végre.

Megvesztegetés

Petrával májustól kezdve szinte naponta beszélgetett édesanyja az oviról, elérve azt, hogy nyár végére a kislány izgatottan várta a kezdést.



Első nap lelkesen vetette magát a játékok közé, az sem zavarta meg, hogy egy óra múlva anyukája ott hagyta.
A második napon már 10 perc után egyedül maradt a gyerekekkel, csak ebéd után mentek érte, ekkor picit pityergett örömében.
A következő nap nehezebben indult.
„Petra csak lógott rajtam, sírdogált, hogy ne menjek el. Végül elindultam reggeli után, de nagyon rossz érzés volt otthagyni a zokogó gyereket. Mikor egy óra múlva arra sétáltam, láttam, hogy már megnyugodott és az udvaron ismerkedik a többi gyerekkel.”
A negyedik nap reggel a csemete csendesen könnyezett, nem akart oviba menni.
„Az óvónők azt tanácsolták, határozottan és gyorsan hagyjam ott. Úgy kellett szegényt leszedni rólam. A szívem szakadt meg, ahogy a folyosón hallottam, hogy kétségbeesett hangon hív. Pénteken reggel eljátszotta a hattyú halálát, közölte, hogy ő beteg, ezért nem mehet oviba. Az óvodában ismét görcsösen kapaszkodott belém, alig lehetett lefejteni kis karját a nyakamról. Nagyon sajnáltam őt, de tudtam, hogy erősnek kell lennem. Eltűnésem után állítólag már csak néhány percig sírdogált, délután pedig mosolyogva várt.”
A hétvége után folytatódott a szoktatás. Anyukának mentő ötlete támadt a sírás elkerülésére: túró rudit ígért délutánra. Ezzel nagyjából sakkban tudta tartani Petrát, aki aznap még a csoportba is egyedül ment be. A következő nap már szinte nem is sírt, és túró rudi helyett egy narancsot kért. A nyolcadik napon már könnyek nélkül, örömmel ment oviba, délutánra pedig egy almát rendelt. Ennél rosszabb szokása sose legyen, mint hogy minden nap megeszik egy gyümölcsöt ebéd után.
A második menet még hátra van, ugyanis Petra ebéd után egyelőre hazamegy. Édesanyjának újabb praktikákat kell majd bevetnie, hogy a bent alvást is el tudja fogadtatni lányával.

Könnyek nélkül

Benedek anyukája igencsak meglepődött, hogy az első nap sírás nélkül telt. Amúgy szégyenlős kisfia kíváncsian ismerkedett a játékokkal.
Második nap másfél órára maradt ott a kisfiú, amíg a mamája vásárolni ment. Egy kis szájgörbítésen kívül nem történt semmi. A kis hős még akkor sem pityergett, mikor körülötte néhányan itatták az egereket.
„Furcsa érzés. Valamit rosszul csináltam, hogy nem is sír utánam?”
Másnap apuka vitte a gyereket az óvodába, mert felesége belázasodott. A csemete picit tiltakozott, de óvó nénije gyorsan elterelte a figyelmét, így apukája távozhatott. Mikor érte ment, a fiúcska éppen hintázott, láthatóan nagyon jól érezte magát. Izgatottan várták a másnapot, amikor már ebéd végére kellett csak a gyerekért menni.
Leszámítva egy tízperces elkeseredést, aznap is minden a legnagyobb rendben volt. Mivel Benedek másfél éves korától heti 3 napot a nagyszüleinél töltött anyukája munkája miatt, nem most szakadtak el először egymástól. Édesanyja szerint talán ezért volt könnyű a beszoktatás, de hozzátette, hogy számít még ellenállásra, ha az újdonság varázsa elszáll és a kissrác rájön, hogy oviba minden nap menni kell.

Visszajött az anyám!

Emmát édesanyja a nyár folyamán többször is elvitte a kis falu óvodájához és együtt nézték, ahogy épül.
Az első nap ismerkedéssel telt, a kislány kipróbálta az összes játékot. Délutánra borzasztóan elfáradt.



Másnap, mikor az ovisok az udvarra indultak, édesanyja mondta neki, hogy fel kell adnia egy levelet, de visszajön érte. Amíg ő távol volt, csemetéje így nyugtatta magát:
„Az én anyukám elment a postára, meg dolgokat intézni, majd jön vissza hozzám.”
A következő napok is hasonló nyugalomban teltek. Reggel viszonylag hamar ott hagyták a kislányt, aki egész délelőtt vidáman játszott, ebéd után pedig kitörő örömmel fogadta szüleit. Egyik alkalommal, mikor meglátta édesanyját, így kiáltott:
„Óvó néni! Visszajött az anyám!”
Emma a hét végén és a következő hét elején lázasan feküdt otthon, közben végig azt hajtogatta, hogy ő nem beteg és menni akar oviba. Szerdán végre teljesült a vágya.
„Kicsit szepegett, majd pár perc után vidáman vetette bele magát a játékba ” meséli édesanyja.
„- Na szia anya! Elmehetsz! – kurjantotta a lányom. Megdöbbentem és elszontyolodtam. Délutánra fordult a kocka. Kiderült, hogy miután elküldött, nagyon megbánta, sokat sírt utánam. Az óvó nénik egymásnak adogatták, vigasztalták. Amikor visszaértem, be volt dagadva a kis szeme. Mintha csak büntetni akart volna, egész délután komisz volt velem is, és az öccsével is.
A következő nap tovább romlott a helyzet. Emma hosszú időn keresztül vigasztalhatatlanul, keservesen zokogott. Összeszorult a szívem. Most jön majd a java. Zokogó, rúgkapáló, őrjöngő gyerek beadása az oviba, mérges, sértődött gyerek hazahozatala. És hol vagyunk még attól, hogy ott aludjon?”

Miért van szükség a fokozatos szoktatásra?

Ez az első elszakadás a családtól, amikor hosszabb időt az otthonától távol tölt a gyermek. Ekkor tapasztalja meg az eltávolodás, majd az újra találkozás élményét. Megtanulja, hogy az elsődleges gondozója nem hagyja el, az egyre hosszabb távolmaradásoknál pedig, hogy mindig visszajön. A beszoktatás alatt érzi, hogy az anyja bizalommal van az iránt a felnőtt iránt, akivel a mostantól sok időt fog eltölteni.

A gyermeknek erős igénybevételt jelent az is, hogy a családban sokkal nagyobb figyelem jutott számára, és most ez több gyerek közt oszlik meg. Meg kell tanulnia kivárni a sorát, tekintettel lenni a többi gyerek szükségleteire is.
Kissné Molnár Zsuzsa óvodapszichológus szerint az az ideális, ha a gyereket figyelve, az ő saját ütemében szoktatják be az intézménybe. Ez bölcsődében általában két hét, óvodában 1-2 hét, illetve sok helyen a beszoktatás nélküli óvodakezdés hívei.
Van olyan gyermek, akit ez egyáltalán nem visel meg, de nem ez az általános. Ha az óvónő/szülő látja,hogy a gyerek könnyen feloldódik, tud nyitni a gondozónő felé, akkor le lehet rövidíteni a beszoktatási időt. Vannak viszont gyerekek, akiknek a leválás nagyon nehezen megy, velük érdemes lassítani a tempón.
A sírás nem jelent rosszat, inkább az anya-gyerek kapcsolat stabilitására utal: a gyereknek nehezére esik elválni az anyjától, ez természetes.

Végül egy jó tanács a szülőknek: amikor átadják a pedagógusnak a gyermeket, ne búcsúzkodjanak hosszan tőle, lehetőleg gyorsan menjenek el, ilyenkor általában a gondozók könnyen meg tudják nyugtatni a bömbölő gyereket.