Szerelmünk lapjai
Számunkra az abszolút győztes a pókerarcú Ryan Gosling és hibátlan fogsorú Rachel McAdams által jegyzett film, amin 8-ból 7-en zokogtunk, de rendesen. Zsófi a következőket mondta a filmről: „Amikor először láttam, azt hittem, sosem hagyom abba a bőgést. A libás jelenet a mai napig kicsapja a biztosítékot nálam, egyszer sem tudtam úgy végig nézni azt a részt, hogy ne bőgtem volna.” Anna kicsit szűkszavúbban, de annál meggyőzőbben ajánlja a filmet: „Két órán keresztül felváltva akarsz dugni és bőgni, persze csak bőgni fogsz, mert egyedül nézed. Aki ezen a filmen nem sír, annak nincs lelke!”
Casablanca
Humphrey Bogart és Ingrid Bergman játssza a főszerepet a Kertész Mihály által rendezett klasszikusban. A filmet Judit ajánlotta, a következőkkel: "Arra emlékszem, hogy anyukám könnyei potyogtak, miközben én ott ültem az ölében, és néztük a filmet. nem értettem, miért. Kellett tíz év, aztán én is beláttam, anyám joggal bőgött. Amikor rádöbben Rick, hogy el kell engednie szerelmét, mert a csaj a férjét szereti, és odaadja nekik az útleveket.”
Büszkeség és balítélet
„A Büszkeség és balítélet sorozat sokkal jobban tetszett. Nem volt túl hosszú, 6 rész csak. Ahhoz épp elég, hogy a kezdeti feszültség meglegyen, majd a katarzis is, és hát Colin Firth inges, tóbaugrós jelenete, na az az aztán a filmtörténelem legerotikusabb jelenete! Persze az egészestés verziót is nagyon szeretem. Ebben Darcy szintén elég vonzó, bár Keira Knightley-t azért pofán rúgnám az idegesítő pincsiképe miatt, de ebben a feldolgozásban legalább a nővére, Jane jó csaj. Bőgtem ezen a filmen, ez alatt a másfél óra alatt legalább elhiszi az ember, hogy létezik olyan, hogy igaz szerelem, pedig valójában a nagy lófaszt” – Timi egypercesében mindent megtudhatunk Jane Austen regényének 2005-ös filmváltozatáról.
Timi az 1995-ben készült sorozatról is megemlékezett, amelyben Mr. Darcy (Colin Firth) olyan kívánatosan dobja le magáról az inget és ugorja azt a fejest a tóba, hogy az még a Bridget Jones könyvekben is rajongás tárgya.
Beszélj hozzá!
A két BAFTA-díjjal is kitüntetett film a szerelem alternatív formáját ismerteti meg velünk. A rendező, Pedro Almondovar által igen kedvelt bizarrfaktor itt is igen magas: a középpontban egy ápoló és ápoltjának szerelme áll, ami elég egyoldalú szerelem, lévén a lány kómában van. Nem gondoltuk volna, hogy ez picsogós film, de Annának beütött: „Almodovar annyira sosem volt a szívem csücske, de ettől a filmtől még nekem is leesett az állam. Pedig már azt hittem, nem működik bennem a filmeken sírás funkciója, mivel a rohadt Titanicon sem sírtam 13 évesen, miközben az osztálytársnők teletaknyozták-könnyezték a már előre bekészített zsepiket. Bennem nem mozdult meg semmi. Bezzeg most! Észre sem veszi az ember, de hirtelen ő is a kattant ámokfutó lesz, aki az ápolót alakítja, és még azt is megbocsátod neki, hogy teherbe ejtette a kómába zuhant betegét. Ez ilyen. Egyszerre szeretnéd megdugni te is az öntudatlan szerelmedet, egyszerre vagy szerelmes, miközben csak ülsz a tévé előtt, és bőgsz, hogy ez mégis mennyire életszerű, és mennyire gyönyörű is egyben. Az óriás vaginába belemászó törpe férfiról már nem is beszélve: orgazmust okoz neki, de bele is hal, mert megfullad. Csodálatos!” Hát, izé.
Ghost
1990-et írtunk, amikor Jerry Zucker rendező Demi Moore-ral, Patrick Swayze-vel és Whoopi Goldberggel megcsinálta a Tuti Zokogós Filmet. Kriszta így vall róla: „Elég rossz tesztalany vagyok, mert szinte az összes romantikus filmen bőgök, de talán ezen sírtam a legjobban. Már a zenéje is csodálatos. Szerettem volna erre elveszteni a szüzességemet, de sajnos valami szar Tankcsapdára sikerült, de ez mindegy. Amikor először láttam a filmet, arra gondoltam, hogy soha nem akarok szerelmes lenni, vagy csakis akkor, ha a férfi, akit szeretek, megígéri, hogy előbb hal meg, mint én. Talán valami apámkorú faszit kellene felszednem, akkor összejöhet. Már csak az hiányozna, hogy bekopogtasson hozzám Whoopi Goldberg!”
Több mint testőr
Igaz, a napokban halt meg Whitney Houston, mégsem ezért került fel a 10 legmeghatóbb romantikus film tízes listájára a Több mint testőr című, 1992-es filmjével. „17 éves voltam, amikor először láttam. Akkor lettem szerelmes Kevin Costnerbe, talán még ma sem rúgnám ki az ágyamból. A filmben a legcsodálatosabb jelenet, amikor egy lepukkadt bárban a zenegépből szól Whitney dala, és arra táncolnak. De érted, szinte minden jelentben ott az izzás: a fapofa Costner és Whitney, aki érfelvágóan jól adta a szerelmes játszmázós fruskát és a beképzelt narkós dívát. Persze azért egyiket sem lehetett olyan nehéz eljátszania. A búcsújeleneten a mai napig bőgök, bár mondjuk a Bambin is bőgtem, remélem, azt is belerakjátok a tízbe, ha nem, akkor nincs szívetek!” – mondja Kati, akitől ezúton szeretnénk elnézést kérni, amiért a Bambi mégis kimaradt. Mentségünkre szóljon, hogy jelen esetben pusztán filmekről és nem rajz- vagy animációsfilmekről van szó.
Ilyenek voltunk
Egy 1973-as filmről van szó, amit Sydney Pollack rendezett, a főszerepekben Robert Redforddal és Barbra Streisanddal. Juli ajánlotta a filmet, a következő felütéssel: „Először a Szex és New Yorkban hallottam a filmről, amikor a hülye Carrie Big utáni vágyakozásában azt haluzta, ők Katie és Hubbell. Akkor nem nagyon értettem, de gyorsan letöltöttem a filmet, és rájöttem, mire gondolt a lófejű. Arra, hogy nem illenek össze, mármint Katie és Hubbell. Mindketten vonzóak – nem úgy, mint S.J.P. és Chris Noth – és őszinték, de valami nem stimmel. Olyan viharosan és olyan szenvedéllyel szeretik egymást, hogy abba még az is beleszédül, aki nem is szívott el a film előtt vagy közben egy spanglit sem. Bámulatos, ahogy a kicsit kancsal Streisand Redford szemébe néz. Izzik a levegő, és tűkön ülsz, hogy na, most végre megtörténik. Hát meg is. Nem is egyszer. Aztán persze vége lesz, mert nem stimmel valami, épp ezért életszerű, és ezért is bőgetett meg már nem egyszer.”
Egymásra nézve
A mezőny első magyar filmje, 1959-ben játszódik, és azért is különleges, mert ennek két nő a főszereplője, mindkettejüknek meggyűlt a baja a rendszerrel. A filmet szintén Timi ajánlotta: „Minden idők legszebb és legromantikusabb magyar filmje. Makk Károly rendezte, és nem csak a szereplőket válogatta össze zseniálisan, hanem a történet kibontására is mérnöki precizitással ügyelt. Kényes témákat feszeget: leszbikus szerelem, rendszerellenesség. Nem is ezért ajánlottam, hanem azért, mert ezen a filmen, akárhányszor látom, mindig sírok. Pedig már legalább 10 éve minden évben egyszer megnézem. Ez egy ilyen film. Valaki a Jurassic Parkot nézi újra mindig, én ezt a filmet. Csodálatos, és szívszaggató, ha bőgni akarsz, vegyél egy üveg bort, valami jófajta belga kekszet, egy csomag zsepit, és nézd meg ezt a filmet, nem fogsz csalódni.”
A fiúk nem sírnak
Hillary Swank 2000-ben Oscar-díjat kapott a filmben nyújtott alakításáért, joggal: nő létére megrázó hitelességgel hozta a transzszexuális kamaszlányt, aki fiú akar lenni. A fiús külsejű kamaszlány, Teena Brandon nemét és valódi nevét eltitkolva egy eldugott kisvárosban, Fall City-ben kezd új életet, és nem vágyik másra, mint hogy férfiként elfogadást és szerelmet találjon. Fiatalkorát nevelőintézetben töltötte, és egy bírósági idézéssel a zsebében lépett le szülővárosából. Anna hívta fel a figyelmet rá, nehogy kihagyjuk a tízes listánkból: „Az a világ, amit Brendon és szerelme, Lana felépít magának, hazugságokon és önámításokon alapul, és persze végig a levegőben van, hogy előbb vagy utóbb össze fog dőlni. Ez a film talán nem is a szokványos férfi-nő, fiú-lány szerelemről, hanem a szabad akaratról szól, arról, hogy ha önmagunk lehetünk, akkor az mámorítóbb tud lenni, mint a szerelem. Sokat sírtam rajta, persze. Swank nem a kedvenc színésznőm, de ebben a filmben parádésan játszott.”
Maléna
Giuseppe Tornatore 2000-ben rendezte, Ennio Morriconét Golden Globe-ra is jelölték a legjobb eredeti filmzene kategóriában. A főszereplő a gyönyörű Maléna, akit Monica Bellucci alakít, és a fiatal Renato, aki a film elején még rövidnadrágban jár, hiszen olyan fiatal még. Ám olyan végtelenül szerelmes lesz Malénába, ahogyan csak egy kamaszfiú képes szeretni. Vera a következők miatt ajánlotta a filmet: „Akkor kezdtem el sírni, amikor Malénának visszatért a halottnak hitt férje a kis szicíliai városba, ő pedig felhagyott a kurválkodással, és már nem köpködtek rá a rusnya dél-olasz öregasszonyok, hanem kedvesek lettek vele. Azzal a nővel, akit meggyaláztak és megrugdostak a főtéren, azzal a nővel, aki aztán annyi szart élt át, csak hogy életben maradjon. Aztán visszajött a férje a frontról kéz nélkül. Újra együtt lettek. A kis Renátó pedig, aki éjjelente mindig Malénára gondolva maszturbált az ágyában, hirtelen megértette, mi a szerelem, mit is jelent elengedni valakit. Na, ez a szerelem, basszus. Nem is folytatom, mert mindjárt bőgök.”
A kimerítő beszámolók és ajánlók után nem maradt más hátra, mint az, hogy kellemes filmezést kívánunk mindenkinek és sok zsebkendőt!
