Ha csak gondoltunk volna egyet, és lementünk volna Tokaj-hegyaljára pár napra január elején, könnyen lehet, hogy mindössze tájképeket tudtunk volna fotózni, és a legtöbb borászat ajtajáról visszapattanunk, mert télen zárva tartanak a vendégek előtt.
Mi viszont úgy döntöttünk, a tokaji Tourinform irodára bízzuk magunkat, szervezzenek egy három napos programot, mutassák meg ők, mire büszkék a borvidéken. Jól döntöttünk, hogy nem a saját orrunk után mentünk: a háromnapos folyamatos pincelátogatás helyett egy sokkal színesebb gasztronómiai, kulturális programban lett részünk, persze pincékkel és borral bőven megtűzdelve.
Megadtuk a módját: a gyönyörű tarcali Degenfeld kastélyszállóban laktunk. Talán a jó levegőnek, talán a hihetetlen csendnek, de az is lehet, hogy a boroknak köszönhetően. Minden reggel óra ébresztett bennünket, hogy ideje reggelizni, pedig Budapesten mindig reggel hatkor ébren vagyunk. Első nap bátran rendeltünk a több mint tízféle meleg reggeli közül, de még azon a délutánon rájöttünk, elég egy szerény reggelivel indítani a napot, hiszen mindenhol kötelességüknek érezték, hogy félholtra etessenek bennünket.
Imádtuk Erdőbényén a kovács bemutatót: szótlan férfiember dolgozott szorgalmasan, amit igencsak bőbeszédű, de határozottan szerethető felesége kommentált. Látszott, legalább húsz éve hasonló a felállás: míg az asszony beszél, a férj csendben dolgozik. A falu nemcsak a borairól híres, de valaha több száz kádármester készítette a zempléni tölgyből a hordókat errefelé. Most egy XXI. századi bemutatót láttunk, a kádármester szorgalmasan kezelte a projektort és képeket vetített a tájház falára mesterségéről. Bényei látogatásunkat a gyönyörű Béres birtokon zártuk, ahol Zöldi-Kovács Árpád mesélt a birtok történetéről, majd egy szép borsort is végigkóstoltattunk, és akkor még csak délelőtt 11 óra volt.
Este borvacsora a hotelben. A házigazda a Degenfeld borászat, vendégek a Patricius borház és a Hímesudvar borászat Tokajból. Kiderült, nemcsak a borászatok vendégeskednek a vacsorán, de az éttermek is. Így nemcsak a helyi konyha szakácsai főztek, de a környékbeli éttermekéi is. Vacsora után legtöbben a szalonban ejtőztek, nekünk viszont muszáj volt kimennünk a faluba sétálni pár métert, ennyit enni és inni ugyanis felér egy karácsonyi és szilveszteri megavacsorával egyben. Kell a friss levegő.
Szerencsen meglátogattunk egy bonbonkészítő manufaktúrát, kipróbáltuk a csokoládéba mártást a gyakorlatban is. Saját teljesítményünket elnézve, kétheti munkával lennénk képesek előállítani az ott dolgozó asszonyok napi bonbonmennyiségét. A komoly próbálkozást az idén 100 éves szerencsi fürdőben pihentük ki, amit három éve újítottak fel teljesen, és még ezeken a hideg téli napokon is csak kevés vendéggel üzemel, így néha úgy érezheti magát benne az ember, mintha csak a kedvéért nyitották volna ki. Később elvittek minket a borvidék kapuját képező „szerencsi kapuzatba” is, amiről minden helyinek és minden turistának magvas véleménye van, amit mindenkivel megosztanak. Van, aki imádja, van aki gyűlöli az építményt, pedig az ötlet jó, kár, hogy az útról nem nagyon látni, hogy nem csupán egy EU-s pénzből finanszírozott toronyról van szó, hanem turista infópontról és vinotékáról is. Szép időben érdemes felmászni a torony tetejébe, gyönyörű kilátás nyílik a környékre.
A másnap esti „Bor mesterkurzus a Dereszla pincészetben” című program mindenki szerint a csúcsok csúcsa volt az összes közül. Sötétben érkeztünk, így a birtoklátogatás elmaradt, szerencsére nyáron már jártunk fent a pince feletti szőlőhegyen, ahonnan a Bodrogot lehet órákon át figyelni, egy pohár kabart kortyolgatva. Kabar fajtát kevés helyen találni, igazán említésre méltó mennyiséget csak a Chateu Dereszla készít belőle, azt viszont kötelező megkóstolni.
A látogatást a pincében kezdtük, megkóstoltuk a még nagyon friss 2010-es borokat, majd átmentünk és megnéztük a gyönyörű pincerendszert. A mesterkurzuson megkóstoltuk a Dereszla egyik legpoulárisabb cuvée-jét a Dorombort, amit évről-évre fiatal borivóknak készítenek. A Dorombor után újrakóstoltuk a tíz újbort, és azok jellemzése után megpróbáltuk elkészíteni a saját változatunkat, amit aztán le is palackoztunk, névre szóló címkével láttunk el és hazavittünk. Pár nap pihenés után felbontottam a saját mesterművemet, hát, sajnos messze elmaradt a várt ízharmóniától, így be kell lássam, kurzus ide vagy oda, cuvéet készíteni továbbra se tudok.
A programot Rátkán fejeztük be az Árvay pincészetnél. Jópár szép bor kóstolása után a család fantasztikus sváb fogásait ettük ebédre. A gerslivel készített húsgombóc édes káposztába volt töltve, de az összevágott káposzta már savanyítottból készült. Isten tartsa meg a nagymamát jó egészségben! Már biztos: Tokaj-Hegyalja mindössze két és fél óra autóval Budapestről, és akár télen is kitűnő családi program lehet.
