Templom a sziklán

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha esküvőt tervez, mindenki valamilyen különleges helyszínt keres, ahol a nagy nap biztosan maradandó élmény lesz. Ha a cél az, hogy a násznépben benne ragadjon a szó, akkor most megtalálta, amit keres.

A Cardedeu kápolna építője, az EMC Architectura nem bízta a véletlenre a kicsi templom népszerűségét. El Salvadorban, a Coatepeqe tavat körülvevő egyik sziklán kapott helyet. Már önmagában ez is szinte tuti giccset eredményezne, hát még ha azt is elmondjuk, hogy a vulkáni tó adja a hátteret a szószékhez, vagyis a hívők végig a vizet és a körülötte lévő természetet láthatják – derül ki az inhabitat.com cikkéből.

Maga a templom azonban elég megosztó. A cél az volt, hogy ne üssön el nagyon a környezettől, így a kivitelezők az egyszerűségre törekedtek. Ennek megfelelően egy trapéz alakú, kétoldalt nyitott épületet alkottak, ami a minimalizmus tökéletes példája. A berendezésében sincs semmi fényűző: egyszerű padok, két fém gerendából álló kereszt, süllyesztett világítás. Ám azzal, hogy ennyire egyszerű épületet terveztek, sikerült minden figyelmet a kilátásra irányítani, ami valljuk be, nem hétköznapi.

A kápolna bejárata egy kisebb, a kilátást biztosító oldala egy nagyobb nyílás, ezzel pedig a fullasztó meleg ellen is sikerült tenni, hiszen a szél szabadon átjárja a helyet. Az ék alakú épület kis szépséghibája, hogy a szószék mögött a kilátást semmi sem akadályozza, vagyis sem egy korlát, sem egy üveglap nem védi az nézelődőket a leeséstől.

Természetesen az építtetők is meglátták a hely vonzerejében a lehetőséget, szóval ha úgy dönt, a kápolna mellett étterem és még néhány kiadó szoba is található.

Ön tartaná az esküvőjét ebben a kápolnában?

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek