Lassan mindenhol eldől, hogy a leendő elsősöknek sikerült-e bejutni a kiszemelt iskolába, a szimpatikus tanító osztályába. Azt gondolnánk, hogy a helyzet nagyjából magától értetődő, ha nem variálunk, hanem a körzetes iskolába íratjuk a porontyot. De sajnos nem, mert akkor is érhetnek meglepetések. Különösen a felkapott iskolák közelében lakókat.
Sándorék gondosan megnéztek több iskolát is, és azt találták a legszimpatikusabbnak, ami egyrészt a körzetes, másrészt éppen a lakásukkal szemben van, ha kinéznek az ablakon, pont rálátnak. Micsoda szerencse! Aki látott már reggelente három gyerekkel, bölcsőde-óvoda-iskola-munkahely között logisztikázó szülőket, az tudja, hogy mekkora könnyebbséget jelent ez.
Hát nem így történt. Helyette jött a hír, hogy helyhiány miatt nem vették fel a gyerekét ebbe az iskolába, a kerület egy másik iskolájában, néhány kilométerrel arrébb azonban örömmel fogadják a kisfiút. Sándor azt mondja, túlságosan nem lepte meg az iskola válasza. Ez egy felkapott intézmény, és errefelé népszerű sport az átjelentkezés-biznisz, vagyis az elszánt szülők találnak valakit, akinél legalább tartózkodási helyet tudnak létesíteni. Innentől kezdve az iskolában nem nézik meg, hogy a lakcímkártyán álló cím mióta él, születésétől kezdve ott lakik-e a gyerek, vagy csak mostanában költözött oda, mert mindkettőnek ugyanúgy joga van odajárni.
Nyilván az iskoláknak is hízeleg a versengés, nem fognak ellene dolgozni. A tankerületnek pedig ugyan van ellátási kötelezettsége, ám ez csak azt jelenti, hogy valahol helyet kell, hogy biztosítson az ott élő gyerekeknek. És ha ez egy három kilométerrel arrébb lévő intézményben lehetséges, akkor ott.
Jogszabály szerint iskolaérettség esetén a körzetes gyermekeket minden iskola köteles mérlegelés nélkül felvenni. Ha az általános iskola – a megadott sorrend szerint – helyhiány miatt nem tudja az összes felvételi kérelmet teljesíteni, sorsolás útján dönt, amire az érintetteket meg kell hívni.
Ugyanakkor mi még nem láttunk embert, aki járt volna ilyen sorsoláson, elutasítottat viszont annál többet. Az egyik tankerületi igazgató szerint azonban az a legrosszabb, ha sorsolásra kerül a sor, mert akkor megkeverednek a dolgok, nem jó, ha az ilyesmit a szerencse dönti el. Az iskolavezetők pedig emberi szempontokat mérlegelve döntenek a felvételről, vagy elutasításról.
Igaz, ez nem vigasztalja azt a szülőt, aki az ablakából rálát az iskolára, mégis kilométereket utaztatja a gyerekét minden reggel és délután. A tankerületi vezető azt mondta, ez a probléma már évtizedek óta létező, és egyelőre semmi okosat nem tudtak kitalálni a megoldására.
Bár ezt természetesen senki nem vállalja névvel, de mi is ismerünk olyan családot, akik a jelentős túljelentkezés okozta hátrányt úgy oldották meg, hogy négyszemközt megbeszélték az intézményvezetővel, hogy mekkora összegű támogatást szeretnének az iskolai alapítványnak befizetni, ha bejut a gyerek (jelentős összegűt). A gyerek bejutott, éljen az esélyegyenlőség.
Editék hasonló nehézségekkel szembesültek, mint Sándor családja, csak ők az óvodával jártak így. Négy gyermekük van, kettő már odajárt a körzetes óvodába, ami a lakásuktól 3 percnyi sétára van. Érthető módon, amikor a harmadik kislányuk is óvodáskorba lépett, ugyanoda szerették volna járatni, csakhogy nem jött össze, helyhiány miatt elutasították.
Felajánlottak viszont nekik egy 3 kilométerrel távolabb lévő óvodát, ami, hát, kevéssé életszerű megoldás. Azt mondja, mindenki tudja, hogy – mivel ez egy belvárosi, népszerű óvoda – sok protekciós gyerek került oda. „Amit persze értek, most mit csináljon az óvodavezető, ha a városházáról szólnak oda, hogy ezt és ezt a gyereket fel kell venni?”
Vagyis összegezve az a helyzet, hogy aki menő iskolához, óvodához lakik közel, azok kerülhetnek a legrosszabb helyzetbe, ha az átjelentkezők miatt csak egy távolabbi intézménybe veszik majd fel a gyereket, mert nekik kell majd a legtávolabb utazni a következő inzétménybe.
Közben az ombudsman egy konkrét panaszra reagálva kijelentette, hogy a körzetes iskolának minden esetben kötelező felvennie az odatartozó gyerekeket, helyhiány nem jelenthet kifogást. Az intézmény fenntartójának (KLIK) pedig biztosítania kell a megfelelő számú helyet.
Az általunk megkérdezett tankerületi vezető erre széttárta a karját: az ombudsman ajánlásának mindig igyekeznek megfelelni, például ahol lehet, ott felviszik az osztálylétszámot 32 főre, ahol pedig nem lehet, ott leülnek a szülőkkel, és megegyeznek valamiben. De az iskoláknak fizikai határai: falai is vannak, és ezek nincsenek gumiból. Az pedig eléggé életszerűtlen, hogy az áprilisban hirtelen megjelent felvételizők miatt új osztálytermeket építsenek, miközben a másik kerületi iskolában pedig ott állnak üresen a tantermek, vagy 20 fővel indulnak az osztályok.
Hogy igazságos-e így? Természetesen nem. Mit lehet tenni? Például fellebbezni a döntés ellen, de biztos sikerrel ez sem kecsegtet, több elutasításról hallunk, mint megváltoztatott döntésről. Ha van ötlete, kommentelje ide!
