Szeretném most elmesélni, úgy szubjektíven, mire számíthatnak azok, akik szemük hat-hét éves fényét ősszel a magyar közoktatás gondjaira bízzák majd.
Vannak szülők, akik ezt elsőízben teszik meg, ők most stresszelnek, hogy megtalálják a gyereknek az ideális iskolát, tanítónénit/tanárbácsit. És a másik csoport, akiknek már van iskolás gyereke, ők azok, akik rezignáltan a károk minimalizálására törekszenek.
Ha szeretnék megtudni, milyen a mai magyar közoktatás, erre van egy nagyon egyszerű módszer. Nézzenek meg néhány TED előadást arról, mit gondolnak ma a világban arról, hogyan kellene a gyerekeket úgy tanítani, hogy az nekik is jó legyen. Ha ez megvolt, vegyék a tökéletes ellentettjét, és máris megérkeztünk haza.
Te, kedves szülőtársunk, aki először fogod a gyerekedet az állami iskolarendszer gondjaira bízni, azt gondolod, az önkormányzati ovik és bölcsik után már nem fognak meglepetések érni. Azt gondolod, mindent láttál, a fásult, a gyerekeket valójában leszaró, az időt alibiből eltöltő ovónéniket. A gyerekekkel nem foglalkozó rendszert, ahol minden azért olyan, mert korábban is olyan volt. Ahol a legésszerűbb, minimális erőfeszítést sem igénylő kéréseidre is a totális rezisztencia a válasz.
Hogy milyen lesz a gyereknek az iskola? Szar. Már abban az esetben, ha nagy mákod van, és tényleg szerencsés kézzel nyúltál bele a nagy közoktatási lottóba, és kifogtok egy lelkiismeretes, a gyerekeket szerető tanítót, és egy olyan iskolát, ahol a tantestület többi tagja nem azzal lesz elfoglalva, hogy kicsinálja azt, aki még nem utálja szívből az összes gyereket. Egy olyan tanítónénit, aki időt, energiát és sokszor saját pénzét sem kímélve, erején felül igyekszik a kölykeinknek lehetőség szerint élvezetessé tenni az iskolában töltött időt.
Minden egyéb esetben az iskola nem szar lesz, hanem horrorisztikus, a gyereket megnyomorító rémálom.
Arra készülj, hogy a magyar közoktatás körülbelül fél-másfél év alatt fog a csillogó szemű, minden iránt érdeklődő gyerekedből a tanulást nyűgnek érző zombit csinálni. A jó képességű gyerekedből is.
Arra készülj, hogy most beszórjuk a sokezer kis egyéniséget egy olyan dobozba, aminek az alján csak uniformizált droidok férnek ki.
Arra készülj, hogy amikor először kézbeveszed majd az elsős (másodikos, stb) gyereked tankönyveit, legszívesebben elsírnád magad. Mert ugyanezek a tankönyvek lehettek volna a tieid is, csak a mostaniakban egy kicsit kevesebb a kisdobos és az úttörő. De már dolgoznak rajta.
Arra készülj, hogy a legjobb, a leglelkiismeretesebb tanár is legfeljebb arra képes, hogy ne csináljon lelki nyomorékot a gyerekből, mert a rendszer, az egész kerettanterv úgy pocsék, ahogy van.
Arra készülj, hogy ha a gyereked teherbírásának megfelelően választottad ki az iskolát, akkor csak hullafáradt lesz folyamatosan. Ha rosszul mérted fel, mennyi terhelést bír el, akkor kitapossák a belét is.
Arra készülj, hogy az alsós gyereked olvasókönyve tele lesz olyan 100-200 éve írt - tiszteletreméltó szerzőktől származó - szövegekkel, amik számára nagyjából az Ómagyar Mária-siralommal egyenértékűek, csak kevésbé viccesek, mert az isaporéshamuvogymukon legalább röhögni lehet. Viszont hiányzik belőlük az összes, a gyerekehez az ő nyelvükön szóló kortárs szerző.
Arra készülj, hogy ha a gyereked nem a száz-gyerekből-csak-egy-ilyen-született-könyvfaló-van, akkor temérdek erőfeszítést, időt, energiát és pénzt kell fektetned abba, hogy legyen esélye megszeretni az olvasást. Már azon a hat-hét éven felül, amit amúgy ennek szenteltél eddig.
Arra készülj, hogy a környezetismeret, ami projektalapon akár a legizgalmasabb tantárgy is lehetne egy kisgyereknek, nem lesz más, mint érdektelen közhelyek és értelmetlen információk véletlenszerűen összehányt unalmas halmaza. Amiben csak az a jó, hogy kevés van belőle.
Arra készülj, hogy minálunk csak úgy szabad tanítani matematikát kisgyerekeknek, hogy annak a legcsekélyebb köze se legyen a való élethez, a mindennapokhoz. Úgy, hogy az a lehető legkevésbé legyen alkalmas arra, hogy a gyerek képes legyen felfogni, nota bene, érdekesnek találni.
Arra készülj, hogy az iskola folyamatosan arra lesz kíváncsi, mit nem tud a gyerek. Az nem érdekes, mi az, amit nagyon is. Meg az sem, hogy mi érdekli. Meg az sem, hogy mit szeretne. Meg az sem, hogyan lehetne számára a tudás megszerzését kalanddá tenni, a természetes kíváncsiságára alapozva.
Arra készülj, hogy mifelénk még mindig keresni kell az olyan tanárt, aki nem feketepontokkal alázza az elsősöket, aki képes a pozitív motivációra, és úgy általánosságban, az olyan tanárt, akinek nem napi fegyvere a megszégyenítés.
Arra készülj, hogy rajtad kívül senkit az ég világon nem fog érdekelni az, hogy a gyerek képes-e feldolgozni az iskolai stresszt, hogy meg tud-e felelni a követelményeknek, hogy lemarad-e. Ha nem vagy szerencsés, az sem fog érdekelni senkit, hogy az osztálytársak bántják-e, hogy az uzsonnáját elvette-e egy erőszakos hatodikos.
Arra készülj, hogy ha te nem leszel ott, hogy oroszánként küzdj érte, akkor magára marad a tanulási problémáival, a lelki terhekkel, és az erőszakos hatodikosokkal.
Arra készülj most, 30+ évvel később, hogy a gyereknek pont olyan lesz az iskola, mint neked volt. Vannak benne osztálytársak, szünetek, kirándulások, és talán jó tanárok is, amikkel kicsit lehet könnyíteni azon a rengeteg időn, amit rémes unalommal váltakozó nyomasztásban kell eltöltenie, sok-sok éven át.
Ha erre lélekben mind felkészültél, akár még kellemes meglepetések is érhetnek.
