Lányom már az anyaméhben is szopta az ujját, derültünk is jókat rajta, amikor ultrahangozott az orvos. Úgyhogy egyáltalán nem volt meglepő, hogy ezt a szokását kívül is megtartotta, kicsit meg is könnyebbültünk, hogy nem kell cumit adnunk neki - bár bátyjának se erre, se arra nem volt szüksége korábban.
Aztán teltek múltak az évek, a gyerek meg cumizott és cumizott, én meg azzal nyugtattam magam, hogy hat éves koráig ez teljesen normális dolog a pszichológusok szerint. Igen ám, de a lányom az iskola elkezdésekor is szopta az ujjait, és szopta még kilenc évesen is.
A gyerek egyébként teljesen kiegyensúlyozott, hisztimentes volt, semmilyen lelki trauma nem érte korábban, nem kapott szigorú nevelést, nem vertem, és el sem hanyagoltam, egyszerűen szerette szopni az ujjait. Hat évesen már tisztában is volt azzal, hogy erről már ideje lenne leszoknia, akkor elhagyta a napközbeni ujjszopást, de este, elalvás előtt még mindig szüksége volt a tevékenységre. Igazából akkor kezdtem el komolyabban aggódni, amikor beszédhibája nem akart szűnni logopédus segítségével sem, és már a fogai is kifelé dőltek kicsit emiatt.
Minden eszközt bevetettünk a cél érdekében, ügyelve arra, hogy semmilyen drasztikus módszert ne alkalmazzunk:
- Elmagyaráztuk neki, hogy ilyet már a nagylányok nem csinálnak, ez egy dedós dolog, oviban még okés, de az iskolás lányoknak nem szabadna.
- Felvilágosítottuk az ujjszopás káros hatásairól: a beszédhibáról, a kiálló metszőfogakról, nem beszélve arról, mennyi kórokozó kerülhet be a szervezetbe, ha nem mossa megfelelően a kezét.
- Jeleztük, hogy így a barátnőinél sem tud aludni és a barátnői sem nálunk, hiszen nem akarta, hogy a lányok az osztályából megtudják, hogy esténként még szopizik.
- Apró jutalmakat adtunk neki, ha sikerült megállnia egy-egy éjszakára a dolgot.
Amikor eljött az idő, hogy már saját maga is szorgalmazta a leszokást,
- férjem estére kendőt kötött a hüvelykujjára - de ez természetesen hamar lekerült mintegy "véletlenül".
- Gyógyszertárban kapható, keserű anyaggal kentük be az ujját - semmit nem ért.
- Amikor megemlítettük neki, hogy nagyanyánk idejében még csípős paprikával kenték be az ujjakat, azt is kipróbáltatta - aztán meg késő este hallottuk, ahogyan lábujjhegyen kilopózik a fürdőszobába lemosni.
Napról napra ment az eredménytelen küzdelem, aztán a tizedik születésnapja előtt egyszerűen csak kiröhögtem, amikor benyitottam a szobájába, és szopizáson kaptam. Évekig a pártját fogtam, úgyhogy megdöbbent és mélységesen megsértődött, amiért gúnyosan nevettem. Nem a legfinomabb módszer, de hatott. Másnap büszkén újságolta, hogy kibírta az éjszakát anélkül, hogy a szájába vette volna az ujjait, egy-két héten belül pedig teljesen leszokott anélkül, hogy bármilyen más pótcselekvést talált volna.
Ti hogyan szoktattátok le a gyereket az ujjszopásról? Milyen módszer vált be?
