Az anyaságról valahogy sokkal többet beszélünk, mint az apaságról. Ez nemcsak a hétköznapokban van így, a pszichológiai irodalmat olvasva is sokszor az az ember benyomása, mintha a szerzők kissé megfeledkeznének az apákról, és sokkal többet írnak az anya-gyermek kapcsolatról.
Persze, erre valamelyest választ ad a történelem: átalakulóban van az életmódunk, egyre több az olyan család, ahol a két szülő megosztja a gyermek körüli teendőkel akár már az első pillanatoktól, nem beszélve arról, hogy a szülés is közös élménnyé válik. Ez régen nem így volt.
Az azonban mindig úgy volt, hogy a gyermek életében meghatározó figura az apa, legyen közel vagy távol, legyen könnyen vagy nehezen elérhető testi, érzelmi értelemben. Ahogy igaz az anyára is, az apa is elsődleges azonosulási minta az azonos nemű gyereknek, és az első tudás az ellenkező nemű gyermek számára arról, milyenek az másik nem képviselői.
Ha nagyon kevés a kapcsolódási lehetőség az apához, éppen mert egész nap nincs otthon, vagy érzelmileg elérhetetlen, esetleg egyáltalán nincs jelen a család életében, annak ugyanolyan erős az üzenete: a kiszámíthatatlanságról, elérhetetlenségről beszél ez az üzenet, és ezzel a félelemmel vág bele a lány az életbe, illetve hiányzó mintával a fiú.
A jó apa nem a makulátlan, hibátlan férfi. Jó apa az, aki fizikailag és érzelmileg elérhető. Aki nem eljátszik egy szerepet, az erős szikláét például, hanem a maga valójában jelen van. Akinek vannak érzelmei, tud meghatódni, dühös lenni, örülni: azaz hiteles. Sokan hiszik azt valamilyen téves elképzelésnek engedelmeskedve, akkor lesznek jók apaként, ha mindig magabiztosnak, erősnek látszanak.
Az erő valóban fontos abban az értelemben, hogy érezze a gyermek, támaszkodhat rá. Ezt azonban nem akkor éli meg, ha az apja kigyúrt férfi három diplomával és drága autóval, hanem ha tudja, fontos számára. Akkor tudja a gyermek, hogy fontos az apjának, ha szán rá időt, olyat, amikor valóban vele van, rá figyel, ha megélnek közös jó élményeket, legyen az beszélgetés, párnacsata, kirándulás vagy bármi. Ha az együtt töltött idő csak a lecke ellenőrzéséről szól, az kevés ahhoz, hogy megélje a gyermek, jó az apjával lenni, és az apjának is jó vele, hiszen ott van egy mögöttes cél: a teljesítmény elérése.
Az értékes együtt töltött idő az, amiben nincs hátsó szándék, nem valami másért vagyunk együtt, csak hogy örüljünk egymásnak. Sok családban teljesen hiányoznak ezek az élmények. Ha valakinek jó a kapcsolata az apjával, nemétől függően más-más módon, de nagy támogatást kap ezen keresztül az önbizalma. Beépül a személyiségébe, hogy látta, valaki büszke rá, értékeli őt.
Fontos megjegyezni, hogy hasonlóan az anyával való kapcsolathoz, az apa-gyerek kapcsolat sem kétszemélyes játék. A család egy rendszert alkot, ami azt jelenti, az összes tagja hat egymásra. Az anya sokat segíthet vagy ronthat a kapcsolat alakulásán. Például nehéz egy olyan apával azonosulni, akit folyton becsmérel az anya.
Az egyik legkárosabb mondat, ami elhagyhatja egy anya száját az, hogy „na, te is olyan vagy, mint az apád”, persze a megfelelő hangsúllyal. Ezzel kifejezi elégedetlenségét a gyerek irányába, a megvetését az apa felé, rombolva az azonosulási mintát, végül jelzi, hogy gyenge az egység közte és párja közt, ezzel rombolva a gyermek biztonságérzetét, ami éppen a stabil szülői szövetségre támaszkodhatna. Ha viszont azt látja a gyerek, hogy harmonikus a szülők párosa, akkor ugyanígy, több szinten nyer vele.
Sok családban nincs apa, de nem mindegy, hogy miért. Ha egyedül vállal gyermeket egy nő, vagy azonos nemű pár, akkor bár nincs jelen apa, de ez előre eltervezett módon történik, mindenki tudja, miért alakult így, és - jó esetben - békében vannak ezzel az élethelyzettel. Ilyenkor előre lehet gondolkodni, mit mondjunk, ha a gyermek rákérdez erre, és lehetnek ezek pozitív válaszok, amelyekben benne van, bár ez más család, mint a legtöbb, de mindenki akarta, hogy így legyen, várta és szereti őt.
Nehezebb ilyen kerek választ adni, ha az anya számára is feldolgozatlan sérelem, hogy úgy alakult, apa nélkül kell felnevelnie gyermekét, vagy haláleset miatt van így. Bármi is az oka, hogy apa nélkül nevelkedik a gyermek, sokat számít, ha van valaki a közelben, egy nagybácsi vagy nagypapa például, akihez kapcsolódhat úgy a gyermek, hogy abban legyen némi kiszámíthatóság is. Ez nem jelenti, hogy minden kedden és pénteken kell találkozniuk, de azt igen, hogy legyen folytonos a kapcsolat, lehessen rá számítani, elérhető legyen a gyermeknek.
Lehet ez a személy az anya új partnere is, ám fontos, hogy ne cserélődjenek a „mostohaapák”, mert ez sokkal többet árt, mint használ. A gyermek azt tanulja meg, nem szabad kötődni, mert az illető bármikor eltűnhet az életéből. Csak akkor érdemes bevezetni a családi életbe a partnert, ha már ott tart a kapcsolat, hogy komolyan elköteleződött egymás iránt a két fél.
Mivel az apaság, mint téma még ma is méltatlanul háttérbe van szorítva, vannak férfiak, akiknek jól jön egy kis szülőtársi támogatás, hogy ráérezzenek, milyen sokat adhatnak gyermeküknek, mennyire fontos a jelenlétük. Érdemes az anyáknak is odafigyelni erre, és szóvá tenni, ha észreveszik, milyen jól esett a csemetének az apja dicsérete, vagy mennyire feltöltődött az apás állatkertezés után.
