Azt tényként kell kezelni, hogy az újdonsült anyukák, akárhányadik gyereküket is szülték, jó pár hétig, hónapig maguk a megtestesült időzített hormonbombák, s úgy járnak-kelnek, mint egy zombi.
Ezért kedves rokonok, barátok, idegenek, most jegyezzétek meg, ezeket a mondatokat tilos egy frissen szült anyukával megosztani, mert könnyen belegázoltok törékeny lelkivilágába.
„Huhh, nagyon rosszul nézel ki. Alszol te eleget?”
„Többet kéne pihenned.”
„Aludj, amikor a baba is alszik.”
Aki nem tudná, egy csecsemős anyukának kevés alvás és állandó szoptatás, fejés, pelenkázás, fürdetés teszi ki minden percét és gondolatát, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ha vannak nagyobb gyermekek, akkor azért őket is el kell látni, foglalkozni velük, netán még főzni, mosni, takarítani is jó lenne. És vajon mindezt mikor máskor tennénk, ha nem éppen akkor, amikor a baba alszik? Mármint úgy, hogy a hogy a három óránkénti szoptatás, az valójában igen gyakran úgy néz ki, hogy a három órából elvisz minimum fél órát az etetés, húsz percet a büfiztetés és tisztába tevés, másik minimum felet utána az, hogy lefejjük a tejet, sterilizáljuk a mellszívót, és a többi. Vajon hogyan legyen szép és üde egy lestrapált anya, akinek az első hetekben egy nyugodt, forró fürdőzés hajmosással kombinálva felér egy komplett wellness hétvégével?
„Te, nem sír ez a gyerek túl sokat?”
„Nincs valami baja, hogy így sír?”
Az újszülöttek sírnak. Ha éhesek, fáradtak, valami mondanivalójuk van, sőt gyakran még akkor is, ha felnőtt ésszel egyáltalán nem tudunk rájönni, miért kell éppen bőgniük. De különösen elsőgyerekeseket nem szép dolog azzal paráztatni, hogy az ő gyerekük többet/hangosabban/kellemetlenebbül sír, mint a többi.
Igen, a babák gyakran bizony torkuk szakadtából képesek erre úgy, hogy több háznyira is hallani lehet. Így nem csoda, ha közvetlen közelünkben ez nagyon hangosnak tűnik. Ilyenkor sajnálhatjuk a szomszédokat, de hát ez van, nyugtassuk magunkat azzal, hogy mi meg egész évben hallgatjuk, ahogy a felettünk lakó faklumpájával jár-kel a lakásban, vagy a szomszéd bácsi hajnali hatkor szereti a füvet nyírni.
„Sokkal rosszabb lesz, ahogy nő.”
Köszi, köszönjük a bíztatást. Éppen, amikor annak örülnénk, hogy képesek vagyunk úrrá lenni a jelenlegi helyzeten, nem kellene még azzal kell rémisztgetni az anyát, hogy ez még csak a kezdet.
„És lányt/fiút akartatok?”
„Nem akartatok volna most inkább egy fiút/lányt?”
„Azért próbálkoztok még, ugye? Hátha az már fiú/lány lesz”.
Mi, akiknek a többedik egynemű gyereke sikeredik, ezekkel a kérdésekkel bizonyára már a terhesség során találkozunk, így nem lepődünk meg annyira. Per pillanat legális keretek között nincs mód a magzat nemének befolyásolására, tehát az lesz, ami lesz. Vannak persze népi praktikák, hókuszpókusz a magzat nemének befolyásolásra, de miért olyan nagy csoda, ha élnek a földön emberek, akiknek ez nem számít annyira? Ha fiú jön, annak örülnek, ha lány, hát annak. Ráadásul mire megszüli az ember azt a gyereket, már el sem tudja képzelni, hogy másikat szeretne.
„Tervezitek már a tesót? Lesz testvére?”
„Már nem akartok több gyereket, ugye?”
„Miért akarjátok, hogy egyke legyen?”
Ezek igen indiszkrét kérdések, ráadásul egy nemrég szült nő esetében nem is túl időszerűek. Mondhatni értelmetlen és magánügy, szóval ezt a kérdést is hanyagoljuk.
„Van elég tejed? Ugye szoptatod?”
Nálam például ez a legütősebb kérdés. Még hogy az én melleimről, tejtermelésemről bárkivel is beszélnem kéne! Ez azt gondolom, nagyon bántó is tud lenni, még ha ártatlan volt is a szándék. Ugyanis vannak nők, akik nem tudnak szoptatni (az okokat most hagyjuk), pedig szeretnének, és erre csak akkor jönnek rá, amikor már a kezükben a gyerek. Egy éppen bűntudattal küzdő anyukának éppen egy ilyen kérdésre van szüksége.
De nem sokkal jobb ez akkor sem, ha valaki úgy dönt (az okokat ismét hagyjuk), hogy nem szeretne szoptatni, és akkor az egész világ azzal nyomasztja, hogy micsoda egy szemét. Magánügy.
„Eszik ez a gyerek rendesen?”
„Nem túl duci ez a baba?”
A táplálással, szoptatással kapcsolatos kérdések kerüljenek egy az egyben a tabuk közé. Legalábbis azok körében mindenképpen, akik nem tartoznak a család belső körébe. És most vonatkoztassunk el a szélsőséges, tragédiával végződő esetektől.
„Nem fázik? Kéne rá még egy zokni.”
„Nincs melege abban a pulóverben?”
„Nem kéne rá egy/miért nincs rajta sapka?"
Ezek a kérdések roppant idegesítőek tudnak lenni, főleg hozzá nem értőktől. Azért mert egy újszülöttön cérnazokni van augusztusban, amikor más strandpapucsban flangál a harmincöt fokban, nem biztos, hogy melege van. Az öltözködési tanácsokat őrizzék meg a kedves jóakarók, ugyanis az anyuka, aki állandóan ölben tartja gyerekét, általában tökéletesen el tudja dönteni, milyen ruhát adjon a gyerekre.
„Mikor mész vissza dolgozni?”
„Meddig maradsz gyesen?”
Karrierista anyáknál ez biztosan határozott és jól átgondolt választ fog kiváltani, de az átlagember ezzel még röviddel a szülés után egyáltalán nem foglalkozik, tehát a válasz úgysem jelent semmit. Elég sok tényezőtől függő dolog ez, kiszámíthatatlan, mondjuk így. Függ a család anyagi helyzetétől, attól, hogy az anyuka hogyan viseli az anyaszerepet, van-e munkáltatói nyomás satöbbi. És megint csak: egy-két-három héttel a szülés után ez elég kevéssé aktuális.
„Most, hogy nem dolgozol, van egy csomó időd.”
„Mit csinálsz egész nap? Nem unatkozol?”
Ezeket a megjegyzéseket általában még gyermektelen vagy a kisbabás korszakot rég elfelejtett embertársaink szokták feltenni. Bármilyen is meglepő, de bizony igaz, hogy sokan azt hiszik, a kisgyerekes anyukák egész nap csak otthon tévéznek, könyvek százait olvassák ki, és unalmukban andalognak babakocsit tologatva az utcán.
„Uh, még a kismama nadrágot kell hordanod?”
„Úgyis lefogysz hamarosan, majd eljársz edzeni, mint régen”
Aki a terhesség alatt szedett fel látványosan plusz kilókat, nyilván egy idő után megszokta a gondolatot, hogy most bálnaként éli egy ideig életét, s majd bizony szülés után valamikor le fog fogyni. Az elsőgyerekes anyukák képesek beleesni abba a csapdába, hogy azt hiszik, a szüléssel és a szoptatással pár hét alatt újra visszanyerik csúcsformájukat, de aztán a valóság sokszor nem ezt igazolja.
Nem szabad emiatt keseregni, majd úgyis jön az a késztetés, amikor már van rá időnk és energiák ezzel foglalkozni, addig pedig az ilyen megjegyzéseket hallva gondoljunk arra, hogy csak kis idő kérdése, és jobban fogunk kinézni, mint a kérdést feltevő.
„Jó gyerek?”
Hogy jó-e? Egész nap csak visít, szopik, büdöset kakil, felébreszti a környéket éjszaka. Igen persze, nagyon jó gyerek.
„És átalussza már az éjszakát?”
Neked nem tökmindegy?!
„Mikor mehetünk?”
Ha egy nem szívesen látott rokon vagy ismerős teszi fel a kérdést, és úgy érezzük, ez a találkozás rejthet magában némi aggodalmat lelki állapotunkra nézve, nyugodtan hivatkozzunk a babára, s halasszuk a találkozást minél későbbre, amikor már beleszokunk az új helyzetbe, és senki, semmilyen megjegyzéssel, kérdéssel nem képes minket kihozni a sodrunkból. Különben is, a gyermekágyas időszakban egyáltalán nem illik látogatóba bejelentkezni.
„Nekem elhiheted, én is felneveltem már két gyereket.”
„Az én időben így volt, s látod, felnőttek a gyerekek.”
Ezek tipikusan idősebb nőktől, főként anyóstól és saját anyánktól érkező mondatok. Jobb nem mellre szívni idejétmúlt tanácsaikat, hanem értésükre kell adni, hogy azóta eltelt vagy 30 év, s sokat fejlődött a világ. Megelőzhetjük ezeket a kijelentéseket, ha a terhességünk alatt megbízható könyvet, cikkeket adunk, küldünk nekik, hogy ők is haladjanak a korral. Sokan meglepően lelkesen szívják magukba az új ismereteket.
+1 „Nem is hasonlít rád.”
Ez a felvetés számomra kicsit sem bántó, hiába van ott a Parents.com 10-es listáján. A valóságban azt tapasztaltam, hogy a rokonok, ismerősök bocsánatkérések közepette mondogatják (most is), hogy az én fiam „tiszta apja, de ne sértődjek meg”. Ezt én nem tudom hova tenni, miért sértődnék meg, ha a gyerek nem rám, az anyjára hasonlít, hanem éppen hogy olyan helyes, mint az apja... Ahogy mondani szokták: legakább az anya biztos.
