"Kaki! Puni! F...!" Úgy nagyjából az óvodáskor közepén a gyerek egyszercsak elkezd csúnyán beszélni. És ez ellen a szülő semmit nem tud tenni. Sorozatunk szerzője is készül a Nagy Pillanatra. Hogy jól vagy rosszul, azt mindenki döntse el maga.
Nem fogok csúnyán beszélni. De nem írom le százszor. Mert amúgy szoktam. És a gyerekek is szoktak. Legalábbis valamikor elkezdenek. Mi még előtte vagyunk, de ami késik, az biztos, hogy nem múlik.
Káromkodás, egyesek által trágárnak tartott szavak. Én bevallom, viszonylag gyakran használok ilyeneket. Persze a gyerekek előtt próbálom visszafogni magam, de néha észre sem veszi az ember. Amíg még nem voltak sajátok, egy-két gyerekes ismerős panaszkodott, hogy a velem való találkozás után hallottak egy két cifra dolgot a gyerektől. Ha akarnám, gondolhatnám erről azt, hogy még mindig jobb, ha tőlem tanulják, mintha mástól. De ez természetesen hülyeség.
Fegyelmezve vagyok
Így például a hülyeség szóért Eff már jól rám is pirított volna. Ilyet nem szabad mondani, mondaná. Merthogy eddig nagyjából ez volt a legdurvább szó, amit használt, de mondtuk neki, hogy nem szép dolog. Megjegyezte. Bár néhány napja megkérdezte, mit jelent az, hogy sz.r. Próbáltam elmagyarázni minden jelentésrétegét, aztán megegyeztünk abban, hogy kerülendő. Magamhoz képest egész jól megy, hogy a gyerekek nem hallanak tőlem nem kívánatos szavakat. Időnként kicsúszik persze egy-egy, de azon Eff simán átsiklik. Mert nem is ismeri őket.
Nem vagyok álszent
Pedig az óvodában hallhat már egyet s mást, gondolom, de mégse használja. Amúgy nem prüdériából vagy álszentségből van ez nálunk, egyszerűen majd úgyis eljön az ideje. És ha később jön el, akkor talán majd akkor és úgy használja ezeket a szavakat, ahogy kell. Mert amúgy kell. Nem akarok nagyon mélyen belemenni a dologba, dehát mégiscsak részei a nyelvnek ugyanúgy, mint bármelyik másik szó. Még egészségügyi szempontból is hasznos lehet, ha az ember jól kikáromkodja magát, legalábbis brit tudósok egy csoportja úgy találta. A basszuskulcsot meg a hasonló megkerüléseket nem nagyon kedvelem, de néha kicsúszik az is. A lényeg, hogy valahogy rá kell érezzenek a gyerekek, minél később persze, hogy mikor megengedett és helyénvaló egy-egy erősebb kifejezés. A cél az igényesség és a mérték megtanulása, amire van esély. Hiszen valamennyit én is képes voltam fejlődni ez ügyben.
Kicsit megkésve
Az lehet, hogy a tíz hónapos Jé káromkodik veszettül magában, de egyelőre hallható formában csak gügyögés hagyja el a száját. Effnél meg a szokásos ovis dumák is egy kicsit megkéstek, de viszonylag hamar le is csengtek. A kaki-puki-pisi szentháromság minden variációja, kiegészítve kukizással nagyon ment egy darabig. Néha kicsit vicces is volt, de nem nevettünk rajta, így ez is segíthetett abban, hogy lejött a dologról. Amúgy egyrészt ezek a szavak ugyebár a nemiséggel, meg olyan zsigeri dolgokkal, mint a szaglás is összefüggésben vannak, pszichológiailag is megkerülhetetlen állomás, gondolom. Meg úgy lehetnek vele a gyerekek, mint a legtöbb tiltott dologgal. Ami tilos az jó, vonzó. Néha tényleg az...
Amúgy pedig mennyivel jobb, ha valakire azt mondom, a kellő hangsúllyal, hogy szerencsétlen, béna, szánalmas? Semmivel. A világtól meg úgysem tudjuk elzárni a gyerekeket, bárhol hallhatnak bármit. De az, hogy ismeri, esetleg használja is a legrondább szavakat is, az még nem jelenti azt, hogy csúnyán beszélne. Ne ... le az óvónénit, dühében ne vágja hozzám, hogy egy ... vagyok, és persze főleg ne 3-4 évesen. Mint annyi minden mással, ezzel is úgy van, hogy meg kell próbálni rávezetni őket arra, természetesen ki-ki saját világlátásának megfelelően, hogy is van ez. Aztán meg kezdjen vele a gyerek azt, amit akar.
