Pontosan a kitűzött időpontra, a 37. hétre elkészült a gyerekszoba. Na persze ez így nem teljesen igaz, még mindig vannak dolgok, amik hiányoznak (nyilván lesznek is), mint például a pelenkázó, amiből egyelőre nem találtam megfelelőt, vagy túl nagy volt, vagy túl alacsony, de leginkább ronda. Igaz, a gyerekem apja szerint én túlságosan maximalista vagyok, a lányunk ugyanis semmit nem fog abból érzékelni, hogy szép vagy csúnya pelenkázón törölik-e a fenekét, vagy hogy puha-e a szőnyeg a szobájában, vagy nem. Valószínűleg igaza van, de én szerettem volna, ha minden szép és rendben van (ami egyébként nem jellemző rám), gondoltam szívesebben születik meg a bébi, ha csinos a szobája, és van hol aludnia. És így is nagyon büszke vagyok magunkra mert azt hiszem a teljesen fölösleges dolgok megvásárlását sikerült elkerülnünk.
Nem is tudom hány helyen olvastam azt az elmúlt hónapokban, hogy egy „újszülöttnek tulajdonképpen nincs is szüksége semmire”, egy jó meleg ágyon meg két cicin kívül, - hát a bababoltokban botorkálva valahogy egyáltalán nem ez volt az érzésem. Kifejezetten rosszul éreztem magam, hogy sajnálom a pénzt a gyerekemre, mert nem veszek meg mindenféle idétlen, zenélő, műanyag forgócskákat, így aztán a lekiismeretfurdalásban a múltkor például bekerült a kosárba egy végtelenül ronda pók, ami csörög, meg zörög, meg rágni is lehet. Természetesen néhány dolognak azért mi is bedőltünk, mint például fürdetőállvány, vagy a kocsiülésbe való, méregdrága téli lábzsák, meg édi-bédi kiscipők és kiscsizmák, - amikre ugye semmi szükség nem lesz, hiszen ott van a méregdrága téli lábzsák. Most hogy a gyerekszoba pompázik, kezdődhet a ruhák mosása, vasalása, ami az egész szülésre várakozásban a legizgibb, igaz még mindig fogalmam sincs arról, tulajdonképpen hány „body meg rugi” meg kisharisnya kell egy csecsemőnek?
