vörös vízesés

Hatalmas lehetett a döbbenete azoknak a felfedezőknek, akik először vetődtek el az Antarktisz keleti oldalára, a később Taylor-völgynek nevezett helyre, ahol egy hatalmas gleccser a Nyugati Bonney-tóba ér. A jégfolyam végénél időről időre vörös folyadék tör elő a föl mélyéről – azt a látványt keltve, mintha vér ömlene a jégből. 

Valójában természetesen nem vérről van szó, ám hogy pontosan mi a magyarázata a jelenségnek, a felfedezése után még évszázadokig rejtély maradt. A véres vízesést először Thomas Griffith Taylor írta le, aki a tragikus sorsú Terra Nova expedíció tagja volt. Taylor túlélte a nagyszabású vállalkozást, és az ő feljegyzéseiből ismerhette meg a világ a furcsa, hátborzongató jelenséget. A földrajzkutató-antropológus – akiről elnevezték nemcsak a gleccsert, de az egész völgyet is – azt gondolta, hogy vörös algák miatt van ilyen sajátos színe a felszínre törő víznek.

Egészen más a magyarázata a vörös vízesésnek

Azóta bebizonyosodott, hogy valójában nem a vörös algák okozzák a jelenséget, ahogy azt Taylor 1911-ben gondolta, hanem a víz összetételében keresendő a magyarázat. Mint kutatók később kiderítették, a Taylor-gleccser alatt egy földalatti tó található. Ennek vizében roppant nagy koncentrációban található vas – pontosabban vas(II)-hidroxid. Ez színezi meg a feltörő forrás és a gleccser oldalán lezúduló vízesés vizét. A Vérvízeséssel (Blood Falls) kapcsolatban azonban nem ez az egyetlen furcsaság.

Noha a vas jelenlétét már az 1960-as években felfedezték, azt csak jóval később, 2009-ben sikerült felderíteni, hogy honnan érkezik a víz. A Taylor-gleccser alatt, mintegy 400 méteres mélységben található tó érdekessége, hogy

annak ellenére, hogy az átlagos hőmérséklet –17 Celsius-fok körül mozog, és a jégfolyam teljesen szilárd, olvadásnak semmi nyoma sincs, a Vérvízesés mégis folyékony halmazállapotban tör elő a felszín alól.

A kutatókat sokáig foglalkoztatta a kérdés, a választ pedig ismét a víz összetétele adta meg – legalábbis részben.

A feltörő forrás hőmérséklete -7 Celsius-fokos – vagyis bőven a víz fagypontja alatti. Ennek ellenére folyadék marad, mivel a föld alatti tóban roppant nagy mennyiségben található oldott só. Mintegy 8 százalékban (ez a tengervíz sósságának két-háromszorosa) – arra pedig még sokan emlékezhetnek a kémiaórákról, hogy a sóoldat fagypontja alacsonyabb, mint a tiszta vízé. Ez az egyik magyarázata, hogy a vörös víz nem fagy meg – a másik pedig azzal függ össze, hogy a víz megfagyása során hő szabadul föl, ami felmelegíti a közvetlen környezetét.

Sajátos világra leltek a jég alatt

A Taylor-gleccser alatt egy egészen különleges világ jött létre. Kutatók szerint a tengervíz még a miocén korban (ez az időszak időszámításunk előtt 23 millió évvel kezdődött, és 5 millió évvel ért véget) eshetett csapdába a jégfolyam alatt, amikor a gleccser előrehaladása során elszigetelt egy fjordot – ekkoriban a mainál még sokkal magasabb volt a tengerek, óceánok szintje. Hogy pontosan mekkora a sós tavak és csatornák rendszere a gleccser alatt, egyelőre csak találgatják a tudósok.

A sókban és vasban rendkívül gazdag, évmilliók óta a jég alá zárt vízzel kapcsolatban Jill Mikucki mikrobiológus és kutatócsapata döbbenetes felfedezést tett. A tudósok minden előzetes várakozással ellentétben életre leltek ezen a különleges helyen.

A csak mikroszkóppal látható apró lények, amelyekből 17 különböző fajtát azonosítottak a kutatók, olyan anyagcserét fejlesztettek ki, amely sehol máshol nem figyelhető meg az élővilágban.

Azt gondolhatnánk, hogy a Vérvízesés rejtélye ezekkel a meglepő és furcsa felfedezésekkel teljesen megoldódott. Ám van még egy kérdés, amelyre ez idáig még nem tudtak választ adni a kutatók: senki sem tudja, hogy miért tör időről időre a felszínre a Vérvízesés vörös forrása a jégfolyam repedésein át.

Nyitókép: Wikimedia commons / National Science Foundation/Peter Rejcek

Olvasd el, hogyan próbált egy osztrák–magyar expedíció eljutni az Északi-sarkra, kattints ide!