Ismert jelenség az állatvilágban, hogy egyes állatok potyautasként utaznak más élőlényeken. Olykor ezt csak azért teszik, hogy eljussanak valahova, máskor egyéb előnyük is származik belőle. Izraeli kutatók most egy aprócska álskorpiót fedeztek föl, amely skorpiót használ hátaslónak.
Közös az érdekük
Az álskorpiók a skorpiókhoz hasonlóan a pókszabásúak osztályába tartoznak, és hasonlítanak is a skorpiókra. Testük azonban sokkal kisebb, mindössze 2-8 milliméter hosszú, és a vége nem keskenyedik el farokszerűen, illetve nincs méregtövisük sem. A Nannowithius wahrmani nevű faj, amelyet a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói most megfigyeltek, Izrael keleti részén él, és kihasználja egy skorpiófajnak, a Birulatus israelensisnek azt a szokását, hogy rendszeresen bejár hangyabolyokba élelemért.
Az apró álskorpió felkapaszkodik nagyobb méretű rokonára, és vele együtt jut be a hangyák otthonába.
A skorpiót a hangyák nem tekintik veszélyforrásnak, annak ellenére sem, hogy a tudósok megfigyelése szerint az ízeltlábú gyakran lakmározik a hangyalárvákból. Apró rokonának ez túl nagy falat lenne, az álskorpió inkább azért viteti be magát a bolyba, hogy ott atkákra és más, még nála is kisebb ízeltlábúakra leljen.
Álskorpiók: az állatvilág potyautasai
Azt egyébként, hogy az álskorpiók szeretnek potyautasként más állatokon utazni, már jó ideje tudják a tudósok. Annyira régóta kialakult ezeknek az ízeltlábúaknak ez a szokása, hogy még olyan, 40-50 millió évvel ezelőtt keletkezett borostyánkövet is találtak, amely egy légy- vagy darázsháton potyázó álskorpió emlékét őrzi. Ez persze nem is csoda: a legtöbb álskorpió táplálékhoz jutása speciális környezeti elemekhez, mint például egy rothadó fatörzshöz kötött. Amikor a környezet megváltozik, és ennek hatására eltűnik a táplálékforrás, gyorsan helyet kell változtatnia.
Saját lábain azonban ez nemcsak hosszadalmas, de roppant veszélyes is lenne, könnyen eshetne ragadozók áldozatául.
Így érthető, hogy ez a piciny állat inkább más állatokon jut el a következő vacsora helyszínére. Amikor a korhadt fa teljesen elpusztul, és már nem vonzza oda azokat az állatokat, amelyekre az álskorpió vadászik, felkapaszkodik egy légy, egy bogár vagy akár egy madár hátára, és új élőhely után néz.
Mi az a forézis?
Forézisnek hívják az állatvilágban azt a jelenséget, amikor egy állat egy másik állatot használ helyváltoztatásra. Fontos, hogy nem állandó, csak alkalmi kapcsolatról lehet szó, olyanról, amely egyik fél számára sem jár sem előnyökkel (az utazáson kívül), sem pedig hátrányokkal. Ha mindkét félnek haszna van belőle, már mutualizmusnak hívjuk – ilyen például, amikor a vöröscsőrű nyűvágó kullancsokat eszik az impala hátán. Ha viszont az egyik félnek hasznos, a másiknak azonban káros a kölcsönhatás, élősködésnek nevezzük – ilyen az előző példában a kullancs és az impala kapcsolata. Forézisnak tekinthető az is, amikor az ember ló vagy más állat hátán lovagol.Összekötni a kellemeset a hasznossal
Ha olyan szerencséje van az álskorpiónak, hogy pont egy harlekin bogár hátán van alkalma utazni sok társával egyetemben, a repülés ideje alatt a szaporodást is megoldja. A harlekin bogár (nem összekeverendő a harlekinkaticával) emberi szemmel is hatalmas, csápjaival együtt kitölti egy felnőtt tenyerét.
Az álskorpiók számára azonban akár egy repülőgép is lehetne.
A bogár a petéit korhadó fatörzsekbe teszi, ez ideális élőhely a Cordylochernes scorpioides nevű álskorpiónak is, melynek hímnemű egyede – miután a kisebb hímeket elriasztja a harlekin bogárnak arról a részéről, amit kinézett magának – az utazás ideje alatt minél több nőnemű álskorpiót próbál ondóhólyagjával megtermékenyíteni. A következő korhadt fatörzsnél kiszállnak, és a pókszabásúakra nemcsak bőséges vacsora, de remek hely is vár, ahova petéket le lehet rakni.
Nem csak az álskorpiók potyáznak
Nem az álskorpiók az egyetlenek az állatvilágban, akik más állatok hátán utaznak. Közép- és Dél-Afrikában él például egy molylepkefaj, amely kifejezetten csak lajhárháton utazik. Noha a lajhárok mozgási tempóját ismerve ez nem tűnik a legjobb döntésnek, a lepke nem véletlenül tesz így: petéit a lajhár ürülékébe teszi, a lárvák pedig abból lakmároznak.
A hólyaghúzó bogár lárvája csapatosan olyan kémiai anyagot bocsát ki, ami hasonlít egy méhfaj nőstényeinek feromonjához.
A lárvák az ígéretes illat miatt odasiető hím méhekre csimpaszkodnak, és így jutnak el a nőstényekhez. Itt ér véget a forézis, és kezdődik az élősködés.
A lárvák ugyanis a fészekben a nőstény által az utódai számára odahordott nektárral és pollennel, sőt, magukkal a petékkel és méhlárvákkal táplálkoznak. Forézis forézis hátán – így is nevezhetnénk, amikor egy fán élő békafaj az egyik broméliáról a másikra vándorol, s gyakran a hátán visz néhány kagylósrákot, amelyek viszont apró csillósokat szállítanak. Amikor megérkeznek az új növényre, szinte kész is az új mikro-ökoszisztéma.
(Nyitókép: S. Aharon/Hebrew University of Jerusalem)
Ha szívesen próbára tennéd a tudásodat az állatvilággal kapcsolatban, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
