rómeó és júlia könyv

Novák Eriket eddig filmes berkekből lehetett leginkább ismerni, többek között az ikonikus Nyócker, a Zuhanórepülés és a Fekete leves rendezőjeként vagy producereként. Ám Erik sokoldalú művész, így nem félt „hozzányúlni” a Rómeó és Júliához sem. Beszélgetésünkben erről kérdeztük.

Miért érezted fontosnak, hogy a világ legismertebb irodalmi művét, ami számtalan kiadást, színházi előadást megért, ami négyszáz éve a világ közös kultúrkincsének egyetemes toposza, folytasd?

Miért írtam folytatást egy folytathatatlan műhöz? Folytathatatlan, hisz az eredeti műben Shakespeare főhősei, Rómeó és Júlia beteljesületlen szerelme tragikus halállal végződik mindkettőjük számára, mindeközben a halálba sodorva még három fiatalt.

Az emberi hibák és »véletlenek« sorozatának végpontján bekövetkező tragédia számomra gyerekkoromtól fogva elfogadhatatlan volt.

Miért nem hirdeti ki Lőrinc barát a fiatalok házasságát azonnal, feloldva ezzel a családok ősi viszályát? Miért nem szól a Dadus senkinek? Miért nem mondja Rómeó Tybaltnak, mielőtt halálos párbajba keverednek, hogy már rokon támad rokon ellen? Miért nem mondja el Júlia a szüleinek, amikor Páriszhoz akarják adni? Miért nem indul Lőrinc barát korábban a kriptába? Miért hagyja ott Júliát egyedül? Miért bízza egy levélre a fiatalok sorsát? Mert különben nem valósulhatna meg a drámai végkifejlet. Nem lenne katarzis. Shakespeare-nek meg kellett ölnie a szerelmeseit mindenáron. De mi marad, ha a szerelem mindent elsöprő erejének édes cukormázát leszedjük a történetről? Shakespeare zsenije, hogy bár minden mankót megad, hogy észrevehessük, miről van szó valójában, mégis annyit látunk csak, amennyit akarunk látni: a legnagyobb, legigazabb szerelmet a világ történetében. A nagy, rózsaszín lufit, amit a történet lényege köré fúj.

Mi az első emléked a Rómeó és Júliáról? Te találkoztál az életedben hasonló sztorival?

Az első emlékem a Rómeó és Júliáról még gyerekkori, a tévében, ami akkor még egy csatornából állt, minden évben leadták Zeffirelli filmjét, és ez sok szempontból meghatározó élmény volt. Egyfelől már akkor nagyon bosszantott, hogy hányféle hazugság és elhallgatás kellett ahhoz, hogy megtörténjen a tragédia, de persze Júliába is szerelmes voltam. De a szüleim korai és tiltott szerelme is meghatározó, bár én csak hallomásból tudtam a saját előzménytörténetemet, ugye.

Mióta érlelődött benned, hogy ezt a történetet valahogy folytatni kéne?

Az mindig is piszkált, hogy ha nem hazudnának folyton, akkor elkerülhető lett volna a tragikus vég. És persze az is izgatott, hogy milyenné vált volna ez a szerelem, ha a főhőseink nem halnak meg a véletlenek összjátékaként – Shakespeare szándéka szerint –, hanem megélik a „világ legnagyobb szerelmét”, és

meglátjuk, hogy mivé fejlődik a hirtelen döntésből, impulzusszerűen létrejött házasságuk, ha az addig védett életükből kiszakadva a saját lábukon megállva kell boldogulni.

Nem féltél ehhez a toposzhoz hozzányúlni? Bár társszerzőként aposztrofálod magadat.

A könyv első 13 oldalát, Júlia temetésétől a kriptáig, W. Shakespeare írta, Nádasdy Ádám fordításában, a hátralévő 147 oldalt én írtam, munkatársaim, Csoboth Dorka dramaturg és dr. Pikli Natália Shakespeare-szakértő közreműködésével. De az összes karakter részletes jellemrajzát az eredeti műben pontosan lefektette a mester, én ezeket használtam kiindulópontnak a gondolatkísérlethez, hogy mi történt volna a továbbiakban, ha Lőrinc barát időben odaér a kriptához. Nyilván egy ilyen alapállásból rengeteg más irányba is haladhatna a történet, én a saját logikámmal ezt a lehetséges folytatást vezettem le, lépésről lépésre haladva a történetben a szerintem elkerülhetetlen végkifejlet felé.

Melyik szereplő izzasztott meg legjobban, ha lehet ilyet kérdezni?

A Dózse karaktere a legellentmondásosabb, ő az egyik új szereplő, a többi új belépő is izgalmas feladat volt, és az eredetiből továbbvitt karakterek is, hiszen az ott felrajzolt jellemeknek megváltozott élethelyzetben kell a saját érvényes megoldásukat adniuk a történések kihívásaira. De mivel a könyv megírása közben már filmben gondolkodtam, csak azután írtam le bármit, ha a fejben megrendezett jelenettel meg voltam elégedve. Ha átnéztem, és nem tudtam rajta változtatni, leírtam, azután az írott szöveget még tudtam csiszolni. Sok leírást, rendezői instrukcióit használtam az eredetihez képest, a könyv igazából egy irodalmi forgatókönyv dráma formátumban, ebben az eredeti művet követve.

Mi volt a legnagyobb elismerés eddig a könyvvel kapcsolatban?

Az, hogy Nádasdy Ádám, akitől elkértem a fordításának a felhasználását a könyvhöz, nem hajtott el azonnal, hanem elolvasta és hozzájárult, sőt ajánlót is írt hozzá. Ez végtelenül örömteli. Valamint az, hogy Pikli Natália elvállalta a könyv szaklektorálását és angolra átültetését az eredeti időszak és Shakespeare nyelvét használva. És akik eddig olvasták, azok sokszor kritizáltak, de egy biztos: mindenkire erős hatást gyakorolt a visszajelzések alapján.