michelangelo freskó

Olyannyira, hogy az elkészítésével kapcsolatos negatív érzelmei még egy vers megírására is sarkallták Mégis miért vállalta el a feladatot, és mitől lobogott benne ilyen intenzíven a gyűlölet?

Egy porcikája sem kívánta megfesteni a freskót

Négy éven át, 1508–1512 között festette meg a monumentális, mintegy 40-szer 13 méteres mennyezeti festményt, melynek részletei a világ legismertebb képei.

Ennek már a szerződés aláírása kapcsán saját magának írott feljegyzésekben is hangot adott:

„Ma, 1508. május 10-én, én, Michelangelo szobrász, ötszáz pápai kamaradukátot kaptam Őszentségétől, II. Gyula pápától a Sixtus pápa kápolnája boltozatának festésére, amelynek munkálatait a mai napon kezdtem el, azon feltételek és megállapodások szerint, amelyek a pápai főtisztelendő monsignor által írt és saját kezemmel aláírt dokumentumban szerepelnek.”

Michelangelo szobrász tehát most festett, és ez nem volt ínyére, de a pápa kiharcolta, hogy ennek ellenére elvállalja a felkérést.

A dolognak természetesen volt előzménye, kétféle értelemben is. II. Gyula hívatta Rómába eredetileg is a művészt azzal a felkéréssel, hogy tervezzen saját, leendő síremlékére egy negyven alakból álló szoborkompozíciót. Ezt Michelangelo, a szobrász örömmel vállalta is, azonban a munka nem pont úgy haladt, ahogyan azt ő elképzelte.

A harcos pápa ugyanis rengeteg pénzt költött el háborúkra, valamint egyre nagyobb anyagi forrásokat emésztett fel magának a Sixtus-kápolnának a megépítése is, így hamarosan a negyvenalakos szoborkompozíció mindössze egyetlen szoborra apadt,

ami Michelangelót felettébb felháborította. Dühében ott is hagyta Rómát, és valószínűleg úgy képzelte, II. Gyula és az ő útjai soha többé nem fogják keresztezni egymást.

Michelangelót megszégyeníteni vágyta a megbízatással egy versenytársa

Ez nem így történt. Donato Bramante festő-építész, aki féltékeny volt Michelangelo sikereire, azt a tervet eszelte ki, hogy rábírja II. Gyulát Michelangelo megbízására. Freskófestésben nem igazán volt tapasztalt a művész, Bramante pedig abban reménykedett, majd beletörik a bicskája ebbe a megbízatásba, a nagy kudarc pedig összességében kárára válik. Gyulánál célt is ért, a pápa nyomást gyakorolt Michelangelóra a korábban el nem végzett feladattal,

A freskó kapcsán a művész a Teremtés könyvének kilenc jelenetét javasolta megjeleníteni, de azt a kikötést tette, hogy ezeket hadd fesse meg saját ízlése szerint. A freskók e szerint a világ teremtésétől Noé bárkájáig mutatják be Mózes első könyvének eseményeit. Azt, hogy milyen hatásos lett a végeredmény, senkinek sem kell magyarázni: az Ádámot és Istent ábrázoló freskórészlet nemcsak millió ajándéktárgy szereplője, hanem nagyon fontos pillérévé vált a művészettörténetnek is.

Nagyon nehéz munkát vállalt magára

A freskók megfestéséhez szükséges állványzat felhúzásával az ötletgazda Bramantét bízták meg, azonban ő olyan kontár módon végezte el ezt a munkát, hogy lyukak keletkeztek a mennyezetben. Ez rettentően feldühítette Michelangelót: felhatalmazást kapott a pápától Bramante útjának kiadására, ezután maga építette újra az állványzatot.

Mivel még mindig kételkedett abban, hogy képes lesz elvégezni a feladatot, gyermekkori barátja, Francesco Granacci segítségét kérte, hogy segítsen neki elkészíteni a freskókhoz szükséges rajzokat. Angelo gyorsan ráállt a dologra, és Granacci és két másik segédje hamarosan átfestette a mester krétavázlatait. Ekkorra Michelangelo megbánta, hogy magával hozta három segítőjét, akik nem voltak képesek úgy elkészíteni a festményeket, ahogyan azok az ő fejében éltek. Elküldte társait Firenzébe, és egyedül vágott bele a munkába, napjai nagy részét egyedül töltötte az emelvény és a mennyezet közötti térben.

A munka borzalmasan nehéz volt. Naphosszat kellett hátraszegett fejjel festenie, ami fájdalmakkal járt, a festék pedig közben arcába csorgott. Ráadásul a munka nagyságából kifolyóan lassan haladt: télre a freskó harmadával volt csak készen.

Ez is tönkrement télen, amikor a hideg és nedves időjárás miatt a nem megfelelő alapra festett freskó megpenészedett

– Michelangelo állítólag ekkor azt kiabálta a pápának, hogy ő szólt, ne bízza meg a feladattal, hiszen nem freskófestő, most pedig tönkrement a munkája.

Szenvedéseit vers örökítette meg

Egy évet várt ezután a jobb időjárási viszonyokra, majd gyakorlatilag újrakezdte a festést, nagyobb méretű, érzelmektől telítettebb karakterekkel benépesített jelenetek létrehozásával. Ettől kezdve szinte megállás nélkül dolgozott egészen 1512-ig, mire befejezte a hatalmas munkát, mely gyakorlatilag egy kezdő festő – de egy géniusz – remekműve.

Hogy Michelangelót mennyire megviselte a munka, azt az erről írott verse is megmutatja, mely szabad fordításban így hangzik:

Már golyvás vagyok ettől a kínzástól,

itt görnyedve, mint egy macska Lombardiában.

(vagy bárhol máshol, ahol az állóvíz mérgező).

A gyomrom az állam alá szorult, a szakállam

az ég felé mutat, az agyam koporsóba zúzva,

a mellem úgy csavarodik, mint egy hárpiaé. Az ecsetem,

fölöttem folyton festéket csöpögtet.

mely így az arcomra csepeghet!

A combjaim beleimbe dörzsölődnek,

szegény seggem ellensúlyként feszül,

minden mozdulatom vak és céltalan.

A bőröm lazán lóg alattam, a gerincem

összecsomósodott a ráncoktól.

Feszesen hajlok, mint egy szíriai íj.

Mivel így ragadtam, a gondolataim…

őrült, aljas szamárságok:

bárki rosszul lőne görbe fúvócsövön keresztül.

A festményem halott.

Védd meg helyettem, Giovanni, védd meg a becsületemet.

Nem vagyok jó helyen – nem vagyok festő.

Mindezek ellenére a kápolna 1513-as megnyitását követően csodájára kezdett járni a világ a freskónak, mely némiképp megfakult a rossz bánásmód és az idő vasfoga miatt, de így is tökéletes mestermű, akár festő készítette, akár nem.

Később Michelangelo II. Gyula síremlékét is befejezte, majd 1543-ban Az utolsó ítéletet is megfestette még a kápolnában. Ekkor önmagát megnyúzva ábrázolta a képen, ellenségeit is felfestve arra, nem takargatva semmit.