magyar himnusz

Nehéz elképzelnünk azt az időszakot, amikor a Himnusz szó hallatán nem azonnal és egyöntetűen Kölcsey verse és Erkel zenéje ugrott be a magyar embereknek. Pedig a Kölcsey-mű 1844-es megzenésítése után az újságok tudósításaiban nemcsak az alkotás megnevezése árulkodik erről az átmeneti időszakról – Erkel himnusza (Isten áldd meg), Erkel-Kölcsey „himnusz” –, hanem még Erkel Ferenc zenéjének felcsendülése sem volt garantált. Egy 1874-es esztergomi eseményről (Seyler-hangverseny) ugyanis ezt a beszámolót olvashatjuk: „A műsort Kölcsey »himnusza« nyitá meg, melyhez a dallamot Seyler az egykori pályázat idejében írta. Akkor a jutalmat Erkel nyerte, de a Seyleré is feltűnést okozott.”

Az 1844-es pályázat, amelyre megszületik a magyar himnusz zenéje

1843-ban, az akkori Nemzeti Színház igazgatója, Bartay Endre, a többi nagy nemzet példáját követni szándékozva kitalálta, hogy nekünk is jól jönne egy közösen énekelhető, a nemzetet összekovácsoló és erőt adó induló. A franciák Marseillaise-ét gyakorta énekelték elődeink is, de mégsem tekinthették sajátjuknak. Ugyanígy, sajnos az akkor érvényben lévő, hivatalos himnuszunkat sem tudták eleink magukénak vallani, amely a Gott erhalte császári himnusz volt, s csupán a Habsburgokhoz láncoltságunk szomorú tudatát erősítette bennünk, nem pedig saját nemzeti egységünkét.

1843-ban a színigazgató Bartay már tudta, hogy egy költeményt szeretne megzenésíttetni, mégpedig pályázat útján, hogy az így kapott mű méltó legyen nemzetünk himnuszának címére. Bartay eredetileg a Szózathoz kereste a melódiát. Az erre kiírt pályázatot Egressy Béni meg is nyerte, de egy évvel később mégis új pályázat került kiírásra. Ekkor azonban már Kölcsey Himnuszának zenei kíséretét kívánták megtalálni. Erre a pályázatra mindössze 13-an adták be munkájukat, mégis egyöntetű határozattal hirdettek győztest.

A Széchenyi avatásán csendült fel a magyar himnusz

Erkel Ferenc az előző évi pályázatnál ugyan a zsűri tagjai között foglalt helyet, az 1844-es alkalommal, Kölcsey költeményére, már úgy döntött, tollat ragad ő is, így 12 másik pályázóval együtt beadta munkáját. A dallamot, saját későbbi elmondása alapján, mindössze egy óra alatt komponálta, mégis a zsűritagok egyhangúlag az ő műve mellett tették le voksukat. A pályázatot eldöntő titkos szavazás eredményének kihirdetésére egy kezdetleges Oscar-díj-átadóra hajazó jelenet keretei között került sor: július 2-án a Nemzeti Színházban bontották fel a jeligével ellátott borítékot, és fedték fel a sikeres komponista személyazonosságát. Erkel jeligéje a Hymnusszal azonos évben született Kölcsey-vers, a Vanitatum vanitas első két sora volt:

Itt az írás forgassátok, érett ésszel, józanon. Kölcsey

A szöveg az újdonsült dallam kíséretében első ízben a Hajógyári-szigeten csendült fel még a pályázat kihirdetésének évében, 1844. augusztus 10-én. Ekkor adták át ugyanis, a Hajógyári-szigeten 1835-ben létesült gyár által készített gőzöst, melyet gróf Széchenyi Istvánról neveztek el. A legnagyobb magyar állítólag szemérmességből távol maradt az ünnepségtől.

Rákosi hiába akart új magyar Himnuszt

Immár megvolt tehát a mondanivaló és a hozzá tartozó hangzás is, csak hogy volt éppen himnuszunk is, még ha császári is és nem magyar, de hivatalos. Ettől függetlenül politikai eseményeken, rendezvények alkalmával ezt is játszották, de nem feltétlenül többször, mint a Szózatot, vagy akár a Rákóczi-indulót. Csak az 1920-as éveben vált igazán a nemzet himnuszává a trianoni események fájdalma kapcsán, de akkor sem élvezhetett sokáig támogatást, ami nem meglepő a magyar történelem viharos fordulatainak ismeretében: Kölcsey nemzeti imája, Istenhez intézett fohásza nem volt éppen ínyére a Rákosi-rendszer elvtársainak. Olyannyira nem, hogy 1949-ben Rákosi Mátyás felkérést intézett Illyés Gyulához szövegért egy új himnuszhoz és Kodály Zoltánhoz, hogy komponáljon dallamot a születendő friss, a szocializmussal kompatibilis néphimnuszhoz. A felkérést mindkét művész elutasította, de a Himnusz hivatalos státuszát csak 1989. október 23-án, a XXXI. törvény által nyerte el.

Ha szereted az érdekes reformkori történeteket, ez a korábbi cikkünk is érdekelhet.