Nemcsak fölösleges, de még meg is betegíti az etetés az állatokat, amely ellen egyébként világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek – adta hírül az MTI az MME közleménye alapján.
Több szempontból is veszélyes a madarak etetése
Bár szinte automatikusan nyúlunk a hátizsákba ilyen-olyan elemózsia után, a vízi madaraknak semmi szükségük az emberi táplálékra. Mint írták, miután ezen állatok életmódja és túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, az értéktelen táplálék megbetegítheti e vízi élőlényeket, emellett
szennyezi is a környezetet, rontja a víz minőségét, valamint növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő elmocsarasodást.

Ezek a legnagyobb veszélyek
A szakemberek szerint a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen őszi elvonulási viselkedést. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az etetés növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből eredő sérülésveszélyt, ráadásul az önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz. Mint jelezték, az etetőhelyek közelében évről évre egyre több madár költhet, így növekszik a nyári kéregetők száma, és immár több madárral kezdődik újra a folyamat.
Arra sokan nem is gondolnak, hogy mindemellett a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat is, segíti szaporodásukat is.
Az MME a lakosság tájékoztatása, a strandokat, sétányokat üzemeltető önkormányzatok és a madarak segítése érdekében elkészített egy ingyenesen letölthető, kinyomtatható és kihelyezhető plakátot is a vízimadarak etetéséről.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés