korea nők

A szigeten a nők által űzött szabadtüdős merülésről a 17. század óta maradtak fenn adatok, de bizonyos források szerint a gyakorlat sokkal régebbre, az 5. századra nyúlik vissza. A haenyeók – nevük jelentése: „a tenger asszonyai” – azért kezdték a búvárkodást három évszázaddal ezelőtt, hogy ellássák családjukat a tenger gyümölcseivel. Sok nő férje életét vesztette a tengeren halászat közben, más férfiak a hadseregben harcoltak, távol az otthontól, ráadásul az uralkodó súlyos adókkal sújtotta a férfiak keresetét. Mások szerint egyéb, praktikus oka volt annak, hogy a búvárkodás a nők elfoglaltsága lett: a nők vastagabb zsírszövettel rendelkeznek, így – állítólag – kevésbé fáznak a hideg vízben, mint a férfiak.

Csedzsu asszonyai tehát kényszerűségből váltak családfenntartókká, a rendszer pedig konzerválódott: idővel lányaiknak is átadták a szabadtüdős merülés titkait. A tenger mélyéről osztrigát, kagylókat, tengerisünöket, polipokat és algákat hoztak fel. A 20. század elején, miután Japán gyarmatosította Koreát, a búvárkodás jövedelmezőbbé vált, a haenyeók eladhatták a felesleget a piacon, tisztességes megélhetést biztosítva maguknak.

Gyerekként kezdik a búvárkodást a koreai szigeten

Haenyeóvá válni veszélyes és fárasztó küldetés. A nők tízéves – vagy akár fiatalabb – koruktól kezdve edzettek, hogy képesek legyenek akár 20 méteres mélységbe lemerülni, és akár 2 percig is vissza tudják tartani a lélegzetüket, ráadásul alaposan ismerniük kellett a tengert és a tengeri élővilágot. Eleinte sekély vízben merültek, majd fokozatosan merészkedtek nagyobb mélységekbe, és körülbelül hétévnyi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról: birtokában van a haenyeotudásnak. Attól függően, mennyire számítottak tapasztaltnak, három csoportba sorolták őket: hagun, junggun és sanggun – ha valaki bekerült ez utóbbi kategóriába, már taníthatta is a többieket.

Dolgozó nők, gyereket nevelő férfiak

Mindez a sziget társadalmi viszonyain is éreztette a hatását: Csedzsu szigetén, míg a nők dolgoztak, a férfiak vezették a háztartást, és a gyerekekkel is ők foglalkoztak.

A szigeten a fiúk szülei fizettek hozományt a lányos családok számára, és az általános koreai gyakorlattal ellentétben, amely inkább a fiúgyermekek születését várta, a csedzsui családok a lányok születését ünnepelték.

A viszonyok azért nem fordultak meg teljesen: az öröklés férfiágon történt, és a vallási szertartásokat is csak férfiak végezhették.

Télen is fürdőruhában merültek

A nők merülés előtt Jamsuguthoz, a tenger istennőjéhez imádkoztak biztonságért és bőséges fogásért. Búvárruhájukon, uszonyukon, védőszemüvegükön és súlyozott mellényükön kívül nem volt – és a mai napig nincs – más védőfelszerelésük, de magukkal visznek egy hálót és egy speciális, éles kést is. Míg fel nem találták a vízhatlan búvárruhát, télen is fürdőruhában merültek – ez esetben egy haenyeo kétszer egy órát tudott naponta a vízben tölteni: a merülés után 3-4 órán át melegedett a tűz mellett, majd következhetett a második merülés.

A fiatalokat már nem vonzza

A búvároknak a merülés során az időjárás viszontagságain kívül meg kell küzdeniük a medúzákkal és a cápákkal is. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy a veszélyes munka ma már keveseket vonz: a haenyeók többsége 50 és 80 év közötti. Az 1970-es évektől kezdve a szigeten egyre inkább a mandarintermesztés és a turizmus számított a fő bevételi forrásnak, a fiatalabbak inkább a szárazföldön vállaltak munkát, vagy elköltöztek. A haenyeó tradíció 2016-ban került fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Ha szívesen olvasnál még távoli tájakon élő nőkről, az alábbi cikkünk neked szól.