1905-ben Magyarországon az embereket leginkább a belpolitikai válság foglalkoztatta, de ugyanebben az évben a Prielle Kornéliával kapcsolatos történéseket is nagy figyelem övezte. A Nemzeti Színház 79 éves művésznőjét ugyanis a sajtó hathatós közreműködésével júliusban eljegyezte a 34 éves Rozsnyai Kálmán. A rokonok mindent megtettek, hogy távol tartsák vőlegényétől: lopással és büntetett előélettel vádolták meg Rozsnyait, majd szinte elrabolták prielle Kornéliát, hogy szanatóriumba vigyék, még gyámság alá is helyeztették volna, de a szerelmes matróna lenyűgözte szellemi képességeivel az elmeszakértőket. 1905. december 24-én aztán már semmi sem akadályozhatta meg az esküvőt.
Ki volt a botrányos szerelmi regény férfiszereplője, Rozsnyai Kálmán?
1905-ben az Alkotmány című lap ekképpen írja hősünk nevét: Rozsnyai Van der Hoschke stb. Kálmán. Neve első részét édesanyjától, Rozsnyay Katalintól örökölte, melyet aztán 1899-től már i-vel írt, nevének másik fele pedig apjától, az államvasúti vállalkozó Würbenthali van der Hoschke Ferenctől van. A stb. az újságírói gúny mellett az egyéb névváltozatoknak és írói álnévnek (Sydney Carton) köszönhető.
Rozsnyai 1871-ben született Aradon, és mivel jól rajzolt, Munkácsy Mihály tanácsára az Országos Mintarajziskola növendéke lett. Színvaksága miatt azonban fel kellett hagynia ilyen irányú terveivel, és a színészi pályára lépett. Csiky Gergely révén az Országos Színiakadémiát látogatta, majd Rákosi Szidi színiiskoláját. Arad után a budai Kisfaludy Színházhoz szerződött. Az aradi Alföld segédszerkesztője és színi kritikusa lett 1897-ben, majd Londonba költözött.
Így került szorosabb kapcsolatba Rozsnyai a híres színésznővel
Ahogy a Pesti Hírlap korabeli cikkéből megtudhatjuk, már 1893 táján elkezdődhetett a „kínosan szenzációs viszony”, amikor Rozsnyai megbízást kapott, hogy Prielle Kornélia írásait rendezgesse. A kapcsolat éveken át valószínűleg ennyiből állt, ám szép lassan állandó vendég lett a fiatalember a házban. Így fordulhatott elő, hogy amikor egy zsaroló állított be a művésznőhöz 1905 januárjában, akkor az épp ott tartózkodó Rozsnyai Kálmán mentette meg a helyzetet és házigazdájának testi-lelki épségét.
Történt ugyanis, hogy a Vas utca 8. szám alatti háznál megjelent a tizennégy éves Schillerwein János kőfaragóinas egy levéllel, melyet a vendégségben lévő Rozsnyai vett át tőle. A fiú azonnali választ kért, ezért Rozsnyai felbontotta a levelet, és átnyújtotta a művésznőnek. A levélben ez állt:
Az anarchista szövetkezet vezérétől. Nagyságos asszonyom! Bocsánatot kérek alkalmatlankodásunkért, de fölhívjuk a figyelmét, hogy mi rablóbanda tagjai vagyunk. Kérjük, hogy 30 forintot ezen fiúnak kopertában átszolgáltasson, de minden feltűnés nélkül, mert ha nagyságos asszony vonakodnék átadni, ott termünk és akkor nincs, aki ott lesz és ellenszegülne. Rögtön kivégzünk mindenkit.
Az újságok különbözőképpen írják le azt a kulcsfontosságú mozzanatot, hogy milyen reakciókat szültek a fenti sorok. A Pesti Hírlap szerint az írás nagy derültséget keltett. Sokkal valószerűbb az Alkotmány tudósítása, mely szerint Prielle Kornélia megrémült, és ki akarta fizetni a követelést, de Rozsnyai és barátja nem engedték ezt, helyette vallatóra fogták a fiút, aki azt mondta, hogy négy úr küldte, akik az utcán várják a választ. Ott azonban csak a 17 éves Ihar József pincér várakozott. Végül mindkettejüket bekísértették a rendőrségre, februárban pedig megtartották a tárgyalásukat: Ihart ötheti fogházra ítélték zsarolásért, Schillerweint felmentették.
A háziorvos robbantotta ki a családi botrányt
Az esemény után még szorosabbra fonódott a kötelék Rozsnyay és Prielle Kornélia között. Hogy pontosan mi történt, nem tudni, de a rokonság tudomására jutott, hogy egy Rozsnyainak adott fénykép hátuljára ezt írta az „öreg, beteges asszony”:
Csak vezessen, vezessen a jó úton!
A rokonok sokat törték a fejüket, hogy milyen út lehet ez, dr. Bojta, a háziorvos aztán felvilágosítást adott nekik az út értelmét illetően. Néhány héttel korábban ugyanis enyhe lefolyású szélhűdés érte Prielle Kornéliát, a kezelés közben aztán ezt kérdezte orvosától:
Doktor úr, mit gondol, férjhez mehetek én?
A doktor annyira meglepődött, hogy csak általánosságokról tudott hebegni, de amint kilépett a művésznő a szobából, máris táviratozott a lányának Vámosgyörkre, hogy mi van készülőben. A rokonok azonnal felutaztak Budapestre, és első dolguk volt Rozsnyait kitiltani a házból. De akkor meg búskomor lett Prielle Kornélia.
Rozsnyai a sajtón is bosszút állva kérte meg a színésznőt
A színésznőt Vas utcai lakásán felkereste egy újságíró, hogy megkérdezze a házassági szándékáról, de az állította, hogy a betegsége miatt inkább a doktorra meg a patikára gondol, nem a szerelemre, még akkor is, ha szívét ifjúnak is érzi:
Egy-két jó szó, egy kis bizalmaskodás, ennyi az egész. De kérem, na bántsák ezt az embert... Ne bántsák. Ugye megígérik?... Nincs már nekem egyéb vágyam, mint hogy egészséges legyek, annyira, hogy még egyszer a Nemzeti Színház színpadán ülhessek a „Nagymama“ karosszékében. Az oltár elé azonban nem kerülök.
Érdekes, hogy Az Ujság munkatársának egyenesen egy cáfolatot diktált arról, hogy feleség vagy menyasszony lenne. A Friss Újságnak azonban a művésznőt ápoló unokahúga, nevelt lánya, Lángh Ilona elárulta, hogy bár a család előtt hivatalosan valóban nem tartottak eljegyzést, egymás között bizony már menyasszony és vőlegény voltak. Ezért is jutott arra az elhatározásra a rokonság, „minden képességükkel” megakadályozzák, hogy láthassák egymást.
A Pesti Napló újságírója eközben javasolta, hogy vezessék be a nagykorúság mintájára a túlkorúságot, hogy a meggyöngült elméjű és akaratú hatvan éven felülieket megvédhessék a szélhámosoktól. Gúnyos írását tetézi azzal is, hogy lelkiismeretlen sajtószokásnak nevezi a színésznők ajnározását, akik a sok dicséretet olvasva elhiszik, hogy tényleg örökké tizennyolc évesek lesznek, és nem képesek kijózanodni vénségükre sem.
Az ügyben általánosságban jellemző ez a gúnyos, ítélkező hangvétel. Nem csoda, ha az Alkotmány aztán az egyik 1905. júliusi lapszámában arról a fejleményről számolt be, hogy Rozsnyai Kálmán a „sajtó elítélő magatartására tekintettel” csak azért is megkéri Prielle Kornélia kezét, és másnap elküldi a jegygyűrűt. Ha a művésznő igent mond, hamarosan összeházasodnak, és visszavonulnak Abbáziába. De Rozsnyait az is felháborította az újságcikkekben, ahogy Oscar Wilde-ról és a vele való barátságáról írtak, ezért bosszúból a cambridge-i múzeumnak ajándékozta az összes Wilde-relikviáját.
Botrányos fejlemények a házasság megakadályozása érdekében
Július közepén egyre-másra jelennek meg a szerelmi történettel kapcsolatosan újabb és újabb epizódok, fejlemények. Rozsnyai a felmerült nehézségek következtében kijelentette, hogy amint feleségül veszi végre a színésznőt, főbe lövi magát, ezért az aggódó Prielle Kornélia kijelentette, hogy ő már csak mátkája szeretne élete végéig, de oltár elé nem megy. A rokonság sem tétlenkedett eközben, Lángh Ilona azzal kezdte vádolni Rozsnyait, illetve ahogy a sajtóban gyakran emlegették, Heskét, hogy elszedi a művésznő pénzét és értéktárgyait, de más előkelő családoknál is rendszeresen lop, sőt, Aradon már ült egy évet börtönben.
Több se kellett Rozsnyai Kálmánnak, az aradi rendőrfőkapitánytól erkölcsi bizonyítványt kért („Büntetlen előéletű”), de a rokonokat ez cseppet sem nyugtatta meg, filmbe illő tervet eszeltek ki, hogy kimenekítsék a nyugalmazott színésznőt vőlegénye karmai közül. Július 29-én bőröndjeit tudta nélkül elküldték a Pomáz melletti Margitliget-szanatóriumba, majd este 5 órakor karosszékében levitték a kertbe:
Később Lángh Ilona ajánlatára abba is beleegyezett, hogy kocsikázni mennek. Fél hat órakor fiakker robogott a ház elé, és a matróna helyet foglalt benne a Lángh testvérekkel. A kocsi azután megindult a budai országúton át Margitliget felé. Este kilenc óra volt, amidőn a beteggel a szanatóriumba értek, ahol dr. Martin az intézet igazgatója már várta legújabb lakóját. A művésznő nem ellenkezett.
Augusztusban úgy tűnt, hogy a közvélemény és a rokonság megnyugodhat, és túl téve magát a szerelmi ügyön, Prielle Kornélia kipiheni testi-lelki fáradalmait. A szanatóriumból rendszeresen írt levelet Rákosi Szidinek, a színész kolléganőnek, utódjának. A lapok idéztek is az egyikből:
Szerelem, szerelem ! A te korodban, édes Szidóniám, még nem is tudhatod, mi az!
Ez minden volt, csak megnyugtató nem a környezete számára. Az aggodalmakat tetézte az a hír, hogy a pár mindkét tagja újból megjelent Pesten, és a VIII. kerületi polgármesternél szeptember végén kérvényezték a házasságkötés engedélyezését diszpenzációval (vagyis a törvényben kötelező kihirdetés nélkül). Mivel azt semmi nem indokolta, nem kapták meg, tehát a rokonok nyertek némi időt.
Az utolsó támadás, hogy elejét vegyék a botrányos házasságnak
A rokonság igyekezett a maga javára fordítani ezt a haladékot: Prielle Kornéliát öccse, Péter október végén gondnokság alá kívánta helyeztetni, a bíró el is rendelte az elmeszakértői vizsgálatot. Egy hónap múlva a lipótmezői és angyalföldi elmegyógyító intézetigazgató fel is keresték a művésznőt a lakásán, elbeszélgettek vele, és számtalan kérdés feltevése után arra a megállapításra jutottak, hogy nem gyengeelméjű, és a gondnokság alá helyezésére semmi szükség nincsen, sőt, ahogy a Budapesti Hírlap fogalmazott beszámolójában:
Azt konstatálták az orvosszakértők, hogy a művésznő egyike ama nagy kort elért halandóknak, akik emlékező tehetségük üdeségét bámulatos módon meg tudták őrizni.
December elején aztán Prielle Péter „letette a pert”, és a bíróság megszüntette a nővére ellen folytatott eljárást. Immáron semmi akadályt nem gördíthettek az esküvő megtartása elé, amelyet titokban meg is szerveztek, és december 24-én fél 12-kor megtartottak a Vas utca 8. szám alatti lakásban két tanú előtt. Hogy mi történt ezután, meddig maradhattak együtt a házastársak, a folytatásból kiderül.
(Címlapkép: Nemzeti Színház, 1905; Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)
Ha szívesen olvasnál a 20. legszebb magyar színésznőiről, és galériát is nézegetnél, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is.
