csoportos sport

Napjaink fitneszkultúrája a különféle speciális étrendek mellett edzésfilozófiák tömegét termeli ki a legmodernebb gépektől a funkcionális tréningeken át a legszínesebb zenés-táncos csoportos alkalmakig. Az egyes mozgásformák között bárki megtalálhatja a leginkább neki valót, sokak számára azonban az óriási választék legalább ennyi kérdőjelet is szül. 

Az egyik ezek között, hogy vajon akkor teszünk-e jobbat, ha a meditatív úszásban vagy futásban merülünk el, vagy éppen egy baráti focimeccs lesz a hasznosabb testünknek és lelkünknek. 

A kutatások tanúságai szerint általánosságban az aerob mozgásformák a legjobbak az egészségvédelem szempontjából, az általános javaslat szerint pedig heti minimum 150 perc alacsony intenzitású vagy 75 perc intenzív mozgásra van szükség az érrendszer védelméhez. Napi fél óra gyaloglás elég például ahhoz, hogy szignifikánsan csökkentse a depresszió tüneteit, de ahhoz is, hogy idősebb korban a memóriánk lényegesen jobban működjön.

Azok, akik csoportosan sportolnak, több egészségügyi előnyhöz juthatnak

Bármilyen edzés jót tesz, ez egészen biztos, de a csoportos edzés egy kis pluszlökést adhat. A kutatások azonban azt sugallják, hogy ha magányos vagy, amikor testmozgásról van szó, akkor előfordulhat, hogy lemaradsz a csoportos edzések egészségügyi előnyeiről.

A testmozgásról már ismert, hogy számos előnye van a mentális egészség számára, beleértve az alvás és a hangulat javítását, a szexuális vágy fokozását, valamint az energiaszint és a mentális éberség növelését. Egy új tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy a csoportos gyakorlatok segíthetnek-e az orvostanhallgatóknak, egy kifejezetten stresszes csoportnak. 

A kutatás során 69 orvostanhallgató csatlakozott a három gyakorlatcsoport egyikéhez.

Az egyik csoport hetente legalább egyszer végzett egy 30 perces csoportos magerősítő és funkcionális fitneszedzésprogramot, valamint, ha akart, extra gyakorlatokat is. Egy másik csoportot a magányosan edzők alkottak, ők hetente legalább kétszer önállóan vagy legfeljebb két partnerrel edzettek.

Az utolsó csoportban a tanulók a gyalogláson vagy kerékpározáson kívül más gyakorlatot nem végeztek, és kontrollcsoportként vettek részt a kísérletben. A kutatók a vizsgálat kezdetén, majd azt követően négyhetente mérték a diákok észlelt stressz-szintjét és életminőségét, mentális, fizikai és érzelmi szinteken. Valamennyi diák körülbelül azonos szinten kezdte a kísérletet. 12 hét elteltével a csoportosan edzők életminőségük mindhárom területén javulást tapasztaltak, valamint csökkent a stressz-szintjük is.

Összehasonlításképpen, az egyedül edzők csak a mentális életminőségben szereztek pluszpontokat, annak ellenére, hogy hetente körülbelül egy órával többet mozogtak, mint a csoportos edzők. A kontrollcsoport esetében sem a stressz szintje, sem az életminőség nem változott a vizsgálat végére.

A tanulmánynak vannak bizonyos korlátai, beleértve a kis méretét és azt, hogy csak az orvostanhallgatókat vonták be. A tanulók ráadásul saját gyakorlatcsoportjukat megválaszthatták, így lehetnek fizikai vagy személyiségbeli különbségek a csoportos és egyéni edzők között, amelyek befolyásolhatják a végkimenetelt. Tehát az eredményeket óvatosan kell szemlélni, a kutatás azonban mindenféleképpen a közös edzések hasznára utal.

Más kutatások a csoportos edzés – különösen a szinkronban végzett edzés – társadalmi kötődésre, fájdalomtűrésre és sportteljesítményre gyakorolt hatására összpontosítottak. Az International Journal of Sport and Exercise Psychology 2013-as tanulmányában a kutatók embereket toboroztak, hogy 45 percig eddzenek evezőgépeken. Az edzés után azok, akik csoportosan eveztek – és mozgásukat összehangolták –, nagyobb fájdalomtűrő képességgel rendelkeztek, mint az egyéni evezősök. A fájdalomtűrő képesség nőtt, akár csapattársakkal, akár idegenekkel eveztek.

A kutatók úgy vélik, hogy a fájdalommal szembeni fokozott toleranciát az endorfinok – a „jó közérzet” hormonjainak – fokozott felszabadulása okozta, mivel az emberek edzés közben szinkronba kerülnek egymással. Ezt a fajta összehangolt mozgást viselkedési szinkronnak nevezik. Más csoportos tevékenységek során is előfordulhat, például játék, vallási rituálék és tánc közben.

Ez is javíthatja az egyén teljesítményét, különösen, ha közel áll a csoport többi tagjához. 

A sportolóknál is bevált

Egy 2015-ös évi tanulmányban a kutatók úgy találták, hogy azok a rögbisek, akik bemelegítés közben koordinálták mozgásukat, jobban teljesítettek egy utólagos állóképességi teszten. Ezek a sportolók már egy összetartó rögbicsapat tagjai voltak. A kutatók úgy vélik, hogy a bemelegítés alatti szinkronmozgások megerősítették a köztük fennálló társadalmi kötelékeket. A kutatók azt írják, hogy ez „megváltoztathatta a sportolók felfogását a fáradtsághoz kapcsolódó fájdalomról és kényelmetlenségről. Ez lehetővé tette a résztvevők számára, hogy jobban akarják az eredményeket és jobban teljesítsenek.”

A Sport and Exercise Psychology Review 2006-os áttekintésében Paul Estabrooks, a Nebraska Egyetem Orvosi Központjának viselkedés-egészségügyi professzora és kollégái 44 korábbi tanulmányt vizsgáltak meg, amelyek összehasonlították a különböző gyakorlati összefüggésekből származó előnyöket.

Az összefüggések a következők voltak: otthoni edzések, akár egyedül, akár egészségügyi szakemberrel kapcsolatba lépve; standard gyakorlatok; és az „igazi csoportos” osztályok, ahol speciális technikákat alkalmaztak az osztály tagjai közötti társadalmi kötődés fokozására.

A kutatások szerint a csoportos órák nyújtották a legtöbb előnyt minden területen.

Az egyedül, otthon végzett edzés lett a sereghajtó az eredmények szerint.

Általánosságban elmondható, hogy minél több érintkezésben vagy szociális támogatásban részesülnek az emberek edzés közben – kutatóktól, egészségügyi szakemberektől vagy más gyakorlatban résztvevőktől –, annál nagyobb előnyöket tapasztalnak. Estabrooks elmondta, hogy „a csoportos fitneszórák általában csak akkor hatékonyabbak, ha a résztvevők csoportdinamikai stratégiákat alkalmaznak”.

Ez magában foglalja a csoportcélok kitűzését, a visszajelzések egymással való megosztását, az osztály többi emberével való beszélgetést, a baráti versengést, valamint „olyan tevékenységeket, amelyek segítenek az embereknek úgy érezni, hogy részei valaminek.” 

„Ez azért általában nem áll fenn a legtöbb csoportos fitneszórán – mondta Estabrooks –, ahol az emberek megjelennek, követik az oktatót, nem beszélnek sokat egymással, majd hazamennek” – folytatta, utalva arra, hogy ha a csoport tagjai nem ismerik egymást, talán az előnyök sem lesznek olyan látványosak.